Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-266

966. orsüftgos ülés 1883. deczember 6-án, uerdán. 157 nem várok javulást a jelenben, sőt őszintén megvallom, a jövőre sem. Tudom, hogy nem helyes egy még csak körvonalaiban előttünk fekvő javaslatot birálat alá venni, nem is akarom ezzel a t. ház figyelmét továbbra igénybe venni ; de mégis nagyon röviden reflektálnom kell a pénzügyminiszter által kiadott és nekünk kézbesített emlékiratra, az egyenes adók tárgyában. (Halljuk! Halljuk!) A memorandumnak csupán az általános jövedelmi pótadókra vonatkozó részérő! kivánok szólani. Ebből annyit látok, hogy a miniszter úr a progresszív adót szándékozik behozni; de látom azt is, hogy a pénzügyminiszter úr mintegy hat millió mínuszt hoz ki enné] a tételnél. T. ház! Úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy, a mi talán furcsának is látszik, félek ettől a mínusztól; attól tartok, hogy megadjuk azt mi duplán. Tartok ettől annyival inkább, mert itt lappang mindjárt egy hamis numerus. Azt mondja ugyanis a pénzügyminiszter úr, hogy ez idő szerint még van^ az országban 50 millió értékű jövedelem, a mi nincs megadóztatva. (Egy hang a baloldalon: A tőzsdéknél!) Láttam az adóösszeírásokat közvetlenül. Láttam, hogy a pénzügyigazgatóságnak tisztviselője házról-házra jár a községi közeggel, tehát nem maradhat ki semmi. S mi volt ennek a nagy szorgalomnak az eredménye a múlt évben ? A mint azt a pénzügyminiszter úr egy alkalommal felhozta, 600.000 forint adó, pedig elmentünk a legszélsőbb határig, a meddig elmehettünk. Hogy az az 50 millió forint, mely eddig még megadóztatva nincs, hol lehet, azt én nem tudom, (Derültség és zajos tetszés a szélsőbalon.) de azt már előre is jelzem, hogy abban az emlékiratban foglalt azon rendelkezést, mely szerint a jövőre nézve is a szellemi foglalkozásból nyert jövedelem az üzleti foglalkozásból nyert jövedelemmel egy kategóriába soroztatik, helyesnek nem tarthatom, és el nem fogadhatom, mert valóságos képtelenség, hogy a mérnök, orvos és ügyvéd ugyanoly adókulcs szerint fizessen adót, ugyanazon kategóriába essék, mint a grajzler, — nem tudok rá hirtelen más kifejezést találni, — vagy a buzaágens, a kereskedő, és a mi a legfőbb képtelenség, az az, hogy a bőrziáner semmi adót sem fizet, (Igaz! Ügy van ! a szélsőbalon.) Ily körülmények közt, t. ház, nem merek attól az adóreformtól valami jót remélni, nem pedig azért, mivel a progresszív adónak egy másik kelléke, mely nem az egész országban egyformán állapítja meg bizonyos jövedelemösszeg után az adókulcsot, hanem az ország egyes részeire, a mint az Francziaországhan is van, az ottani viszonyoknak megfelelő adókulcs és százalék szerint, nem szándékoltatik keresztíilvitetni, és minthogy épen az adó- és illetéki, szóval a kincstári szolgáltatások kérdéseiben úgy vagyunk, hogy : »multadban nincs öröm, jövődben nincs remény*, a pénzügyminiszter költségvetését nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Schóber Ernő jegyző : Farbaky István. Farbaky István: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Előrebocsátom, hogy, valamint az 1894. évi állami költségvetést általánosságban és eddig tárgyalt részleteiben elfogadtam, akként elfogadom a pénzügyi tárcza előttünk fekvő költségvetését is. Elfogadom pedig azért, mert a budgetnek minden tétele megfelel azon legfőbb követelménynek, hogy reális legyen; elfogadom, mert már az eddigiekből h eléggé meggyőződtünk róla, hogy a t. kormányt a költségvetés összeállításánál nemcsak fiskális érdekek vezérelték, hanem kellő figyelmet fordított a közgazdasági és kulturális momentumokra is; de elfogadom azért is, mert teljes bizalommal viseltetem azon kormány iránt, mely nem elégedvén meg a »magna voluisse sat est« elvével, a legnagyobb jelentőségű és a szabadelvűség szelleme által áthatott reformok egész sorát indította meg, s azoknak megvalósításához exisztencziáját kötötte. Mindazonáltal szükségesnek tartom, hogy a pénzügyi tárcza egynémely tételéhez hozzászóljak. Különösen az ezüstbányászat az, a melyre a tisztelt ház figyelmét fordítani akarom, a mely súlyos válságba jutott az ezüst árának példa nélkül álló hanyatlása folytán, s a mely Amerikának és Ausztráliának túlhajtott produkcziója és konkurrencziája által idéztetett elő. A csapás mégis minket és ezüst bányászatunkat sújtja, és ha nem sikerűi valami módon rajta segítenünk: az a végpusztulásnak néz elébe. Kitűzött feladatom megoldását azonban igen megnehezíti azon körülmény, hogy az állami bánya- és kohóiparra vonatkozólag nem feküsznek előttünk olyan kimerítő adatok, melyekből ezen vállalatok állagát, működését, fejlődését, vagy hanyatlását, valamint ennek okait egész teljességükben felismerni és megítélni lehetne. Talán szíves lesz az igen tisztelt pénzügyminiszter úr ezt a hiányt a jövőben pótolni, sőt tovább megyek, és részemről még azt is igen kívánatosnak tartanám, hogy ezen kimutatás csak kiegészítő részét képezné egy olyan terjedelmes jelentésnek, melyből a pénzügyminisztérium sokágú működéséről kimerítő tájékozást szerezhetnénk. Nagy volna a becse egy ilyen munkának, gazdag tárháza olyan adatoknak, melyek a legjobban megvilágítanák egész pénzügyi és közgazdasági politikánkat. Ily körülmények közt csak azon gyér adatokra vagyunk utalva, melyek a zárszámadások, a költségvetés és ennek indokolásában talál-