Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-262

QO 262. országos ülés 188S. deczember l-én, pénteken. abban a helyzetben, hogy ezen kérdésben a segélyezés mérvét illetőleg is határozhasson. Én előzetesen is csak annyit vagyok bátor meg­jegyezni, hogy a múlt esztendőben tett Ígére­temhez képest az érdekelt körökkel, jelesül a hovédsegélyző egyletnek és a központi honvéd ­egyletnek küldötteivel egy szakértekezletet tar­tottam, a melyben bírálat tárgyává tettük azon kívánalmakat, a melyek a honvédsegélyezés és ellátás ügyében felmerültek. Ezeket a kívánal­makat pontonkint tettük bírálat tárgyává, és igen jelentékenyen fel is emeltük az ellátási összegeket úgy, hogy azt hiszem, hogy a fel­szólalt képviselő urak, midőn a nyújtott segély elégtelen voltát pansszolják, egyáltalán nem lehetnek tájékozva az értekezleten történtekről, és a Julius 1-je óta már életbe léptetett maga­sabb segélyezésről. Lakatos Miklós: Harmincz forint jut egy közembernek! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Mi egy közembernek, de nemcsak közembernek, hanem egészen fel a szá­zadosig mindenkinek annyit juttatunk, a meny­nyit a közös hadsereg és a honvédség ellátá­sáról szóló törvény szerint az illető 10 évi szolgálat után nyer, és én messzebb menni nem is mernék r a [dologban, mert, ha méltánylat­tal kell is viseltetnünk azok iránt, a kik 1848/49-ben teljesítettek szolgálatot: a mérték megállapításánál nem mehetünk tovább az ak­kori rövid szolgálati idő után, mint most az ellátási törvény szerint hosszabb szolgálat után. (Mozgás a szélsőbalon.) Utoljára is e kérdést csak úgy lehet meg­oldani, hogy mód nélküli igények felköltésére nemcsak ott, hanem emitt is, alapot ne szolgál­tassunk. (Élénk helyeslés jobb felöl) Azt hiszem, hogy, midőn eddig elmentünk, —sőt bizonyíté­kát tudom szolgáltatni annak is, hogy egyes esetekben még messzebbre is mentünk, ezek csak kikerekítési összegek, — akkor a segé­lyezésnek megfelelő mértékét szolgáltattuk. (He­lyeslés jobb felöl.) Ennyit az ellátási összeg mér­tékéről. Másodszor felmerült ott az a kérdés, hogy azoknak, a kik a hadseregből jöttek át, teljes nyugdíja beszámíttatott a bonvédellátási összegbe. Itt is egy méltányos megállapodás jött létre, a mennyiben a hadseregtől kapott nyugdíjukon kívül az illetők agy fix összegben részesít­tetnek. Harmadszor az özvegyekre igenis fentar­tottuk azt a kívánalmat, hogy, ha jól emléke­zem, 1849-ig kellett az illetőknek férjhez men­niük, hogy ellátásra tarthassanak igényt; de viszont, a hol rendkívüli méltánylást érdemlő esetek forognak fönn, ezen szabálytól eltekintve a nyugdíj külön, esetről-esetre lesz engedé­lyezve. A mit végül Madarász József t. képviselő úr mondott, hogy annak konstatálása végett, hogy az illető honvéd volt-e, vagy nem, a segélye­zés hosszú időre késedelmet ne szenvedjen: ez is orvosolva lett, mert a központi bizottság mű­ködése e tekintetben a segélyezés ügyével szer­ves kapcsolatba hozatott, annak titkára köz­vetlenül a segélyező bizottság rendelkezésére bocsáttatott úgy, hogy ily anomáliák sem fog­nak előfordulni. Annyit mondhatok a t. ház megiryugtatá­sára, hogy az a szakértekezlet, a melyet az érdekelt körökkel tartottam, egyhangúlag meg­nyugodott a segélyezés mérvében és módozatai­ban (Helyeslés jobb felől.) úgy, hogy — és erről jegyzőkönyvet vétettem föl, a hol pon­tonként tárgyaltuk a segélyezés mérvét, — merem mondani, az illető köröknek és az azok képviseletére hívatott közegeknek teljes meg­nyugvására, azokkal egyetértőleg jöttek létre a megállapodások. Ennél tovább menni részem­ről nem volnék hajlandó. Már most az a kérdés, vájjon a költség­vetésben fölvett 300.000 frt elégséges lesz-e a czél elérésére? Itt e tekintetben most pontos statisztikai adatokkal nem rendelkezünk. Na­gyon természetes ez, mert nem tudjuk, mennyi lesz a jelentkezők száma; a megejtett approxi­mativ számítások szerint azonban ez az összeg teljesen elégséges lesz, sőt a számítások szerint még egy 2U.000 frtnyi összeg és ezenkívül az alap egész jövedelme meg fog maradni arra, hogy rendkívüli segély nyujtassék, ha valaki a megállapított szabályok szerint nem tarthat rendszeres segélyre igényt, vagy pedig a rend­szeres segély mértéke az adott viszonyok közt nem elégséges nyomora enyhítésére. (Helyeslés jobbról.) Merem mondani, hogy e tekintetben is tel­jes megállapodás jött létre, és hogy a 300.000 forint elégséges lesz a kitűzött czél biztosítá­sára. (Helyeslés jobb felöl.) Ezeknek előrebocsátása után kérem a t. házat, méltóztassék a 300.000 forintot megaján­lani, és a kérdés elnapolására irányuló javas­latot, mivel azt hiszem, hogy előadásomban teljes megnyugtatást szolgáltattam az összeg elégséges voltára nézve, ne méltóztassék el­fogadni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Elnök: Kíván valaki szólni? Horváth Gyula: T. ház! Nem szorul bizonyításra, nézetem szerint, hogy a ház. min­den tagja és a kormány is szivén viseli a 48—49-es honvédek ügyét, és hogy a rend­szeres segélyezést, melynek életbeléptetése iránt megtörténtek az első lépések, miként a t. mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom