Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-262

! 262, országos ülés 1893.4eezem1jer lén, pénteken. ö" ha mi ma itt tanácskozhatunk, az honvédeink vitéz viselkedésének köszönhető, (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és én azt mondom, hogy, ha Magyarország még ma is létezik; ha nem jutott Lengyelország sorsára; ha nem vagyunk szétdarabolt: ide-ocla beolvasztott provinezia; ha elleneink is egységes nemzetnek néznek Jbennünket, melynek erejével, vitézségével a nemzetek világclöntö harczában is le kell számolni: ezt azoknak a hősöknek köszönhetjük, a kik egyfelől Európa műveltebb nemzeteit bámulatra, majd tiszteletteljes rokonszenvre ragadták, másfelől megállapították, vagy legalább megdöbbenésre késztették az északi kolosszust is. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezek a hősök, vagy ezek élő tagjai közül sokan, mint Oszián hőseinek árnyalakjai, lézengenek közöttünk, és csaknem egyedüli jutalmuk az öntudat; táplálékuk a multak dicsősége. (Igás! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Nem mondom én, t. ház, hogy ez a nemzet a bűnös, a nemzet hibája, mert azon küzdelmek, melyek önfentartásunk érdekében legnagyobb erőfeszítéssel folytak, háttérbe szorítva sok egye bet, háttérbe szorították a hálatartozás lerovását is. De ez, t. ház, nem késhet sokáig. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha egyéb nem, maga a természet törvénye követeli, hogy ne hagyjuk ezeket a hősöket, hazánk megvédőit, azon tudattal hulladozni sírjaikba, hogy ők egy háládatlan nemzedéknek voltak elődei; mert ez a tudat megboszúlja magát a jövőben, mivel csak azon nemzedéknek lehetnek hős utódai, a mely elődeinek érdemeit méltányolni, megbecsülni tudja. (Igaz! Úgy van! Helyeslés a szélső baloldalon.) Azért, t. ház, arra kérem a t. kormányt, hogy készíttessen és terjeszszen elő egy oly javaslatot, mely az 1848/49-iki honvédek segélyezése ügyében ne csak máról holnapra intézkedjék, hanem végre-valahára úgy oldja meg a kérdést, mint az egy szabad nemzet méltóságához és kegyeletéhez illik, (Helyeslés a szélsőbalon.) hogy azok, a kik a nemzet hálájára igazán érdemesek, hanyatló éltük alkonyán ne utasíttassanak el könyörtelenül és ne utaltassanak koldusalamizsnára, hiszen naponként kisebb azoknak a száma, a kik e segélyt igénybe veszik, és azért ma már, úgyszólván, csak rövid időre terjedő átmeneti kiadásokról lehet szó. Nem akarok én a teendő intézkedéseknek tervekkel és javaslatokkal elébevágni, de egyet mégis szükségesnek tartok megemlíteni, s ez az 1848/49-iki honvédeknek hivatalos, nem központi, hanem helyi összeírása. Szükséges ez nemcsak a segélyösszeg és a segélyezendők létszámának megállapíthatása szempontjából, hanem a segélyezés elbírálása szempontjából is, mert csak ez által kerülhetők ki azok a KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XV. KÖTET. visszaélések, melyeket Péchy Tamás t. képviselőtársunk a mrilt ülésszakban oly élénken ecsetelt. Mindezen okoknál fogva én első sorban a 48/49-iki honvédek nyugdíjazása és segélyezése kérdésének elintézését égető szükségnek tartom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Addig is azonban, míg ez megtörténnék, mint ideiglenes gyógyszert, pártolom a benyújtott határozati javaslatot, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) de kérnem kell a t. házat, hogy ezzel ne méltóztassék a kérdés felett napirendre térni mindaddig, míg &z az általam mondottak szellemében és értelmében, megoldva nem lesz. (Helyeslés a szélsőbalon.) Nem akarok én a nemzetnek 1848-ban tett ígéretére hivatkozni, én csak a jelen nemzedéknek kegyeletére és hálaérzetére hivatkozom, visszaidézve ama dicsőségteljes nagy napokból hazánk dicső fiának, Kossuth Lajosnak eme szavait; »Kétségkivül nagy hálával tartozuk azoknak, kik szabadságunkért, önállóságunkért a legmagasabb áldozatot hozták s én hiszek e házban, hiszek e nemzetben, hogy méltányolni fogja mindazok áldozatát, a kik a szent ügyért verőket ontják«. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Bernáth Dezső jegyző: Kováts József! (Felkiáltások: Nincs itt!) Josipovich Géza jegyző: Bfisbach Péter! Búsbach Péter: T. ház! Mindenesetre nagy köszönettel kell fogadnunk azon meleg részvétet, melyet Lakatos Miklós és Illyés Bálint t. képviselőtársaim a 48/49-iki honvédek sorsa iránt tanúsítanak. Azt hiszem, hogy nincs ezen az oldalon senkisem, a ki nem érezne oly melegen az akkori katonák iránt. Azt gondolom, hogy főleg azok, a kik inkább és többet foglalkoznak s jobban érdeklődnek a honvédek sorsa iránt, mint számosaknak alkalma van érdeklődhetni, mert benne élnek e testületben, s ügyeivel foglalkoznak, nagy köszönettel fogják venni, hogy a segély 200.000 írtról egyszerre 300.000 frtra emeltetett. Ha most előttünk egy kimutatás feküdnék, a mely azt tanúsítaná, hogy a 300.000 forint nem elégséges, s e mellett még mindig maradnak számosan, a kiknek számára segély már nem telik ez összegből, akkor én e felszólalást indokoltnak tartanám. De méltóztassanak meggondolni, hogy nagyon számosan folyamodnak »bónvéd« czím alatt segélyezésért, a kik sohasem viseltek fegyvert 1848 ban. Nagyon sokan fordulnak a honvédsegélyző-egylethez, a kik sohasem fogják igazolni, hogy honvédek voltak, mert tényleg nem is voltak. Sőt voltak olyanok, a kik becsempészték magukat bizonyos hamis igazolványok segélyével, és a kikre később jöttünk rá, hogy csakugyan nem voltak honvédek, tehát a segélyt hamis ürügy alatt élvezték. De el8