Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-263

263. országos Hés 1893. (Icczemoer 2 án, szombaton. köréről terjeszszen elő törvényjavaslatot.* (Élénk helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Elnök : T. ház ! Szólásra senki sincsen feljegyezve A miniszterelnök úr kivan szólani. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Talán természetesnek méltóztatik találni, ha e fontos kérdésnél alkalmat veszek m igámnak a felszólalásra és különösen azon szempontok érintésére, a nieljek a kormány eljárásának bővebb indokolására s egyúttal az Ugron Gábor t. képviselő úr áltül felhozottaknak helytállóságára, vagy helyt nem állóságára, szóval a kérdés közelebbi megvilágosítására vonatkoznak. (Halljuk ! Halljuk f) Először is a t. képviselő úrnak azon álláspontjával szemben kell nyilatkoznom, mintha az udvartartás kérdését, de nemcsak e kérdést mert határozati javaslata és imént elhangzott felszólalása nemcsak erre, hanem egyúttal a trón öröklési rend nyilvántartására is vonatkozik, mintha — mondom — e kérdéseket csak törvények útján lehetne szabályozni, és mintha a végrehajtás körébe eső intézkedések azon törvények rendelkezéseibe ütköznének, melyek sze rint Magyarországot pátensekkel kormányozni nem lehet. Ha a t. képviselő úr szíves lesz alapos tanulmánya tárgyává tenni az udvartartás kérdését, akkor azon eredményre fog jutni, hogy azon intézkedések, a melyek tétettek, és általában az udvartartás mikéntjének kérdése hazai törvényeink szerint nem azok közé tartozik, a melyek eddig bevett szokások szerint a törvényhozás intézkedésének körébe vonattak; hanem azok közé, a melyek, igenis, a törvényhozás elé tartoznak, a mint ide tartozik a végrehajtó hatalomnak minden cselekedete az ellenőrzés, de nem az intézkedés szempontjából. Egyébként később, midőn majd az udvartartás megoldandó kérdését leszek bátor kissé részletesebben fejtegetni, meg fog győződni a t. képviselő úr arról, hogy mi tartozik a törvényhozás körébe és mi nem. Előbb csak azon megjegyzé séie kívánok reflektálni, hogy a legfelsőbb el határozásnak egy része a hivatalos közlönynek hivatalos, másik része a nem hivatalos részben jelent meg. Mi a hivatalos részben azon elhatározásokat és intézkedéseket szoktuk felvenni, a melyek rendelkező hatálylyal bírnak. Eddig rendelkezés történt az udvar képviselete iránt közjogi funkeziókban; rendelkezés történt a kormány meghívása iránt renuncziácziókhoz; rendelkezés történt a trónöröklési adatoknak hivatalosan való közlésére: e rendelkezéseket a hivatalos részbe vettük föl. De a másik legfelsőbb elhatározás másik részét, a mely igen nagy jelentőséggel bir ugyan, de rendelkező diszpozicziót még sem tartalmaz magában, a mennyiben a rendelkezés csak a kérdés megoldása után fog történni, nagyon természetes, csak a nem hivatalos részben tehettük közzé. (Helyeslés jobb felöl.) Itt elsőbben is a képviselő úr azon kérdéseire kívánok nyilatkozni, a melyek a renuneziáeziókra és a trónöröklési rendre vonatkoznak. Úgy látom, hogy a t. képviselő úr az uralkodóház tagjai által házasságkötések alkalmával tenni szokott renuncziácziók jogi természetével egyáltalában nincs tisztában. Azoknak a renuncziáczióknak van jogi jelentőségük, de ez a jogi jelentőség magánjogi jelentőség, a mennyiben abban áll, hogy a renuncziáczió alkalmával az uralkodóház azon tagja, aki a renuneziáeziót kiállítja, lemond az ab intestato öröklési jogról a családi javakra nézve, lemond t. i. arról, hogy a netaláni egyezményi összegen kivííl, hacsak végrendeleti intézkedés nincs javára, de ab intestato jogczímen nem tarthat örökösödésre igényt. Ez a renuncziáczió jelentőségének első része. Ez tisztán magánjogi természetű, a mely a törvényhozás intézkedésének körébe nem tartozik.^ Másodszor van a renuncziáczióknak közjogi jelentőségük is. (Felkiáltások a baloldalon: 2Vo lám! Halljuk I Halljuk! jobb felöl.) Méltóztassanak csak meghallgatni, hogy mi. Nem a trónra való igényről mond le, a ki a renuneziáeziót kiállítja. Nagyon téved a t. képviselő úr, ha azt hiszi, hogy a legmagasabb uralkodóház azon tagjai, a kik a renuneziáeziót kiállították, a magyar trónra való igényükről mondanak le. Ez tévedés, mert nem a trónöröklésről mondanak le, hanem újabban dokumentálják azt, hogy a megállapított trónöröklési rend ellenére semmiféle más igényt támasztani nem fognak, de a megállapított trónöröklési rend szerint őket megillető igényüket fentartják. Ez csak újabb Unnepéíyes elismerése annak, hogy az 1723: I. és II. tcz.-ben megállapított trónöröklési rendet elismerik új minőségükben is. (Zaj bal felöl.) Ez tehát nem olyan aktus, a mely a törvényhozás hozzájárulását igényelné; ez az aktus ránk nézve közjogi szempontból újat nem állapít meg, semminemű újabb érvénynyel nem bir' ez nem egyéb, mint dokumentálása a különben is fennálló trónöröklési rendnek, a mely e renuncziácziók által sem meg nem gyöngíttetik, sem meg nem erősíttetik. Minthogy azonban az ilyen renuncziácziók. habár — mondom — közjogi hatálylyal és jelentőséggel nem bírnak, mégis olyan ünnepélyes aktusok, hogy illő, hogy ilyen ünnepélyes aktusoknál, hol közjogi intézményről is van szó, a magyar 10*