Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-266

266, orstágos ülés 1898. decz«mber 6 An, szerdán. j 59 kultúrája fűződik ott fent az ősbányaipar tételéhez. Miképen lehet a bajon segíteni? Ez a nagy és égető kérdés. Tudom, hogy a kormány is, az érdekelt törvényhatóság is behatóan foglalkozik vele; ismerem a szándékot, mely a hanyatló bányaipart más ipar meghonosítás;! által akarja pótolni. De bármilyen más ipar által akarjuk is az évszázadokon át meggyökerezett ősipart pótolni, kielégítő eredményt és sikert csak lassan, évek hosszú során, ernyedetlen kitartás és tetemes anyagi áldozatok árán lesz lehetséges elérni, sőt még ahhoz is kétség fér, vájjon lehetséges-e oly iparnak a meghonosítása, mely két-három millió forint forgalmat eredményezzen, és 4000 embernek nyújtson biztos foglalkozást. Én legalább kételkedem benne, s habár magam is azt tartom, hogy mindent el kell követni új keresetforrások megnyitása érdekében, mégis meg vagyok győződve, hogy a bányászatot egyelőre nem nélkülözhetjük, annak fentartását nem mellőzhetjük. Áldozatot mindenképen hoznunk kell, és, nézetem szerint, helytelen közgazdasági politika volna az, ha az áldozattal járó segítséget azon ipartól teljesen megvonnók, mely már ősidőktől meg van honosodva, a melylyel összeforrott a népnek életmódja, gondolkozása, a melyben igen tetemes vagyon fekszik, és a melynél czélszerű intézkedések, okszerű gazdálkodás által és a viszonyok jobbrafordúlásával még fmancziális sikerek elérésének lehetősége sincsen kizárva. Sokat foglalkoztam az ezüstbányászatnak nyújtandó segély kérdésével, de a megoldásnak csak két módját találtam, tudniillik vagy azt a módot, melyet a t. kormány is kontemplál, és ez abban áll, hogy a bányaművelő a bányájában termelt ezüst minden kilogrammja után a közvagyonból, tehát az állampénztárból bizonyos meghatározott szubvenczióban részesül, de ennek a módnak megvan az a nagy hibája, hogy ideiglenes természetű, s legfeljebb csak addig tart, mig az állam az ezüstöt pénzverés czéljából szükségeli, azután pedig a beváltással együtt megszűnik, s ez az idő a legtöbb ezüstbányánknak utolsó óráját jelentené; vagy másodszor azt a módot, mely lehetővé teszi, hogy ne az állam, ne az adózó polgárok összesége, hanem csak az fizesse az állam által a bányaipar védelméül megállapítandó segélyt, a ki a terményt használja, és annak élvezetébe lép. Nem tartózkodom kijelenteni, hogy a segélynyújtásnak ezen utóbbi módját helyesebbnek, méltányosahbnak tartom, mert nem érinti azon szegényebb néposztályokat, melyek az ezüst használatának luxusát nem ismerik, hanem csak azokat, a kik azt maguknak megengedhetik, és csak olyan mértékben, a minőben azt a luxust gyakorolják és élvezik. Elérhető pedig a megadóztatásnak ezen módja az által, hogy az idegen termények versenyét az ezekre kirovott beviteli vámok által megszorítjuk, és így a belföldi termelőnek magasabb árakat biztosítunk. Tudom, t. ház, hogy" ez az eszme részint szokatlanságánál fogva, részint azért, mert illiberalisnak, inpraktikusnak, sőt talán az első pillanatban kivihetetlennek látszik, sok ellenzéssel fog találkozni, de vigasztal az a tudat, hogy sok eszme látszott az első pillanatban kivihetetlennek, mely nemsokára rá a megvalósulás stádiumába lépett. Egyébiránt nem tartom magamat csalhatatlannak, és ha valaki azon nagy érdekek megóvására más, jobb módot tud ajánlani, én leszek az első, aki örömmel fogja azt üdvözölni, s megelégszem azzal az öntudattal, hogy a kérdés felvetésével alkalmat nyújtottam ilyen életrevalóbb eszmének a nyilvánítására. Egyelőre azonban legyen szabad az én eszmém megokolásában egy lépéssel tovább mennem. Az általam kontemplált védelemnek módja számos, sőt talán a legtöbb iparterméknél van alkalmazásban, s a fogyasztó közönség a nélkül, hogy annak tudomásával bírna, hozzájárul az illető ipar segélyezéséhez. A sok közül példaképen csak a vasiparra akarok hivatkozni, mely a belső konkurrenczia ellen kartelek, a külső konkurrenezia ellen tetemes vámok által van védve. Az általános és a szerződéses vámtarifa szerint, 100 kilogramm különféle vasárú után régi aranyforintokban a következő behozatali vámok vannak kivetve. y, Bel- Szerződéses Általános íjffi' Árú fóldi vámtétel piaczi ár frt '/o frt */o 257 Nyers vas, ócska vas 3-50 65 23 80 28 80 259 Nyújtott, hengerelt, 10-60 2-50 30°/o 2-75 32% 'kovácsoltvas. .10-70 3-0 35% 3-50 40% 260 Vasúti sínek . . . 9"50 2-50 32% 2-75 36% 262 Vasöntvény: a) nversen . . 8 2 31% 2 31% 250 h) letakarítva, egyes helyeken megírjunk alva . . 10 4 50% ugyanaz 5 c) esztergályozva, gyalulva stb. .12 8 83% 8'50 88% stb. 10 A nyersvasprodukczió 3 m

2 q. lévén, ha a vámot csak 65 (80) kraj"zárral számítjuk, a segély értéke 2,400.000. Hengerelt vas, vasúti sínekben aprodukczió 1*5 + 05 = 2 m'

2 q., tehát a segély összege 2"50 (3) forinttal számítva, 6 m

2 forint, összesen 8,400.000 forint. Ausztriában legalább 3-szor oly nagy. A mióta az ezüst csaknem az egész világon demonetizáltatott, s legfeljebb csak korlátolt forgalmú váltópénz van még az államok pénz-