Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-284
482 284- «rs**fOS Blés 1893. jaunár 29-én, hétfőn. felszólalásokat, hogy most, midőn alkalmunk nyilt egyszer törvényhozásiiag intézkedni hazánk mezőgazdaságába mélyen belevágó ügyek felett, egy jobb, tökéletesebb gazdálkodás óhaja igazán Tsólyomszárnyakat ad vágyainknak, és ezek a sólyomszárnyak nagyon könnyen túlragadhatmtk bennünket a czélon, és nem az életnek, nem a tényleges viszonyoknak megfelelőleg fogjuk meghozni a törvényt. (Zaj. Halljuk!) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, képviselő urak! Szunyogh Szabolcs: Hogy áll ez a kérdés, t. képviselőház? Tudjuk azt, hogy a magyar mezőgazdaság, a népies mezőgazdaság elejétől fogva ragaszkodott a közösséghez; arra volt utalva nemcsak a birtokok fekvése, helyzete, de más viszonyoknál fogva is, az állattenyésztés, a közös állattartás kérdéseinél fogva is. A magyar népies gazdálkodás eddig ragasz kodott e formához, ragaszkodott akkor is és ott is, a hol tagosításra került a sor, és ott is, az ország legnagyobb részében igyekeztek nem egy külön egyéni tagosításra, hanem arra, hogy az ő birtokaik dűlőnként külön fordulókra osztassanak; igyekeztek erre két szempontból. Először, hogy igazságosabb legyen a földtulajdonnak elosztása, másodszor, hogy azok a gazdasági fontos tekintetek ezen keretben megoldhatók legyenek. S hogy áll ma a dolog, t. képviselőház, a gazdasági viszonyoknak fejlődése, az igényeknek erősbíílése folytán '? Bizonyos tekintetben ezen megszokott rendszer változáson ment keresztül. Igaz, az ország nagy részében még ma is fennáll az Úgynevezett fordulós gazdálkodás, a hol vetnek tavaszit és Őszit, és egy részét a birtoknak ugarnak hagyják legeltetési czélból. Egyes határokon, a hol általában jók a földek, vagy bizonyos körülmények miatt kifejlődött bizonyos gazdasági intelligenczia, áttértek a szabad gazdálkodáshoz, de jegyezzük meg, az okszerű szabad gazdálkodáshoz, a hol trágyázott földeken takarmányt termeltek; ez képesekké tette őket állattartásra, trágyaprodukczióra és helyesebb okszerű gazdálkodásra. Van egy másik átalakulás, a mely maisokkal fontosabb, sokkal életbevágóbb ; és egyúttal különösen nagy hatása lesz erre a viszonyra a most szőnyegen fekvő törvényjavaslatnak. Ez az, t. képviselőház, hogy idők folyamán, midőn az igények emelkedtek és a közszííkségletek többet kívántak az egyénektől, akadtak sok községben egyesek, és sajnos, legtöbb esetben nem az intelligensebb, nem a. módosabb .osztályból, a kik okszerűen akartak gazdálkodni, hanem épen azok közül, a kik korhelységük, munkátlanságuk, vagy értelmetlen gazdálkodásuk folytán elszegényedtek. Ezek igyekeztek egy rókáról két bőrt lehúzni, s bevetették az ő ugarfordúlőban levő parczelláikat a nagy többségnek akarata ellenére, vagy maguk ébredtek annak tudatára, hogy nekik a tulajdonukkal joguk van szabadon rendelkezni, vagy mások talán legtöhbnyire ügyvédek tanácsát kérték ki, és ennek folytán jutottak arra a gondolatra, hogy teljesen jogosan tehetik azt, hogy tulajdonukon szabadon rendelkezzenek, és ennek folytán keletkezett a közös gazdálkodásban levők nagy többségének sérelme; mert azt a földbirtokot nyomásos gazdálkodásra többé nem használhatták, ha respektálták egyeseknek a munkáját. De ezen többnyire túltették magukat és folytatták a régi rendszert, s az ugarfordúlót a bevetett parczellákkal együtt tovább legeltették. E miatt azután az illető, a ki a maga parczelláját bevetette, kártérítésért folyamodott a bírósághoz, és a bíróság többnyire azon elfogadott elv szerint, hogy mindenki a maga tulajdonát szabadon használhatja, ezen értelmetlen kisebbségnek szolgáltatott igazságot. A nagy többség ennélfogva, mely a maga tehetségéhez képest okszerűen gazdálkodni kívánt, kényszerítve volt elfogadni azt a gazdálkodási módot, a melyet egynéhány ember a többség ellenére követett. Nem lévén módja arra, hogy okszerűen gazdálkodjék, hogy az ugart trágyázza, azon takarmányt termeljen, a kényszer folytán bevetette azt, és ebből állott elő nem a szabad gazdálkodás, hanem helyesebben nevezve a kényszer-rablógazdálkodás; mert a nagy többség kényszerítve van a kisebbség akaratához alkalmazkodni. Igen fontos dolog ez, t. ház! Méltóztassanak meggondolni, hogy ma az ország egy nagy részében tényleg kényszer-rablógazdálkodás folyik. Már most vizsgáljuk meg azt, hogy enaek a törvénynek ezen különféle viszonylatokban mi lesz a hatása? Ott, a hol a régi gazdálkodási módszer fennállott, folytatják ezt a gazdái kodási rendszert tovább, mert a törvény megengedi azt, hogy a hol még a nyomásos gazdálkodás érvényben van, azt tovább folytathatják. Mindenesetre meg kell gondolniok azt, ha egyszer a szabad gazdálkodás terére óhajtanak lépni, mert ha egyszer arra léptek, — ez a törvény, ha így érvényestíl, — arról többet vissza nem térhetnek. A hol a földnek kitűnősége és a gazdálkodási intelligenczia folytán áttértek az okszerű, szabad gazdálkodási rendszerre, — és ezt hangsúlyozni kívánom, — ott már nem fognak visszatérni a régi rendszerre ; mert a kik már egyszer megkóstolták az okszerű, szabad gazdálkodásnak előnyeit és hasznát, nincs arra eshetőség, hogy ismét visszatérjenek a légi, sovány gazdálkodási rend