Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-266

| gf) 386. wwér** llás 189S,"deczeKb»r 6-án, gaerdán. rendszerében, azóta az ezüst csak közönséges árút képez, s ugyanazon elbírálás alá esik, mint bármely más kereskedelmi ezikk; az a körülmény pedig, hogy az ezüstből egy kilogramm jnég ma is értékesebb, mint sok más árú, elvi különbséget nem alkothat, s legfeljebb csak megnehezíti a bevitel ellenőrzését és a lukrativ csempészet megakadályozását. Különben ha Olaszország, mely a vámtarifa 233. tétele szerint a külföldről oda bevitt aranymüvek és árúktól O'l kilogramm után 14 arany líra, tehát 1 kilogramm után 140 líra (körülbelül 133 korona) beviteli vámot szed, és képes a csempészetet féken tartani: akkor az ezüstnél, melynél mégis jóval kisebb prémium jutalmazná a csempészt, a csempészet megakadályozása még kevesebb nehézséget okozhat. Komolyabb nehézségeket csak a szomszédos államokkal, különösen a Németországgal kötött vámszerződés okozhatna, a mennyiben ezen szerződésekben mindama fémekre nézve, melyek egykoron pénzverési ezé]okra használtattak, vagy épen semmi vám, vagy csak a régi csekély vámtételek lettek egyszerűen átvéve azon időből, midőn az államnak az illető fémek beözönlését nem megszorítani, hanem inkább előmozdítani állott érdekében. Ennek az érdeknek esett áldozatul még az 50-es években is virágzó rézbányászatunk, mely. ha a tengeren túli konkurreiiczia ellen annak idejében csak némi védelemben részestílt volna, még ma is léteznék, és a Szepesség bányavidékei nem állanának ma pusztán és elhagyatva. Az 1891. évi deczember 6-án Németországgal kötött vámszerződéshez mellékelt tarifában a nyers ezüst egyáltalán nincsen felemlítve, tehát erre nézve kötelező megállapodás nem létezik, holott a nyers réz, nikkel, pakfong vámmentessége a 276-ik tétel alatt egyenesen ki van kötve, minthogy azonban a 307-ik tétel alatt az arany és ezüstnemííekre kilogrammonként potom 3 aranyforint vámot találunk, mely inkább csak az ötvös-munka védelmére szól, úgy az ezüst vámmentességéhez semmi kétség sem fér. Azt hiszem azonban, hogy az idézett vámszerződés 3-ik czikkelye módot nyújt az ezüstvám életbeléptetésének lehetőségére, csakhogy első sorban is a monarchia másik államával kellene megállapodásra jutni, melynek érdeke különben a miénkkel azonos, mert a közös vámterület kizárja az önálló intézkedést. Az ezüstvám nagyságáról beszélni korai volna, csak azt jegyzem meg, hogy, ha a vám által az ezüst árát a mai színvonalon akarnók megtartani, az eladási árhoz viszonyítva, körülbelül 33°/o-os vámtételre volna szükség, vagyis olyan arányú vámra, mint azt a vasnál is találjuk; egy kilogramm ezüstnek ára ilyformán mintegy 180 korona volna, mely ár mellett még távolról sem kellene tartanunk attól, hogy idegen ezüst-váltópénz árúképen léphetné át a határt, mert, ha az aranyparitás alapján kiszámítjuk az egyes országokban 1 kilogramm ezüstből vert kurans pénzek értékét, azt találjuk, hogy minálunk 1 kilogramm finom ezüstből 23972 korona, Angliában 237-7 korona, Németországban 235"l korona, a latin unióban 2280 korona, Amerikában 219*4 korona, Hollandiában 21675 korona értékű pénzt vernek, mely számok, a mint látjuk, messze állanak a proponált 180 koronától. Ezek után áttérek a belföldi ezüstfogyasztás kérdésére, mert az ezüstvámnak csak úgy van értelme, ha a pénzverés megszűnése után is a belföldi piaezon talál biztos vevőre. Minthogy azonban Magyarország és Ausztria egy egységes vámterületet képeznek, a fejtegetésnél mind a két államot egybe kell foglalnom. Már előbb is említettem, hogy a mi ezüsttermelésünk évenként 17.000 kg., Ausztriáé pedig 34.000 kg., és így ebben is feltaláljuk a quota arányát, a mi nem mellékes dolog; az összes ezüsttermelés tehát körülbelül 51.000 kilogramm. Ezen ezüstnek a vevője mind a mai napig minálunk is, túlnan is maga az állam volt, mely még magánfelektől is igen jelentékeny mennyiségű törmelékezüstöt váltott be, hogy azután mind a két rendbeli ezüstöt vert pénz alakjában bocsássa forgalomba. Az ezüst-ipnr az ötvösipar részint törmelék-ezüst, részint idegen ezüst és bizonyára részben vert pénz felhasználására volt utalva. Amerikában és Francziaországban nagy gonddal gyűjtik az adatokat annak kipuhatolására, hogy mennyi nemes fém használtatik fel ipari czélokra, s az adatok valóban meglepőek. Nálunk és Ausztriában ezen kérdéssel a statisztika — úgy látszik — még nem foglalkozik; legalább egy erre vonatkozó kérdésemre a m. kir. statisztikai hivataltól ily értelmű választ nyertem; azt azonban szives előzékenységgel közölte, hogy 1888 —1892-ig, tehát öt év alatt 232.884 kg. ezüst jött be az osztrák-magyar vámterületre (Németországból magábál 204.498 kg.), 7165 kg. kivitellel szemben a beviteli többlet tehát 225.719 kg. volt, vagy átlagosan évenként 45.140 kg. Hogy tehát az ipari ezélokra felhasznált ezüst mennyiségét, legalább megközelítőleg, kipuhatoljam, abból indultam ki, hogy a legtöbb ezüstgyártmánynak és Ötvösmtínek úgy minálunk, valamint Ausztriában punczirozás (fémjelzés) végett a fémjelző hivatalokba kell kerülnie, a hol azokról súly, és érték szerint, rendes jegyzék vezettetik. Az illető hivatalok szívességéből