Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

299. országos ülés l£9é. február 24-én, szombaton. 173 Tehát magában a kötelező formában nincs semmi, a mi az egyház érdekével ellenkeznék. Elismerte ezt gr. Apponyi Albert t. képviselő úr is. Van olyan elvnek következménye, a mely egészen független, egészen eltekint az egyházi jog elveitől, hanem semmi sincs a kötelező formában magában, a mi az egyházra bármiképen sérelmes lenne. De igenis sérelmes az egyházi jog szem pontjából az egységes házassági jog, sérelmes az állam azon joga, hogy bontó akadályokat állepíthat meg s szűntethet meg; sérelmes az egyházjog szempontjából az államnak azon igénye, hogy a házasságok felett feltétlenül bíráskodjék. Természetes és pszichológiailag megmagyarázható, hogy az egyház, a mely sokszor történetileg igazoltan kiváltságaihoz és előjogaihoz mindenütt ragaszkodott és mindenütt féltékenyen őrizte azon hatáskört, a meh röl azt állítja, hogy isteni küldetés és inspiráczió által van reá ruházva, természetes, hogy ellenállott minden kísérletnek, hogy azon hatáskör csökkentessék; ellenállott azon kisérletnek is, hogy a végrendeletek feletti bíráskodás az egyháztól elvétessék; (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) ellenállott mindig és mindenütt azon kisérletnek is, hogy az eskü megitélésének és méltánylásának funkcziója az egyház kezéből kivétessék; ellentétben állott mindig azon követelménynyel, hogy az egyháziak felett büntető és polgári ügyekben ne az egyház, hanem az állam közegei Ítéljenek. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) És ez természetes. Az egyház uralkodó társadalmat képezett valaha, az egyház képezte azon magasabb rendű államot, a mely Európa fölé kiterjeszkedett, s a melyben a világi államok csak önkormányzati körök, csak egyes alárendelt intézmények voltak s természetes, hogy az, a ki dicsőség és hatalom polczán áll, nem szívesen száll le s nem szívesen osztozkodik meg a hatalomban és jogban oly tényezőkkel, a melyeket addig alárendeltjeiül tekintett, habár a meggyőződések, a vallásszabadsági elvek ellenkező álláspontot képeztek is. Hiszen az egyház a vallási és felekezeti egyenlőséget sem képes elfogadni soha előzetesen. Nincs arra példa, hogy akár a katholikus, akár más államegyház önként indítványozta, vagy önként nyugodott volna bele a többi felekezetek jogegyenlőségébe, vallási viszonosságba. De a mikor ezen vívmányokat a haladó emberiség tényleg megszerezte magának, a mikor megszerezte mindazt, a mit a modern állam hivatásának, feladatának megoldására mólhatatlannak és elkerülhetetlennek tekint, akkor az egyház bölcsen belenyugodott, mert — igen helyesen — nem a karja magát a lelkiismeretekkel nagyobb ellentétbe helyezni, mint a hogyan az múlhatatlanul, vélt isteni jogának követelményeiből kifolyólag szükséges. Természetes, hogy megalkuszik a következményekkel, megalkudva az egységes házassági joggal, megalkudott a polgári bíráskodással, meg fog nyugodni a polgári házasság kötelező formájában is; addig pedig úgy gr. Apponyi Albert, mint gr. Szapáry Gyula t. képviselő úr épen oly gyógyíthatlan ellentétben állnak az egyház követelményeivel és szabályaival, mint a mi álláspontunk. Nem azért hozom fel ezt, hogy ezen álláspontjukat kisebbítsem és egyetlen őszinte szavazattól megfoszszam, hanem azon váddal szemben hozom fel, melyet gr. Szapáry képviselőtársunktól hallottunk, hogy azért nincs szükség a kötelező polgári házasságra, mert az sem a katholikusoknak, sem a protestánsoknak nem kell. Kimutattam, hogy a polgári házasságban a vallásnak egyáltalában nincs sérelme. A második kérdés az 1868 : LIÍL tczikkre vonatkozik. Kétségtelen, hogy HZ 1868 : LM. tczikket a protestánsok bizonyos mértékben jogaik biztosítékának tekintették és tekintik. Nem annyira az abban foglalt határozmányok miatt, nem annak végrehajtósága mérvében, —- mert ha csak annak mérvében tekintetett volna biztosítéknak, akkor vajmi gyenge biztosíték lett volna, — hanem azért, mivel az szimpíomája, kijelentése bizonyos lélekállapotnak, a közvélemény bizonyos áramlatának, kifejezése annak, hogy a törvényhozási és az irányadó társadalmi tényezők helyesnek tartják, hogy sexus sexum sequitur, hogy a viszonosság elve alapján a vegyes házasságokban az összeütközések körülményei kerűltessenek. Biztosítéknak tekintették Erdélyre vonatkozólag, a hol annak törvényei végrehajtása elé szintén számos akadályok gördíttettek. Csak a múlt században Wesselényi ismert esetére hivatkozom. Biztosítéknak tekintetett akkor is, a mikor egyes visszaélések annak ellenében elkövettettek. De biztosíték-természetét elvesztette azon pillanatban, a midőn egyik részről is, másik részről is e törvény jogosultsága és erkölcsi erejének tulajdonképeni alapja kétségbe vonatott. Hiszen, t. ház, legyünk őszinték, az 1868 : LIIL tcz. elve egész erejében, egész terjedelmében sem az adminisztráczióban, sem a törvényhozásban soha életbe nem lépett. Ne feledjük azt, hogy nemcsak megtűrtük, hanem törvéayhozásilag szentesítettük, a legfőbb bíróság ítéleteiben érvényesnek kijelentettük Magyarországban azon intézkedéseket, a melyek bizo nyos vallásfelekezethez tartozáshoz vagyonjogi előnyöket szabtak, a melyek a hitbizományok tekintetében és más örökösödési kérdésben is