Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-267
170 287. orwégos ülés 18tS.deczember 7-én, esütBrtBkön. e kötvény helyett egy másik aranyértékben meghatározott kötvényt, de olyat, melyet ha ma eladsz, mindjárt 3 fontnál valamivel több ezüstöt vásárolhatsz rajta.« Mondom, ily hitelezőt nem ismerek. Már pedig, t. ház, mi a konverziónál minden 91 forintnyi tartozásunk helyett 200 koronáról szóló kötvényt adtunk, azon a 200 forinton pedig bármely perczben vásárolhattunk volna 3 font ezüstöt. Vagy talán méltóztatnak a kamatokra nézve is meghallgatni az én számításomat. (Halljuk! Halljuk!) Ha valakinek én pl. ^/ÍS iont ezüstjével tartoznám, a melyért én 5°/o-os kamat mellett 50 gramm ezüsttel tartozom s ha azt mondom: Adsz nekem oly kötvényt, mely néked 8 korona kamatot fog hajtani, és ezen 8 korona kamatból azonnal öl 1 ^ gramm ezüstöt vásárolhatsz, azt hiszem, ezen ajánlatomat is mindenik józan eszű hitelező elfogadja. A t. pénzügyminiszter úr tehát nem veheti tőlem rossz néven, ha azt mondom, hogy én legalább részemről restelleném ily ügyletet kötni az én székely kollegáim előtt. (Általános, zajos derültség.) Hát, t. ház, több tőkét és több kamatot is adtunk, csak elneveztük másféleképen, az ezüst-megjelölés helyett használjuk a koronát, és vigasztaljuk magunkat, hogy milyen pompás üzletet csináltunk. (Derültség.) Mások most, miután a sikertelenséget látják, azzal szeretik magukat vigasztalni, hogy a bekövetkezett eshetőségeket előre senki nem láthatta. No lám, lám! (Hosszantartó, sajos derültség.) Az erdélyi szászok közt, a kik praktikus emberek, az a nézet van elterjedve, hogy a készfizetésből élő embereknél a kellő óvatosság, körültekintés és a felmerülő eseményeknek helyes elbírálási képességére megkívántató érzék nincsen oly arányban kifejlődve, mint a saját lábukon élő embereknél, a kik olykor-olykor vállalatokba is bocsátkoznak. E zászok ezen nézetüket azzal indokolják, hogy a készfizetésből élő embereknek minden tévedéseért rendesen más, és nem ő lakol. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Egy tisztviselő pl. csak bűntényt ne kövessen el, elkövethet mindenféle botlást, tévedést, azért az ő fizetése minden hónap elején épen úgy kijár, mintha minden dolgát a legalaposabban teljesítette volna. Különben is, ha az alsóbb hatóság tévedne, gondolja magában, a felsőbb hatóság kiigazítja, de akár kiigazítja, akár nem igazítja ki, úgysem hárul a kár reájuk. Ue az önálló ember, hacsak egyetlenegy tévedést is tesz, maga lakol minden lépéseért, és olykor egy-egy téves lépés egy-egy efféle vállalkozó embert teljesen, végképen tönkre tesz, (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Ha, t. képviselőház, a szászoknak, a kik — mondom — nagyon praktikus, nagyon körűitekintő emberek, ezen nézetét elfogadjuk, akkor megérthetjük, hogy az igen t. hivatalos Magyarország mit nem tudott belátni: a valutarendezésbb'l ránk háruló károkat; a mennyiben állíthatom, hogy más, egy kis gyakorlati jártassággal is biró egyének az egész eredményre oly biztosan tudtak következtetni, a mily biztosan következtetnek az ahhoz értő csillagászok a hold- vagy napfogyatkozásra. T. képviselőház! Méltóztassanak elhinni, hogy én sem tartozom azok közé, a kik szeretnek a sötétbe is ugrani; a miért én magam sem botorkáltam a sötétben. (Nagy derültség.) Még mielőtt arra vállalkoztam volna, hogy ez ellen az irtózatos művelet ellen itt a házban felszólaljak, bizony meggondoltam 3— 4-szer is, a mit azzal tudnék legfőképen bizonyítani, — ha Helfy t. képviselőtársam itt volna, — hogy vele már a pártklubban az ezüstátcserélésből reánk háruló kárról igen sokat vitatkoztam, de itt a ház előtt az ezüstkárosodást nem említettem fel, pedig épen úgy tudtam, mint ma; csak az volt a különbség, hogy akkor még nem mertem feltételezni azt a korlátolt látkört, hogy Magyarországon megtörténik az, hogy egy ilyen dolgot végrehajtanak. (Derültség.) Beöthy Ákos: Hiszen nem is hajtották végre! (Derültség.) Molnár Józsiás: Azt gondoltam, hogy nekem kell valamiben tévednem, kell lenni valamely oly ténynek, a miről nékem nincs tudomásom, s azért nem mertem akkor az ezüstértékcserénél ránk háruló károsodásról itt a házban beszélni. (Derültség.) De lássuk a kérdést, t. ház, közelebbről. (Halljuk!) Azon időben, midőn az arany és ezüst közti árkülönbözet hova-tovább és épen az arany előnyére nagyobb lett, vagyis népiesen, de nem helyesen kifejezve: mikor az ezüst értéke le kezdett szállani; mikor a külföld az olcsóbbá vált ezüstöt nagy mértékben kezdette osztrák és magyar forintokban kiveretni, egyszerre csak, mint a villámcsapás az égből, megszüntették a magánosok részére az ezüst veretesét. Hitem és meggyőződésem szerint, t ház, a magyaroknak jóságos Istene nagyobb áldást nem adhatott volna az ő, könnyelmű kormányok által eladósított magyar nemzetére, mint azt, hogy azon éreznek, a melylyel eladósították, értékét lejebb szállította. Mert hát kell-e annál nagyobb előny, ha valaki ilyenformán abba a helyzetbe jut, hogy adósságát könnyebben kifizetheti, mint megelőzőleg ? Hiszen, t. ház, mi tulajdonképen az a forint, vagy az a márka, vagy az a frank, vagy az a
