Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-262

5g SAS. arsságei iié» 1893. deez«mb«r 1-én, pénteken. mert tartanak attól, hogy nem bírják teljesen megnémetesíteni. Ez a dolog bibéje; hiába takargatják, csak kibúvik a szeg a zsákból. (Úgy van ! a szélsőbalon.) Különben, ismétlem, holnap szolgálok az eredeti iratokkal. Elnök: Kíván még szólni valaki? Hanem, a vitát bezárom. A tétel különben meg sem támadtatván a 68.600 forint megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Nyugdíjak. Rendes kiadások VI. fejezet 12. czím, 638.600 forint. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Át meneti kiadások. X., fejezet 1 —17. czíinig. Az országos honvédegylet rendelkezésére 300.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Bernáth Dezső jegyző: Lakatos Miklós! Lakatos Miklós: T. ház! E tételnél van szerencsém a következő határozati javaslatot beterjeszteni: »A képviselőház utasítja a kormányt, hogy a jövő 1895. évi költségvetésben a honvédelmi tárczánál az 1848—49-iki volt honvédek segélyezésére 400.000 forintot vegyen fel.« (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Azt hiszem, ezt indokolnom nem szükséges, mert nincs e házban senki, ki ne tudná, kik voltak a honvédek, és kik azok, kik már féllábbal a sírban vannak, koldus-tarisznyával a nyakukon. Elég hálátlan volt eddig a nemzet irányukban, s az a 300.000 forint, a mely a költségvetésben fel van véve, csak alamizsna, mert abból tiz krajczár sem jut egy közhonvéd élelmezésére. Hogy éljen meg akkor? Ne tetézzük a hálátlanságot hálátlansággal. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elég hálátlanság követtetett el akkor, mikor a szabadság főzászlótartója, a legnagyobb magyar, Kossuth Lajos, kipolgárosíttatott a hazából. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ne tegyünk nagyobb hálátlanságot ezekkel a honvédekkel, mert ezek is némileg hozzájárultak ahhoz, hogy mi most itt, ebben a házban ülünk, és nem a Reichsrath-ban. Ha van pénze e nemzetnek a muszkavezetőkre, • (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mindenféle pánszláv agitátorokra és a közös hadseregből áttért olyan tisztek nyugdíjára, kik 48-ban ellenünk harczoltak, de a 67-iki kiegyezés után a honvédségbe átvétettek, és most nyugdíjban vannak és kényelmesen élnek, akkor én méltányosnak tartom, hogy azon nyomorult honvédekről, a kik éhen halnak, szintén gondoskodás történjék. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Bernáth Dezső jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. ház! Az a tárgy, a melyre vonatkozólag t. barátom és képviselőtársam Lakatos Miklós ezen párt nevében határozati javaslatot terjesztett be, nem egyszer foglalkoztatta már a t. házat. Az 1848—49-iki honvédek érdekében többször szólaltak fel lelkesen e padokról többen, különösen a közelebbi években Irányi Dániel és a múlt ülésszak alkalmával Kováts József t. barátom és képviselőtársam. El kell ismernem, hogy ezek a felszólalások élénk visszhangra találtak nemcsak a t. szomszéd-ellenzék, de részben a kormánypárt padjain is, és ennek tulajdonítható, hogy a szemernyi 40.000 frtnyi állami segély ma már 300.000 frtra emeltetett. E tekintetben elismeréssel kell adóznom az igen t. miniszterelnök úrnak, ki első sorban tette lehetővé ezen öszszeg felemelését készséges hozzájárulásával. Hogy azonban a kérdést ez által ő sem tartotta megoldottnak, ennek bizonysága az, hogy a múlt ülésszakban a honvédek segély és nyugdíjkérdésének teljes és végleges rendezését egy majdan összehívandó ankéttől tette függővé. Úgy értesültem a lapokból, hogy ez az ankét össze is hivatott, meg is kezdette működését, legalább ennek kifolyásául kell tekintenem azon elhatározást, miszerint jövőre a honvédek segélyes nyugdíjügye e minisztérium ügykörébe helyeztetik át. Tagadhatatlan, hogy ez is egy lépés az elismerés felé; de, hogy magát a segélyezés ügyét mennyiben mozdítja elő, arról nincs szerencsém tudomással birni. Én csak annyit tudok, a mennyit a t. honvédelmi miniszter úr jelentéséből kiolvashattam, hogy az 1892-ik évben a nyugdíjazott honvédek száma 1106-tal szaporodott, és a megszavazott összeghez arányítva, a nyugdíj-járandóság némi csekély íelemelést nyert. De ezen jelentésből kiolvastam azt i«, hogy még ma is százakra megy azoknak számít, kiknek nyugdíj-és segélyezési ügye elintézve nincs. És ha ehhez veszem a nyugdíjjárandóság csekély felemelését, indokoltnak látom azt a határozati javaslatot, melyet Lakatos Miklós t. barátom pártunk nevében beterjesztett, és annak csekély erőmmel való támogatásához hozzájárulni kötelességemnek tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De tovább megyek, t. ház. Ha megszavaztatik is ez a 100.000 frt, tagadhatatlan ugyan, hogy ezzel a nyomor és inség egy-két köny cseppjét le lehet törülni, de az 1848—49-iki honvédek nyugdíj- és segélyügye ezáltal véglegesen elintézve, rendezve nem lesz, mert itt egy nagy nemzeti tartozásról, egy nagy erkölcsi kötelesség lerovásáról van szó, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és ez nagyobb szabású műveletet igényel. Erre kérem én fel a t. ház és t. kormány jóakaratát. Mert kétségtelenül igaz az, a mit Beöthy Ákos t. képviselőtársam mondott, hogy,