Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-245

245. országos Ülés 18i)S. norember 11-éii, snombaton 71 tisztikai adatokat meghallgatni. (Malijuk! Halljuk !) Igaz, t. ház, hogy az ország igen sok községe magánbérlő kezén volt. Többször fejeztem ki abbeli intencziómat s leghatározottabb törekvésem oda irányúi, hogy a magánbérlők kezéből a községek maguk vegyék át a fogyasztási adót, (Egy hang a szélsőbalon: Nem tudják behajtani!) mert a községek közrehatása szolgáltat egyedül biztosítékot arra, hogy az a népesség érdekében fng gyakoroltatni és hasznosíttatni. De, t. képviselő úr, nézzünk egy kis statisztikai adatot arra nézve, hogy vájjon előhaladás van-e e téren, vagy pedig visszahatás, a miből arra lehetne következtetni, hogy az ország árendába van adva? (Halljuk! Halljuk) 1892-ben Magyarországnak 3177 községe váltotta meg, illetőleg volt a fogyasztási adó birtokában, 1893-ra nézve pedig 6960 község. Én tehát azt hiszem, hogy, midőn egy év különbözete 3800 községet mutat föl, a midőn én az adminisztraezió eredményeként azt tudom felmutatni, hogy most több, mint két annyi község birja a fogyasztási adót: ez oly haladás, a mit magam sem mertem reményleni, és a mi mindenesetre leghathatósabb czáfolata azon vádnak, hogy itt az ország árendába volna adva. (Igaz!Úgy van! a jobboldalon.) Hock János: Ráutalják az adót a községekre ! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: A közbeszóló t. képviselő úr legyen szíves figyelemmel kisérni előadásomat; én nem a ráutalt községektől szólottam, hanem szólottam azokról, a melyek megváltották az italmérési jogot, (Úgy van! jobb felől.) Ebben nincsenek benn a ráutalt községek; ezek ezen kívül vannak. Nem áll tehát a t képviselő úr közbeszólása, illetőleg az abból vonható következtetés. (Úgy van / jobb felől.) Itt ismétlem, azon községekről van szó, a melyek megváltották a fogyasztási adót. Holló Lajos: Ezek azonban azt albérbe adják ! (Zaj jobb felöl.) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Megengedem,' hogy albérletbe adják, de itt aztán már nagyobb biztosítékot nem szerezhetek, mintha a népesség érdekeinek gondozását azok kezeire bízom, a kik elsősorban vannak arra hívatva, és hogy arra nézve, hogy albérletbe ne adhassák, a legnagyobb szigorral járok el; mert, ha tudomásomra jut, hogy a megállapított egyezség ellenére ilyformán hasznosítják a fogyasztási adóbérletet, akkor felmondom a szerződést és elveszem a bérletet. (Helyeslés jobb felöl.) Sajnálom, de sokszor kénytelen vagyok a községek háztartására való tekintette], a mennyire ezt törvényeink keretében csak tehetem, szemet hunyni azért, hogy a községeket e jövedelmi forrástól meg ne foszszam. (Helyeslés jobb felől.) De akárhogy áll a dolog, egygyel méltóztassanak tisztába jönni, (Halljuk! Halljuk!) és ez az, hogy ugyanezeket s más adótörvényeket és reformokat meg lehet hozni, de azoknak a kívánt financziális eredményük sohasem lesz, ha maga a miaiszter oly mértékben, a mint azt én teszem, nem foglalkozik azon törvények hasznosításával. E törvények nemcsak jövedelmi tekintetben, hanem a hiányok és visszaélések tekintetében is a legkedvezőtlenebb eredményeket mutatnák fel, ha teljes erővel nem törekednék arra, hogy lehetőleg közvetlenül győződjek meg a hasznosítás módjáról és mikéntjéről. Ha pedig ez szükséges, egyfelől a törvény kellő végrehajtása, másfelől a financziális eredmény biztosítása végett, annak azmán elmaradhatatlan következése az, ho°:y, a hol azt látom, hogy akár a kereseti adóztatás terén, akár a fogyasztási adók biztosításánál túlzott és méltánytalan követelésekkel állok szemben, akár méltóztatnak ebből a népszerűségre következtetést vonni, akár nem, ha csak jobb meggyőződésem ellenére cselekedni nem akarok, e követeléseket a kellő mértékre kell redukálnom. (Helyeslés jobb felöl.) Még egy harmadik vád is hozatott fel ellenem, és pedig két részről, Molnár József és Horánszky Nándor t. képviselő úr részéről, aki azt ismét a felültetés jellemzésére használta fel, hogy tudniillik a vasúti beruházásokat és szükségleteket nem tárom fel a t. ház előtt teljes őszinteséggel, hanem mintegy a múlt hibáinak leplezéséül jelentékeny összegeket ajánlok meg a nélkül, hogy feltűntetném a szükséglet valódi mértékét. Tökéletesen igaz, hogy a vasúti beruházási szükségleteknek végösszegével sem én nem állottam a t. ház elé, sem pedig t. barátom, a kereskedelmi miniszter úr nem tette ezt. Nem tettem ezt azért, mert egy oly fejlődő üzletnél, mint a vasutak, a hol a fejlődés olyan, hogy a viczinálás vasutakat számbavéve, egy éven át koronkint ezer kilométerrel is növekedik a hálózat, a hol a fejlődés oly arányokat öltött hogy annak határait előre megállapítani s irányát megszabni, úgyszólván, lehetetlen, elhibázott dolognak tartottam volna, ha approximativ kalkulusokkal állok elő és ezekre alapítva, követelek nagy összegeket. Ez, t. ház, az elrémítésre igenis indokul szolgálhatott volna, de nem arra, hogy azon approximativ számadatok alapján csakugyan tisztán lássunk s megbírálhassuk magát a helyzetet. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) De, t. ház, nekem még egy más indokom is volt, a mely engem speezialiter, mint pénz-