Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-271

271. orszáeos ülés 1898. deczeinber 13-án, szerdán. 253 gyűjtés ideje, hogy majd az idők haladtával mint önálló és szabad Magyarország rendelkezni tudjunk vagyonúnkkal, vérünkkel és érzelmeinkkel. Ez volt a ezél, de nem ez lett az eredmény. (Úgy van! a szélsőbalon.) Vagy hogy hasonlattal éljek: az 1867-iki kiegyezést megelőző szomorú időkben hazám testébe mélyen voltak belevágódva a zsákmányához jutott osztrák sasnak karmai. Megengedem tehát, hogy elhamarkodott cselekvés lett volna e sebző karmokat egyszerre kirántani, mert ezzel a hazának szenvedő testéből kíméletlenül szakítottak volna ki nemes részeket, mi az áldozat életébe is kerülhet, de az aggódó honfiúi szeretet és államférfiúi bölcseség nem czélozhatott egyel et, mint azt, hogy bármily áldozatok árán is, de megkezdessék a műtét s a nemzet testéből e veszedelmes karmok egyenkint, lassan és óvatosan szedessenek ki, hogy az ilyen gondos munka közben a test fájdalma jóltevőleg enyészszék el, hogy a sebhelyek forradásával fokozatos haladásban térjen vissza az életerő, s hogy az idők haladtával megszabaduljon a test minden kinzó behatásoktól s önerejéhez s annak eszközeihez jutva, Magyarország szabad és független legyen. De ma, midőn a kormány részéről folytonosan azt halljuk, hogy az 1867. évi kiegyezési törvényekből semmit elvenni és ahhoz semmit hozzátenni nem akar s azt változatlanul fentartani kívánja, akkor a nemzet testéből ezek az osztrák karmok sohasem lesznek eltávolítva, azok fájdalmait tovább is fogja hazánk szenvedni, sőt sebzésük mind mélyebbre vág, valahányszor az osztrák túlköveteléseknek kormányunk ellentállani nem tud, és valahányszor e törvényhozás termébe a véderő vita alatti 14. és 25. szakaszok és hasonló szellemű javaslatok bekerülnek. (Úgy van! a szélsőbalon.) Tisztelt képviselőház! Az 1867. évi XII. törvényezikket nem tekinthetem oly alkotásnak, melylyel hazánk állami önállósága és függetlensége Ausztriával szemben biztosítva van, ég nem tekinthetem oly közjogi eredménynek, melyben a magyar alkotmány szelleme és intézménye kifejezésre jut; de ellenkezőleg, e törvényben egyik eszközét és nyíltan be nem vallott megoldási módját találom annak, hogy miként lehet megközelíteni szép szerével, az abszolút hatalom törekvésének látszata nélkül és alkotmányos formákkal állami önállóságunk megsemmisítését s az Ausztriába való beolvasztásunkat. Már bocsánatot kell kérnem, de sehogysem tudom ezt másként felfogni, midőn világosan látom azt, hogy az a Magyarország, a melynek önálló törvényhozási és kormányzati függetlensége magában az 1867. évi XII. törvényczikk bevezető részében is kifejezetten biztosítva van, mondom, hogy ez a Magyarország ugyanolyan eredményt hoz létre, ugyanolyan törvényt alkot, mely lényegében, vezéreszméiben és főbb intézkedéseiben, sőt még kitételeiben is megegyezik azon törvénytelen rendelkezésekkel, melyeket az elnyomatás legszomorúbb idejében az abszolút hatalmú osztrák császár bocsátott ki és parancsolt reá az országra, s a mely törvénytelen rendelkezésekben ő magához ragadta a kormányzati hatalom legfontosabb tényezőit: a külügyet, a hadügyet s az állami érdekek kiválóbb ágait; mindezt azért, mert Magyarország mint koronatartomány Ausztriába beolvasztatott. Hát ha a mi alkotmányos törvényhozásunk a kiegyezés alkalmával még csak annyit sem tudott keresztülvinni, hogy valódi állami szabadságunknak és függetlenségünknek megfelelő olyan közjogi törvényeket hozzon létre, melyek lényeg és vezéreszmékben különbözzenek azon császári törvényektől, a melyek az Ausztriába beolvasztott magyar koronatartományokra ráparancsolva lettek; továbbá, ha mi még ma sem veszszük észre azt, hogy a jogtiprás korszakában császári hatalommal ránk erőszakolt rendelkezések és viszont az alkotmányos formák között megteremtett magyar törvények veszedelmesen hasonlítanak egymáshoz, akkor, tisztelt képviselőház, szedjük össze sátorfáinkat, menjünk haza, és a századokon át honfiúi erényekkel megvédett tiszta alkotmányunkból ne csináljunk komédiát. (Úgy van! a szélső baloldalon). És most engedtessék meg nekem, tisztelt ház, hogy a mondottakat be is igazoljam. Itt vannak az egyik kezemben az alkotmányos Magyarország által 1867. évben alkotott törvények, és itt van a másik kezemben »Birodalmi alkotmány az ausztriai császárság számára«, keltezve Olmiitz királyi fővárosban az üdvnek 1849. éve márezius 4-én,— összesen 123 paragrafussal. Mielőtt e két alkotást egybehasonlítanám, hogy a birodalmi alkotmány czélját bemutassam, idézem az ezt közrebocsátó s ugyanazon napon kelt császári manifesztum következő szavait: »A deczember 2-iki manifestumban azon reményt fejeztük ki, hogy nekünk Isten segedelmével és a népek beleegyezésével sikerűiend a Monarchia minden tartományait és nemzeteit egy nagy álladalmi testté egyesíthetni. Ezen szavak örvendetes visszhangra találtak mindenütt egész széles birodalmunkban; mert régóta érzett és most általános öntudatra érlelt szükséget fejeztek ki. Az összes monarchia