Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-252

252. országos Illés 1898, november 20«án, hétfon. 249 kigyó, a katonai büntetotörvénykönyv mily stádiumban van? (Derültség a szélső baloldalon.) Hát ha Wíassies képviselő urat igen, de a magyar jogá&zközönséget alig lehetne kielégíteni a re rnénybeli czivilkodexszel. Ktilö&ben a képviselő úr talán tovább is ment beszédében, a melyre nem készült, mint a, meddig akart. Mert hogy megelégedjék a »laisser faire« elméletével akkor, mikor még a büntető eljárás alapinstitucziói sincsenek a ház előtt, abban mégis kételkedem. Mert hisz, ha valami nagyot várunk a miniszter úrtól, ki a büntetőjog tanára volt, épen a büntetőjog helyes elveken való fölépítését várjuk tőle. Én azt hiszem, még nem fáradt ki a miniszter úr. (Derültség a szélső baloldalon.) Ne bántsuk; legalább abban ne akadályozzuk, hogy dolgozzék. E felszólalásra azonban más késztetett, egy mélyreható politikai kérdés, mely bár személyi kérdéssel is kapcsolatos, mégBem tartózkodom attól, hogy épen én hozzam fel, kit bizonyára nem fog az a gyanú érni, hogy pártérdeket szolgálok, mert az illető nem is tartozik pártunkhoz. Én Csemegi Károlynak a kúriai másodelnöki kinevezésnél való mellőzéséről akarok szólani. (Halljuk! Halljuk !) Tartózkodni fogok minden oly mozzanatot belevegyiteni, a mi a miniszter úrnak keserűséget okozhatna. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Csak tessék ! Polónyi Géza: Engem általáüos igazságszolgáltatási érdekek vezetnek. A miniszter úr programmbeszédében azt mondta, S azóta sokszor ismételte, hogy ő az embereket ott keresi, a hol találja, s ha tehetség, jellem és becsületesség alkalmassá teszi őket közállásaik betöltésére, nem tekint más egyéni tulajdonságra, kivált nem politikai pártállásokra. Ez magasztos elv, csak az a kérdés, hogy miként valósul. Felhozta épen Veres t. barátom, hogy most már a kinevezéseknél községi bizonyítványokat követelnek, miut a Bach-korszakban, hogy »politiseh unbeanstandet« és »gutgesinnt«-e az illető. Nem gyanúsítom azzal a miniszter urat, hogy a kisebb állások tekintetében a politikai pártállás feszélyezné; én jobban ismerem a nrniszter urat. Szívesen konczedálom, hogy őt politikai motívumok, különösen pedig pártérdekek nem szokták vezetni. A mi pedig engem ezen kérdésnél érdekel, úgy épen az a szempont, hogy az adott esetben az ország színe előtt teljesen megnyugtató választ nyerjek az iránt, való-e, hogy a t. miniszter urat Csemegi Károly mellőzésénél politikai indokok vezették, igen, vagy nem, és én ezt röviden akarom demonstrálni. (Halljuk! Halljuk!) Azt tartom, hogy a törvényhozás termében KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XIV. KÖTET, bűnt követnék el ezen elvnek magasztossága szempontjából, ha csak egy pillanatig is vitába bocsátkoznám a felett, hová vezetne az, ha az ország legfelsőbb bíróságát személyes vagy politikai érdekeknek szolgáltatná ki az ország. En tehát ezt csak általánosságban jelzem és ezzel be is vezetem a dolgot, hogy nekem semmi észrevételem nincs, nem is lehet s mindenki, ki ismeri azt. a férfiút, ki a kúria másodelnökévé most kineveztetett, tudja, hogy annak akár jelleme, akár bírói tehetsége, akár a társadalmi szempontból vett erényei a legtávolabbról sem eshetnek kifogás alá. Ez kétségtelen dolog; azonban tiszta és világos, hogy Czorda Bódog rövid idővel ezelőtt kúriai bíró volt, erre államtitkár lett, azután kir. táblai elnök, és most, néhány év leforgása alatt a negyedik magas állást tölti be s a kúria másodelnökévé neveztetett ki. Ez mind nem volna feltűnő, ha nem lett volna a kir. kúriánál egy tanácselnök, a ki a tanácselnökök közt szenior, soros volt és a kire nézve én, mint e helyről beszélő jogász, csak annyit tartok konstatálandónak, hogy legyen tehetsége felől a t. miniszter úr bármi véleménynyeb — hogy mi Mérey Lajos t. barátommal milyen súlyt fektetünk a miniszter úr véleményére, azt engedje meg, hogy épúgy fentartsuk magunknak, mint a t. miniszter úr fentartotta magának, — az egyszer bizonyos és elvitázhatlan, hogy, mondjuk, carta biancán, terra incognitán keresztül alkotott Magyarországnak büntetőtörvénykönyvet, (lgaz!Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) . a mely, akármiként ítélj ük meg azt, örökre dísze lesz azon korszaknak, a melyben megalkottatott. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Mint emberi institaczió természetesen mindig változtatásoknak lesz alávetve, s a t. miniszter úr sem fog létesíteni, még Wlassics t. képviselőtársam segélyével sem olyan alkotást, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mely rövid dcczennumok után az emberi fejlődés természetes törvénye szerint bonczkés alá vehető nem lenne. Az emberi alkotásoknak emberieknek kell lenniök, s épen ezért változtatásoknak is kell alávetve lenuiök. Mindettől én eltekintek ; én elhiszem, hogy a t, miniszter úr annak a tanácselnöknek tehetségét kevesebbre beesíüi, mint a magáét. És méltóztassék megengedni, hogy itt elmondjak a t. miniszter úrnak egy közkézen forgó bonmót, a mely következőleg szól. Nem mondom, hogy épen a t. miniszter úr szerepel benne, de így adják szájról-szájra. Egyszer egy magas állású férfiú, — hogy ki, azt tudni fogja a t. miniszter úr, ha igaz, — beszélgetve egy másikkal, azt mondta: »kedves barátom, Magyarországon csak két ember van, ki mindenkiről azt hiszi, hogy 82