Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-244

Hí 244. orsztigos ülés 1898. norenibor 10-én, pénteken. leg megvan s azon nem lehet segíteni tanárok kinevezésével, vagy egyes papok segélyezésével ; sőt keveset segíthet rajta a magyar társa (laiom is. Mert a kik el vannak telve politikai missziójuk öntudatával, míg abból nem vétkez nek ki, nem is közelednek hozzánk, és meg sem is értenek. S vájjon mi növelhette a románok politikai missziójuk iránti bizalmát oly nagyra? Első sorban kétségtelenül az a rövidlátásuk, hogy ábrándjukat megvalósíthatónak vélik a nélkül, hogy előbb a magyar és román fajnak ne élethalál harczot kellene ezért vívnia; pedig e harcznak sem mi, sem ők nem látjuk hasznát. De hihásak vagyunk mi is, illetőleg a koronázást követett kormányzási rendszer, mely tűrt olyan jelenségeket, hogy a politika az ábrándozok előtt valószintívé tette elveik véghezvitelét. Az a román, a ki látja, hogy Magyarországban az erő és a fegyver nem a magyar kormány kezében van; a ki látja, hogy a magyar államot megvédő hadseregben mindenkinek, tótnak, románnak és magyarnak az osztrák parancsol németül; (Úgy van! a szélsőbalon.) a ki látja, hogy a magyar állampolgár nem lehet a saját hazáját megvédő hadseregben tiszt, ha nem tud németül, (Úgy van! a szélsőbalon.) sőt nem lehet megyei hivatalnok sem, mert hisz a legutóbbi belügyminiszteri leírat szerint német katonai átiratokat is kell elintézni, (Úgy van! a szélsőbalon.) s ha ezzel szemben látja, hogy akár hány nem magyar ajkú állampolgár nagy magyar méltóságot és magyar hatalmat foglalhat el, sőt birhat a főrendiházban törvényhozási joggal is, a nélkül, hogy követelnék tőle a magyar állam hivatalos nyelvének tudását, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) a ki látja, hogy lehet mindenki e nyelv tudása nélkül is püspök, tábornok, hadtestparancsnok, pedig ezek mindegyike magyar alattvalók fölött bir óriási hatalommal, a ki mindezt látja : okvetlenül zavarba jő, vájjon ez állam egészen magyar állam-e? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hozzájárul ehhez, hogy a magyar törvényhozás, és különösen az ennek akczióit vezető kormány 26 év óta nem mert hozzányúlni azon hatalmi eszközökhöz, a melyek egyedül hívatvák a román és minden idegen érzelmű agitátor előtt kézzelfoghatóvá tenni, hogy ez a magyar állam a jövőben is mindig magyar állam akar maradni. Sőt tovább megyek, az a szőrmenténbánás, (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) az az elnézés, a melylyel a kormány, különösen pedig annak közegei minden kényes nemzetiségi vagy államellenes mozgalmat eltakarnak, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) kicsinyíteni, elfeledtetni igyekeznek, valamint az a lanyhaság, a melylyel a kormány esetleg az elégtételt követeli, midőn a katonaságnak egyikmásik tagja megsérti a magyar nemzeti érzületet, sőt némelykor az eredménytelenség ily ügyekben nem okvetlenül oda kell, hogy vezesse az illető román agitátor érzelmű embert, hogy itt nincs meg a kellő erély, nincs meg a kellő erő csak azt akarni, a mit a magyar nemzeti állam érdeke kizárólag parancsol. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És vájjon nem-e bizonyos apathiát, neme a magyar állam jövője iránti bizalmatlanságot jelenti sok oly jelenség, a mely feltűnik a kormányzásban? Törvénybe van iktatva minden görög-katholikus és görögkeleti egyház" autonómiájával szemben a legfőbb felügyeleti jog; törvénybe van iktatva a kongresszusi határozatoknak, a szervezeti szabályoknak legfőbb megerősítési joga. És mégis mindez akként gyakoroltatik, hogy nálunk épen a nem magyar ajkú papoknak legnagyobb része a leghatalmasabb ellensége a magyar állameszmének. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Hát a törvény ezen rendelkezése mellett nincsen a kormánynak és a magyar főpapoknak hatalma arra, hogy a lelkészeknek ily irányban való nevelését megakadályozzák, vagy lehetetlenné tegyék? És nem furcsa állapot-e az is, hogy törvényben van kimondva a magyar nyelvnek kötelező oktatása a népiskolákban, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és részben a világos törvény kijátszatik, másrészt pedig kevés eredményt mutat fel a

4 végrehajtó hatalom és összes tanfelügyelőink, az összes főispánok szemeláttára? (Igaz! Ügy van! a szélsőbalon.) Vájjon észrevették-e a főispánok az úgynevezett erdélyi nemzetiségi pénzintézetek működését és azoknak eredményét? Vájjon ezen irányban volt-e egyetlen szavuk vagy pláne javaslatuk a kormányhoz? Hiszen nincs az erdélyi részekben olyan eladósodott birtok, kivált, ha az oly intézményé, a mely a magyar faj összetartását van hivatva eszközölni, a melyre olcsóbb kamattal ne kapnának akármilyen nagy kölesönt, mint bármely más pénzintézetnél, úgy, hogy az erdélyi árveréseknek csomója ezen nemzeti pénzintézetek kezeiben van; és megdöbbenve kell tapasztalnunk, hogy mint emelkedik és növekedik a magyar földnek elfoglalása. Nem is hiszem, hogy az a nagy pénzerő, a melylyel a pénzintézetek rendelkeznek, nagy részben nem valami úton-módon külföldi segélyből, vagy alapból jönnének be. És mi mindezt nyugodtan nézzük és nem veszszük észre, hogy lábunk alatt a föld inog és fogy. Végtelenül hosszú volna mindazon jelenségeknek elősorolása, a melyek a román politikasokban mintegy megerősítik azt az öntudatot, hogy itt a magyarok magok sem hisznek az állam magyarságának állandóságában és mind-