Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-243

30 243. orszíígos Blés 1898. november 9-én, egtttörtBkgn. meg vagyok győződve, hogy a t. miniszter ár mocczani sem mer oly jelentékeny kívánalmakkal szemben, a mely kívánalmak a hadügyi kormányzat részéről felmerülnek. (Úgy van! Úgy van ! a bal- és ssélső baloldalon ) De t. ház, visszatérek magára a költségvetésre annyiban, hogy elismerem azt, miszerint az államháztartás ez idő szerint rendezve, az egyensúly helyre van állítva bár óriási erőfeszítések segítségével. Az államháztartást ez idő szerint olyannak tartom magam is a minőnél én sem tudnék különbet a ház elé terjeszteni, talán a kiadásoknál igyekeztem volna némely tételeket megszorítani. De nekünk nemcsak az a kötelességünk, hogy a jelent bíráljuk, hanem kötelességünk az is, hogy belenézzünk a jövőbe, abba a jövőbe, a melynek fejlődése épúgygondjainkra van bízva, mint a jelennek megítélése és pedig azért, hogy a mi abban jó, azt elfogadjuk, a mi abban nem jó, azt visszautasítsuk. { Úgy van! Úgy van ! bal felől.) És ebben a tekintetben hogyan állunk? Úgy állunk, hogy az ország bevételeinek természetszerű fokozódására ezentúl alig lehet számítanunk vagy legalább nem olyan mértékben, amint az szükséges lenne. Hiszen maga a pénzügyi bizottság jelentése — érdemes meghallgatni, inert ilyen hanggal még eddigelé nem igen találkoztunk — erre vonatkozólag a következőket mondja: (Halljuk.'' Hall juh!) »Egyenes adóink nemcsak a kellő ruganyossággal nem bírnak, de a társadalom némely rétegeire aránytalan sőt egyes esetekben a tőkésítést illetőleg a keresetet is nehezítő módon súlyosodnak. « Teljesen igaz, úgy áll, t. ház, a dolog, hogy adóinknak és közjövedelmeinknek extenzív ereje körülbelül elérte azt a határt, a melyen mozogni fog a jövőben is. A t. pénzügyminiszter úr utolsó beszédeinek egyikében., sőt megelőzőleg is hivatkozott az adóreformokra. Az adók reformálását, t. ház, az egész vonalon én is szükségesnek tartom, de csak egy szempontból és csak egy irányban. Abban az irányban tudniillik, hogy a létező adók berendezése igazságosabban eszközölhető legyen, de általában olyan gondolatot és törekvést, hogy az adók reformálásába egyszersmind belevegyüljön az új jövedelmi forrásoknak — financz nyelven szólva — feltárása, sőt érvényesítése is, azt hiszem, viszonyaink közt igazságosan megengedni nem lehet. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha tehát az adóreformok czélja nem az, hogy az adókat és közterheket ismét fokozzuk, akkor ismét ott állunk, hogy erőinkkel, pénzügyi képességünkkel komolyan számot kell vetni és többre nem szabad "számítanunk, mint azon erők megbecsülésére, a melyek fölött már is rendelkezünk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) S ezzel szemben hogy áll a dolog, t. ház ? Áll akként, hogy a zárszámadási fölöslegek azon három év óta, a mióta azok meglehetősen megduzzadtak, visszafelé haladnak. 1890-ben volt 34 millió zárszámadási felesleg; 1891-ben 35 millió, 1892-ben már csak 24 millió 300 ezer forintot tett ez a fölösleg s a mint én az eddigelé megjelent negyedévi kimutatásokból látom, azt hiszem, hogy ez a jövő évben ismét csökkenni fog. Olyan jelenség ez, t. h melyíyel számot kell vetnünk. De van egy másik jelenség is, s ez az, hogy ezzel a 24,300.000forintfölösleggeí szemben, a melyet körülbelül 20 millióra kell redukálnunk, mert az 1892-iki zárszámadásban a kassaoderbergi vasútnak beruházási költsége, mint visszatéríílo négy millió forintban jelentkezik, — mondom tehát, hogy ezen 20 millióval szemben, a folyó évi kiadások többlete — megtisztítva ezeket a pénzverési és fémbeszerzési kiadásoktól, körülbelül 15 millió forintot tesznek ki. Tehát ezekből a zárszámadási fölöslegekből még mintegy öt millió áll rendelkezésre. Kétséget nem szenved, hogy időközben, vagyis 1892-től—1894-ig is van bevételi fejlődés. De ha én ezen fejlődést maximális összegében, mintegy 10 millióra teszem, ugy, hogy 1893. végén, mondjuk, 15 milliót fog tenni az az összeg, a mely mint zárszámadási fölösleg rendelkezésünkre áll, akkor, hogy az államháztartásunk fejlődését berendezhessük, méltóztassanak meghallgatni, milyen szükségletek azok, a melyeket ezekből fog kelleni kielégíteni. (Halljuk! Halljuk!) Itt vannak a közösügyi kiadásoknak évrőlévre fokozott mérvben megjelenő összegei, a melyre nézve én összeget azért nem mondok, hogy erre ne tereljem a figyelmet, illetőleg hogy az összeg által ne legyen elmosódva a figyelem. Ott vannak a honvédelmi, szintén több éven keresztül fokozódó, előre bejelentett kiadások, melyek szintén nagyobb összegeket tesznek és végeredményükben több millióra mennek; ott vannak a reformálandó közigazgatásnak kiadásai, a melyek szintén nem csekély összeget képviselnek, ha azok a reformok olyképen vitetnek keresztül, mint azoknak, hitem szerint, keresztül vitetniök kell; ott vannak az egyházpolitikai kérdésekkel kapcsolatos újabb kiadások, melyeknek összegét a magam részéről apprecziálni sem vagyok képes, épen azért számszerű tételt nem is mondok. Ott vannak a nyugdíjak fokozódó kiadásai, a melyeket a statisztikai adatok szerint olyannak tartok, hogy azok 1905-ben fognak végleg kifejlődni, vagyis akkor fognak a kulmimáczió oly pontján lenni, a mely