Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-283
288. országos ülés 1804 január 27-én, szombaton. 451 talán oly község van, a hol a tagosítás még 1848 előtt vitetett keresztül, a hol még az ári székek tagosíttattak, és a hol a miniszter úr a tagosísításról egyetlen egy aktát sem fog feltalálni. Igen sok községet mondhatnék, t. ház, a hol sem térképet, sem aktát, sem földkönyvet nem lehet találni, s azok mégis tagosított határoknak neveztetnek. Ha ma egy parczellának, egy birtoknak határáról, vagy terjedelméről van szó nincs semmiféle hivatalos adat arra nézve, mely azt meghatározhatná. Gr. Bethlen András földmívelésügyi miniszter: A kataszter! Hedry Lőrincz: Bocsánatot kérek, a kataszter bíróság előtt nem bizonyít, mert az csak a pénzügyi adminisztrácziónak privát bizonyítéka. Már most eltekintve e speeziáíis esetektől, azokban a községekben és határokban, a hol régen volt a tagosítás, 8 legtöbbnyire a felvidéken van az az anomália, partos, hegyes vi déken, hol szerencsétlenül tagosítottak, előállót tak a felülről lefelé való parczellázásnál azok az óriási abnormitások, hogy ma ott a miniszter úr számtalan földet fog találni, a mely ma csak vízmosás, de nem szántóföld, mert elég egy földet egy-két évig parlagon hagyni, hogy egy barázda öles mélységű vízmosássá képződjék. Ezért szükségesnek tartom a vízmosás megakadályozására vonatkozó részt, mert azt egyeseknek kényére, kedvére nem lehet bízni, hogy azt saját belátásuk és szabadságuk szerint tegyék, vagy ne tegyék, hogy megakadályozzák a vízmosást, mert eltekintve attól, hogy közutak és egész dűlők vannak veszélyeztetve a szomszéd birtok is megtámadtatik és veszélyeztetik, ha a vízmosást nem azonnal aka dályozzák meg. Hogy pedig ezek az abnormitások elő ne állhassanak, gondoskodást óhajtottam volna a javaslatban arra nézve, hogy méghatároztassék az a minimum, melyen belül nem lehet parczellálni, mert különben oly abnormis helyzet áll elő, hogy l x /2—2 méter széles földszalagok képződnek, melyeket okszertíleg, gazdaságilag felhasználni lehetetlenség, mert az a falusi ember nem dolgozik vetőgéppel, s a kéznek nem lehet oly hajlást adni a vetésnél, hogy a szomszéd földjébe ne vessen. Megengedem, hogy oly helyeken, a hol talán egyforma ültetés, vagy kender van, s a hol egy egész dűlő csak egynemű vetemény czéljaira használtatik, ez nem áll elő; de ott, a hol az egyik rozsot, a másik búzát vet, összevetik egymás földjét, s itt az okszerű gazdálkodás nem lehetséges, mert az ily keskeny földszalag megmívelése okvetetlenül a szomszéd kárával jár. Igen sok a hiány a törvényjavaslat szövegezésében is, a miből azután okvetetlenül elő fognak állni bizonyos nehézségek, s a törvény alkalmazása kontroverziákra és vitákra fog alkalmat adni. Hiányos a 3. szakasz szövegezése, mely azt mondja, hogy a nyomásos gazdálkodás alól ki van véve a »tagosított önálló tag«. Én, t. ház, nem tudom megérteni, hogy mi az a »tagosított önálló tag«, mert a mi tagosítva van, az mind önállóan van kiadva. Hogy a »tag«-nak fogalma alatt a törvényjavaslat s a bizottság mit ért, azt én sem az indokolásban, sem magában a javaslatban nem találom, mert az egyikre nézve száz, a másikra nézve pedig egy hold a »tag«. Ezt tehát bajos meghatározni. Anomáliát látok abban is, — mert visszaesést képez az eddigi gyakorlattal szemben, — hogy a mezei kár becslésénél például azt mondja a 92. szakasz, hogy a mezei károkat első sorban és közvetlenül felbecsüli a mezőcsősz ; s ha az illető nincs vele megelégedve, akkor a kárt felbecsüli a községi elöljáróság. Már most azt kéi-dem a t. miniszter úrtól, hogy ha ez a szakasz törvénynyé válik, vitás esetben, ha perre kerül a dolog, melyik lesz irányadó ? Az eddigi gyakorlat az, hogy ha az illető károsító a községi elöljáróság becslésével nincs megelégedve, ellenbecslést vétet fel, és ha perre kertíl a dolog, akkor a bíró a két becslésnek az összegét összeadja, és az átlagot veszi kárnak. Ez a mai gyakorlat. Ellenkezőleg pedig, ha úgy állana a dolog, a mint azt a t. miniszter úr javaslatában kontemplálja, hogy a községi elöljáróság becslése volna irányadó, akkor igen sok esetben egészen a községi elöljáróságnak volna kiszolgáltatva a károsult fél, mert akkor a mezőcsősznek becslése abszolúte értéktelenné válnék, és az a károsult fél, mondjuk, az a nagybirtokos, épen azon községi elöljáróság önkényes becslésének lenne kitéve, mely talán sok esetben ellentétbe helyezkedik vele. (Helyeslés hal felől) T. ház! A kihágásokra vonatkozó rész jogi szempontból csakugyan igen sok tekintetben kifogásolható, például az illetékességre nézve, ott az van, hogy kihágás esetén, ha a kár, gondolom, a 40 koronát meghaladja, vagy meg nem haladja, különböző az illetékesség. De én ezt úgy értelmezem, hogy ez csak azon esetre szól, ha tényleges kár van. Csakhogy az előző szakaszok számtalan olyan esetet minősítenek kihágásnak, a melyek nem okoznak tényleges kárt, hanem a melyek egy törvényileg előírt kötelességnek megszegését képezik, egy tilalmat szegnek meg. Mondjuk, például, hogy valaki a marháját őrizet nélkül hagyja, kihágást követ el. Ott tényleges kár nincsen. Az illető a törvény egy rendelkezését megszegi, a tilalom ellen cselekszik. 57*
