Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-267
867. oriüágos ülés 1898. deczember 7-én, crttörtökön. 171 sterling, vagy akár milyen pénz? Az, a mint mindnyájan tudjuk, nem egyéb, mint egy bizonyos nemes fémnek bizonyos elnevezés által meghatározott bizonyos része. Mi tehát nem forintokkal tartoztunk, hanem ezüsttel, mégpedig minden 45 forint helyett egy font ezüsttel. Nekünk tehát épen még örömmel kellett volna üdvözölnünk azon tényt, hogy a jóságos gondviselés gondoskodott rólunk, és épen annak az éreznek az árát, a melyből oly rengeteg mennyiséggel tartozunk, lejebb szállította. (Egy hang a baloldalon; Hát az aranyi?) Azt is mindjárt elmondom. (Derültség.) Épen azért, mert sem a volt pénzügyminiszter, sem senki más nem adott felvilágosítást, hogy miért kellett nekünk még a jóságos Istennek felénk nyújtott kezét elutasítanunk, és miért kellett betiltatnunk az ezüstveretést, ha az igen t. ház elég érdemesnek találja a thémát rá, iparkodni fogok, hogy itt az igen t. ház színe előtt magam mutassam ki. (Halljuk! Halljuk!) Minden ilyszerü kérdésnél, szerény nézetem szerint, a legelső teendő az, hogy keressük először, ugyan kinek lehetett abban valami haszna? (Helyeslés és derültség a szélső baloldalon.) A magyar földmíveiő vagy nyerstermelő osztálynak érdekében tiltatott be talán az ezüst veretése? No már azért nem; hiszen azoknak épen az lett volna érdekében, hogy a külföldön olcsóbbá vált ezüstből minél többet kapjon az ő termeivényeért, és a magyar gazda azon többletből épúgy fizethette volna adóját, tartozásának kamatát, mint a megdrágított ezüstből, és minél olcsóbb lett volna pénzünk, annál nehezebb lett volna a külföldi gabonának magyar területre való szállítása, a miért a gabona ára a belföldön is állandóan drágább lett volna, és minél drágább lett volna, annál jobban tudta volna a magyar nyerstermelő osztály ezen tényt előnyére felhasználni. Vagy az iparos osztály érdekében történt az ezüstveretésnek betiltása? Azon a vidéken nőttem fel, t. i. Brassóban, Kezdi-Vásárhelyit, a hol legélénkebb volt a külfölddel való csereérintkezés. Tapasztalatból tudom, hogy kezdetleges iparunknak mindig csak a mi pénzünknek alacsonyabb értéke adta meg a versenyképességet. Nagyon jól tudom, hogy a gabonaféléket is akkor volt legnehezebb beszállítani, mikor legdrágább volt az arany, és megfordítva. Szóval az iparos érdekében nem állt az ezüst szabad veretesének beszüntetése. Talán az eladósodott birtokos osztály érdekében állott volna ? Nem képzelhetek oly adóst, a ki azt kívánná, hogy kamatterhei nőj jenek. Vagy talán az eladósodott magyar állam érdekében történt? Szeretném látni azt a nemzetgazdászt, és a szeme közé nézni, a ki ezt be tudná bizonyítani. Hiszen a magyar államnak még 1879-ben 86,534.400 forint ezüst- és csak 16,191.200 forint arany-kamattartozása volt, tehát jöhetett volna be a külföldnek bármennyi ezüstje, lett volna azt hova tennünk, pompásan fizethettük volna azzal államadósságunkat, a helyi forgalom is jól használhatta volna, a meggazdagodott iparos és kereskedő osztály abból az államnak is hitelezőjévé válhatott volna, szóval az állam érdekében sem állt a betiltás, annyi bizonyos. T, ház! Csak az 1879-iki évtől kezdve megbecsülhetetlen, kimondhatatlan az a kár, melyet a zda- és nyerstermelő közönség az ezüst szabad veretesének beszüntetése folytán szenvedett. Ha 1879-ben be nem szüntetik az ezüst szabad veretesét, fogalmunk sincs azon előnyös helyzetről, a melyben lennénk. De ha így! ha dgjl ily dolgokról nem akarok beszélni, tehát csak azt mondom, a mi bizonyos, a mit pontosan be lehet bizonyítani, t. i. 1879-től kezdve a magyar állam és nemzet külföldi tartozásai fejében kamatképen 6 — 7 száz millió forinttal legalább is többet fizetett ki belső értékben, mint a menynyivel tényleg tartozott volna azon esetre, ha az ezüst szabad veretése meg nem szüntettetik. Ez állításomért bárkivel szemben is magamra merem vállalni a teljes felelősséget. És mikép történhetett ez? Tudvalevőleg az osztrák-magyar birodalom áráforgalma a külfölddel szemben rendesen Magyarország és Ausztria részére előnyös tételekkel szokott zárulni, a mi annyit tesz, hogy Magyarország és Ausztria több értékű árút szállít a külföldre, mint a mennyit behoz. A miért, ha oly rengeteg összegre rúgó külföldi adósságaink nem lennének, egészen más képe lenne a helyzetnek, de én most nem akarom ezt ismertetni, mert az hosszas beszédnek képezheti tárgyát. És épen azért, mert a külföldi kereskedelemnek, a mely több árát vesz tőlünk, mint a mennyit elad, a mi pénzünkre szüksége van, s mivel a rendelkezésükre álló ezüsttel tőlünk nem vásárolhattak, kényszerűive voltak ezüstjüket bankóra fölváltani, s így mennél több árára volt a külföldnek szüksége, annál magasabb lett a bankó értéke ; így történhetett meg az a hallatlan eset, hogy a mi bankópénzünk értéke tényleg 30—35°/o-tel is magasabb lett, mint annak tényleges belső értéke, mert a külföld, csakhogy bankókhoz jusson, szívesen adott egy font ezüstöt 30—35 frt bankóért is, szóval a bankó értékét mesterséges úton fölemelték. Természetes, hogy a magyar államnak és a magyar birtokosságnak is e mesterségesen megdrágított bankóval kellett adósságait és annak kamatait fizetni. Azt hiszem, t ház, hogy ezek után egyáltalában nem szükséges kutatnunk, hogy vaijon 22*
