Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-244

2*4., orgKágos Bléi 1898. no más államoknak esetleges fellépése következtében, vagy pláne, a mitől sokan tartanak, ha a latin érem-unio feltalálna bomolni, lehet, sőt valószinti, hogy a nagy európai állambankok óvintézkedései folytán s esetleg más előre látható események következtében az arany beszerzés meg fog nehezíttetni, s az arany ára meg fog drágulni, de az utóbbi alárendeltebb szempont, tekinive a művelet nagyságát; annyi azonban áll,hogy van elég arany a világon és az évi produkczió van akkora, hogy az számukra is beszerezhető legyen, számukra akiknél utóvégre is exorbítáns nagy szüksége fenn nem forog. Az angol ind kormánynak az ezüstre vonatkozólag tett rendszabályának nem tulajdonítok oly nagy gyakorlati értéket e pillanatban, hogy a közel jövőben az aranypiacz ecsetelt viszonyainak lenyes alterálásától kellene tartani. Tehát nem abban van a nehézség t. ház, hogy nem volna elég arany a világon, hanem abban, hogy képesek legyünk annak beszerzésére külföldön a szükséges tőkeköveteléseket kreálni. ( Helyeslés jobb felől.) T. ház! A monarchia két államának magas kamatozású államkölesöneinek konverziója sok részről kifogásoltatott s időelőttinek mondatott, és okául hozatott fel annak, hogy valutánk a folyó évben oly nagy mértékű csökkenést szenved. Hát, t. ház, vájjon a nagy konverzióra a helyes időpont lett-e megválasztva, vagy hogy időelőttinek mondható-e ezen óriási művelet keresztülvitele, erre a t. miniszterelnök úr annak idején behatóan és meggyőzően válaszolt. Itt csak arra, mintha ezen konverzió volna oka annak, hogy értékpapírjaink befelé tódulnak, csak azt kívánom megjegyezni, hogy ez meggyőződésem szerint akkor is megtörtént volna, ha nagyobb kamatozású értékpapírjaink is volnának forgalomban. És pedig, a mint volt szerencsém be szedem folyamán is rámutatni, azért, mert, a mint igaz, hogy ezen hazafelé tódúlás a külföldi pénzpiaczok megrendített viszonyaiból ered ki, úgy igaz az is, hogy lényegesen elősegítette ezt a monarchia saját tőke gyűjtése, mindenesetre egy későbbi jövő előnyére és jelenlegi prosperálásunk bizonyítékául. És ha ez utóbbi szempontból nézem a dolgot, még erősebben kellene feltételeznem a heözönlést, mert még nagyobb vonzerőt gyakorolt volna a belföldi tőkére, ha állampapírunk tipusa még ma is az 5°/o os volna. (Helyeslés.) Egyáltalában nem áll az, t. ház, mintha az értékpapírok visszavándorlása kizárólag a legutóbbi múltnak jelensége, vagy pláne egyedül a konverzió következménye lenne; már évek óta képezi ezen tünemény fizetési mérlegünk egy tényezőjét, bár nem akkora mérvben, mint egy év ivemfter I0-én, pénteken. 45 óta. És így egyebekben is kell keresni azon okokat, a melyek a diszázsiót előidézik. Látom ezen okokat abban, hogy az 1891. évhez képest a monarchia kereskedelmi mérlege 1892-ben nagyon lényegesen megrosszabbodott, látom abban, hogy az osztrák-magyar bank arany stokkját 40 millió forinttal emelte, a melyet — s ebben igazat adok neki — nagyjában kezéből ki nem ereszt. Látom, hogy a Rothschild-csoport saját jelenlése szerint, 40 millió aranyforintot szolgáltatott be az osztrák államkincstárba, melynek ellenében a külföldem állampapírok elhelyezve nem lettek, s melynek tetemes része a konzorcziumnak osztrák-magyar tagjai által lett befizetve a piaeztól elvont arany-váltó útján. Látom a diszázsió keletkezését végre abban is, t. ház, a mit azon általános formulával akaró* kifejezni, hogy a múlt évek árú-kivitelének tetemes része aranypénzre átváltoztatva tölti meg áz állam pinczéit, és ez által az árúbevitelből eredő adósságok aranyban való befizetése a piaczoktól el lett vonva. Pedig rendes viszonyok közt az árúk kivitele fedezi az árúk behozatalát: de ennek átmenetileg így kellett lennie, mert a gyűjtött arauy-stokkot kezünkből kiereszteni nem akarhatjuk, a mit sokan a kormánynak imputáltak, és a mire nézve annak idején a mipiszterelnök úr igazáu meggyőző módon válaszolt. Ezen diszpozicziók hatványozva egy nemzetközi áramlat spekulatív operácziói által, eléggé megmagyarázzák a valuta-piaezon beállott káros és kóros jelenségeket. A mondottakból a konklúziókat oda vonom le, t. ház, hogy valutaszabályozásunk befejezése és ezzel kapcsolatosan a diszázsiónak eltűnése lényegesen attól függ, hogy a monarchiának kereskedelmi mérlege a legközelebbi években nagy mérvben aktiv maradjon, és függ attól, hogy a nyugateurópai pénzpiaczok, jobban mondva a nyugateurópai nemzetek kiheverjék azon betegséget és hanyatlást, a melyben egész gazdasági életük e perezben sínylődik, hogy így új erőhöz jutva, képesek legyenek nekünk támaszul szolgálni; mert csak akkor fog megszűnni azon proczesszus, a mely értékpapírjaink visszavándorlásában áll, és azon főakadály, hogy a külföldön újabb kölcsönöknek, különösen egy nagy osztrák kölcsönnek az elhelyezése lehetséges legyen. (Élénk helyeslés.) De, t. ház, a valutaszabályozás egységes alapra fektetve csak akkor leend, és ezen nagy művelet betetőzését csak akkor fogja találni, ha biztosítani fogjuk tudni a megkezdendő érczpénzfizetések fentarthatóságát. Hogy ez menynyire főfontosságú kérdés, ezt mutatja azon krizis, a melyet e pillanatban a monarchiának egyik szövetségese, Olaszország, elszenved, és a melynek előzményéből és lefolyásából saját