Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-297
297, orsuságGs ülés 1894. február 22-én, esüt8rtSk6n. 127 nem léphetnek; tehát nagy motívum van arra, hogy felkeressék a polgári házasságkötést. És ime, t. ház, 178—180 ezer évenkinti házasság mellett a polgári alakban megkötött házasságok száma mindössze 169. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Megengedem, hogy találkozik, a ki azt mondja, hogy ez jól van így ; de ilyen intézmény erkölcsi kompromittálása a polgári házasság intézményének, mert ezen jelenségnek egyik főoka az, mert annyi polgár visszariad attól, egy, az állam törvénye által inferiorisnak nyilvánított, és bármint tagadjuk, erkölcsileg is megbélyegzett házasságkötéshez folyamodjék. (Élénk helyeslés. Úgy van! Igaz! jobb felől) És ebben van, t. ház, ha tárgyilagosan mérlegeljük ennek az intézménynek a hatását, azon állításom igazolása, hogy a polgári megkötési formának ily megalkotása súlyos sérelem volna nálunk, sérelem az állampolg-árokon, kiknek számára szabadon hagyott csekély szabadság is ily erkölcsi áldozatokhoz van kötve, sérelem az állam jogrendje ellen, melynek érvényesülését csak erkölcsi áldozatok árán lehetne elérni. És az indirekt kényszer az, mely együtt jár a határozati javaslatban foglalt intézménynyel. Hiába mondják, hogy a határozati javaslat ezt nem várja. Mert előidézi ez, kényszeríteni fogja az állampolgárokat, hogy magukat az egyházi feltételeknek alá essék, bár az állam törvénye azt nem rendeli, nehogy repudeált, erkölcsi érté kében megcsökkentrtt házasságra legyen kénvtelen lépni. (Élénk helyeslés és tetszés. Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Ezért tartómén azt, hogy azon súlylyal bíró egyházi tekintetek, melyeket t. képviselőtársam kifejtett, s melyekre igazságosan rá fogok térni, távolról sem igazolhatják azt, hogy a mi kezünkben az egész szabadelvű gondolat, az állami rend függetlenségének egész gondolatja összetörjön és egy ilynemű intézmény megalkotásával ne azokat a nagy elveket valósítsuk meg, melyeket kitűztünk, hanem azoknak lényeges csorbájára oly állami intézményt hozzunk be, a melynél igazán azt lehet mondani, hogy a pusztán egyházi és felekezeti uralmi érdekeknek feláldozza, az állami érdeket a polgáruknak a legkisebb mértékre leszállított szabadságot. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Ezzel nem merítettem ki az intézmény káros oldalait. Nézzük meg, milyen helyzetet ád ez az állami jogrendszernek? (Halljuk ! Halljuk!) Azt állítottam, hogy az állami jogrendet alávetettségbe juttatja az egyházzal szemben a házasságkötésnél. Ez, t. ház, tény, mert midőn az állam az egyházi lelkészeket feljogosítja arra, tehát állami hatalmat ad nekik, hogy előttük és első sorban csak előttük polgári érvényű házasság köttessék, — mert egy egyház sem veheti önönjogánáí fogva igénybe, hogy közegei előtt ezivilis joghatályú házasság létrejöhessen, mert e hatalmatcsak az állam adhatja meg,-— (Élénk helyeslés jobbról.) midőn tehát az állam felruházza őket azzal a hatalommal, hogy házasságokat czivilis joghatálylyal köthessenek, akkor t. ház, azt a hatalmat is megadja nekik, hogy ők visszautasíthassanak házasságokat, melyeket az állam törvénye megenged, (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) s feltételeket köthessenek ki, melyeket az állam törvénye nem ismer, (Igás! Úgy van! jobb felől.) minden egyes esetben ennélfogva az állami törvény fölé helyezkedhessenek. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) Es midőn az állam nemcsak ezzel az egyenes kényszerrel, mely az eg\ háznak vonakodása esetében megszűnik, de azzal a jóval veszedelmesebb indirekt kényszerrel is oda kényszeríti a polgárokat, akkor az állami jogrendnek inferioritása annyira benne van ebben az intézményben, hogy itt a szétválasztásnak nagy állami alapgondolata is teljesen veszendőbe megy. (Zajos helyeslés és tetszés jobb felől.) De mi lesz a gyermekekké!'? Hiszen követelhetjük-e a lelkésztől, hogy annak a katholikusnak, a ki czivilis házasságot kötött, a gyermekét törvényesnek jegyezze be? Követelhetjük-e ezt a többi felekezettől? Ha pedig nem akarjuk követelni, - mert ez aztán nem egy, hanem annyi meg annyi áldatlan koliiziót idézne elő, — akkor ezeket is külön anyakönyvbe kell venni, mig az általános állami anyakönyv létesíttetik, a. melyet t. képviselőtársam oly távoli kilátásba helyezett. (Helyeslés. Úg>/ van! Úgy van! jobb felől.) Es mégis t. képviselőtársam ettől az intézménytől most rögtön csillapodást és megnyugtatást vár! (Derültség a jobb és a szélső baloldalon.) Hiszen ha azt mondja, hogy a polgári kötelező házasság intézményének végrehajtásához milyen szükséges az állami anyakönyvezés, vájjon lehet-e erkölcsi csorba nélkül a házasságokra és a gyermekekre nézve is az ő intézményét végrehajtani az állami anyakönyvezésnek általános behozatala nélkül? (Igaz! Úgy van! a jobb és a szélső baloldalon.) De megvallom, (Halljuk!) még azt sem hiszem, hogy az egyház ennek az állapotnak minden irányban nagyon örülhetne, ha az állami jogrendet a végrehajtásban komolyan veszi. Mert minő gondolaton épült ez fel? (Halljuk!) Azon a feltételezésen, a mely Ausztriában egyenesen és nyiltan ki van mondva, hogy ebben a fuukcziójukban, a házasság megkötésében és az anyakönyvezésben a lelkészek állami funkczionáriusok, az állami törvényt hajtják végre, alá vannak vetve a kormány rendeleti instrukczióinak, felügyeleti, sőt büntető jogának is. Tartoznak