Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-263

288. országos ülés 1898. űeezemlber 2-á.c, szombaton. 7 | államok is ezt tényekkel igazolták; egyedül Magyarország volt az, a mely ezredéves múltja daczára a magyar udvartartást az alkotmányosság negyedszázadában csak a budget számaiból ismeri, míg gyakorlatban — ha átfárad az ember Budára a királyi palota megtekintésére — ezen udvartartást ott egy úgynevezett »k. n. k. Schlossbauptmann« ban látja megtestesítve. Pedig, t. ház, ha van valami, a mi a mai viszonyok közt ez állam önállóságát kifelé, és a jelenlegi sajnos nemzetiségi viszonyok közt ezen államnak konszolidáczióját befelé előmozdítani különösen hívatva van : úgy az kiválóan és első sorban az igazi magyar udvartartás volna, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mely eredményezné, hogy úgy a kül-, mint a a belföldi izgatók észrevennék, hogy a császár és a magyar király közt lényeges különbség van, s így a sérelmek orvoslását nem Bécsben, hanem itt, Budapesten kell keresniök. (Igás! Úgy van! a hal-és szélső baloldalon.) Nagy szolgálatot tesz az a magyar állameszmének, a ki az udvartartás felállítását, annak teóriáját a gyakorlati életlen megvalósítani fogja. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) T. ház! Hogy az udvartartás milyen fontos, azt elődeinknek, a mióta e haza a Habsburgok jogara alá került, háromszázados küzdelmei igazolják. A mikor I. Ferdinánd trónra került, 1532-től kezdve egész lánczolata hozatott meg azon törvényeknek, a melyek mind kívánják, követelik, hogy az uralkodó ezen országban tartózkodjék ; ezen törvények, és ezek között az Í572. évi II. tcz. különösen kifejezést adott annak is, hogy az országnak ügyeit magyar tanácsosai által végeztesse. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az 1867: XII. törvényczikk a magyar udvartartásnak jogát ez ország sarkalatos és megdönthetlen jogának ismeri el, s ezen törvényből alakúit azon gyakorlat, hogy az udvartartás költségeit a maguk osztatlan egészében szavazta meg mindig e ház. Ausztria és Magyarország közt a közös kiadásoknak quota-aránya áll fenn, de nálunk az udvartartás közösügy nem lévén, nem quota-arányban szavaztatott meg, hanem mind a két állam a maga egészében fogadta el az udvartartás költségeit. S mit Jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a jogfolytonosság alapján Magyarország épen úgy követeli Budapesten a királyi udvartartást, mint a milyen udvartartás van a császári székvárosban, Béesben. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső báloldalon.) Nem voltunk Soha tekintettel a súlyos adóterhekre, az államháztartás rendezetlenségére, az elemi csapásokra; megszavaztuk a tételt azért, hogy az udvartartás felállítását jogosan követelhessük. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Engedtessék meg nekem, hogy itt kifejezést adjak azon nézetemnek, hogy, a mikor megszavaztatott e tétel, nagy hiba volt a t. többség részéről, hogy a megszavazás mellett a maga részéről is nem sürgette az udvartartás helyreállítását, (Igaz ! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) és eltűrte, hogy az udvartartás czímén olyan egyének avatkozhattak Magyarország jogkörébe, a kik a nemzet érzületét nem értik át. T. ház! Szíves készséggel elismerem, hogy újabban a jelenlegi kormányelnök eljárása folytán e kérdésben örvendetes javulás és kedvező j elenség mutatkozik. Midőn ezt elismerem, s ezzel rámutatok a legfőbb királyi kéziratra, ugyanakkor legforróbb alattvalói köszönetünket fejezzük ki az alkotmányos király iránt, a ki alkotmányos érzületének ezen rendelettel is eklatáns és fényes bizonyságát adta, és midőn ezt kifejezem, ugyanakkor nem akarok levonni a miniszterelnök úr érdemeiből semmit sem, hanem konstatálom, hogy ezen rendelet létrehozásában, melyre nézve ő két évvel ezelőtt ígéretet tett, ez igéret beváltásának némi jelét látom. (Halljuk! Halljuk!) Midőn azonban az elismerés adóját neki megadom, nem vétek a szerénység ellen, hogy ha ezen elért eredményből a részt kiveszem az összes ellenzéki pártoknak is. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mert a nemzeti párt évek óta sürgeti a kérdést;, és ezt is oly dolognak tartja, a mely az 1867 : XII. törvényezikknek a maga eredeti valóságában való végrehajtását ezélozza, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és midőn azt hangoztatják, hogy az 1867: XII. törvényczikk a maga egészében végrehajtva nincs, ez állítás a legfelsőbb királyi leiratban találja igazolását, mert 25 év alatt nem volt oly kormány, mely e téren az 1867 : XII. tcz. végrehajtását még csak szorgalmazta volna is. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) De ugyanakkor vindikálom ezen párt részére is a közreműködés oroszlánrészét, mert különösen e párt volt az, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mely nem a 67-iki kiegyezés, hanem e nemzetnek ezeréves múltja alapján követelte a magyar udvartartás felállítását. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezért, és mert a királyi leiratban egy bizonyos mértékben örvendetes jelenséget látok a nélkül, hogy most ezen rendelet részleteire s annak korderejére kiterjeszkedném, csupán annak hangsúlyozásával, hogy e rendelet folytán legalább meg lesz szüntetve az az anomália, hogy a legfőbb közjogi aktusoknál a király személye körűi oly egyének settenkedjeuek, kik nem e nemzetből valók, nem húsunkból való hús, nem vérünkből való vér, s hangsúlyozva azt, hogy ő Felségének másik leirata feljogosítja a miniszterelnök urat, hogy a »kizáróíag ő Felsége legfelsőbb rendelkezése alá tartozó belső udvartar-