Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-251
251, országos ülés 1898. noTembev 18-án, szombaton. 239 ságához, a melylyel nem először találkozom velem szemben a képviselő úr részéről. Mérey Lajos: Fog találkozni ezentál is! Nem riadok vissza az ilyen modortól! Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: A másik, a mit a t. képviselő úr.... Mérey Lajos : Kimondom a meggyőződése met mindig! Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Én azt, hogy meggyőződése a képviselő urnak. nem vonom kétségbe, hogy kimondja, helyesen teszi, hanem annak a jogi értékéről és politikai értékéről foly a vita; nem azt mondom, hogy nem hiszi, a mit mond; az a baj, hogy hiszi, (Derültség jobb felöl.) és az, hogy elhiszi, gerjeszti bennem azt a kételyt egyéb ítéletének alaposság; 1 , iránt. (Élénk derültség jobb felöl.) Mérey Lajos: Azt csak bízza rám! Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: A mi már most a másodikat illeti, a képviselő úr, — esak a főbbeket emelem ki, — az apróbb bűnügyekre nézve, a melyekben a kúriához, ha, két egybehangzó büntető-ítélet van, a jogorvoslatnak csak szűken meghatározott esetekben van helye, elismeri a visszaéléseket, hanem egy luminozus orvosságot mutat, t. i. azt mondja, hogy az első biróságnak kellene adni azt a jogot, hogy végleg elutasíthassa a jog orvoslatot, a mely a legfőbb birósághoz intéztetik. Tehát az első bíróságra akarja a képvi selo úr végkép bízni azt, hogy elvonja a felsőbb bíróságtól annak megítélését, hogy egyáltalán forog-e fenn büntetendő cselekmény vagy nem. és nagyon kész volt mindjárt ezen felfogás alapján, melyet volt szerencsém jellemezni, rámutatni, hogy, ha végrehajtják a büntető ítéletet, bezzeg akkor nem élnek jogorvoslattal, mert úgy sem használ semmit; de elfelejtette, hogy, ha az első biróságot teszszük végleg döntő úrrá, van-e helye jogorvoslatnak a legfőbb birósághoz és hogy, ha ily jogorvoslat beadása abszolúte nem gátolja az ítélet végrehajtását, mi törteink akkor, ha a fogság-büntetéseket végrehajtják oly esetekben is, melyekben a legfőbb biróság aztán azt mondaná, hogy bűncselekmény nem is forog fenn? Akkor kétségkívül használt a képviselő úrnak az alaptalan jogorvoslatokra vonatkozó szere, de áldozatul estek a legbecsesebb érdekek is ennek a szernek alkalmazásánál. (Úgy van! Úgy van! jobb felől) A képviselő úr azután szíves volt beszéde folyamán önmagával egy kis konverzácziót folytatni, mert ő nem engem czáfolt akkor, midőn azt mondta, hogy én a tökélyét a kúriának abban látom, hogy a hátralékok öt év alatt megszüntessenek. Ezt, kérem, a képviselő úr méltóztatott mondani és önmagával konverzál, midőn ezt czáfolja, (Derültség és tetszés jobb felől.) Ilyen önmagávalkonverzálás azon második állítás is, hogy én a kúriának a hivatását megint abban találom, hogy megszűnik ugyan a hátralék, de agyondolgozzák magokat a birák, hogy ne legyen idejük úgy megfontolhatni az ügyeket, mint a külföldi főtörvényszékeknéJ. Ez is önmagával folytatott — igen érdekes — konverzácziő, csak az. az egy illúzió van benne, mintha engem czáfolt volna. (Derültség és tetszés jobb felöl.) Végre harmadszor a képviselő úr egy nagy vádat farag ellenem, hogy a jutalmakra és segélyekre vonatkozó összegnek egy harmadrésze le van vonva. Hát ez nemcsak az én tárczámnál van levonva, t. képviselő úr, de minden tárczánál le van vonva; nem az igazságszolgáltatás nagy elhanyagolása forog tehát itt fenn, hanem egyenlően érvényesült egy szempont minden tárczánál, a mi itt a háznak bejelentetett, t. i. az, hogy, miután fizetésemelések történtek és miután e jutalmaknak és segélyeknek egy része úgyis arra volt rendelve, hogy az eddigi elégtelen fizetéseket a legfragransabb esetekben itt-ott enyhítsék, miután, a mennyire lehetett, a fizetésjavítások megtörténtek, a jutalmaknak és segélyeknek ezen egy része, melynek ez volt a rendeltetése, elesik. Hát, ha a t. képviselő úr nem azzal sietett volna, hogy önmaga állításaival konverzáljon és nem siet oly hamar kimondani ítéletét az én működésem felett, a ki csak foltozásokat akarok, akkor talán tisztába jöhetett volna ennek a motívuma iránt és nem foglalkoztatott volna minket, nem tagadom, elég érdekes elmefuttatásával a jutalmak és segélyek általános rendeltetése felett. (Derültség és tetszés jobb felöl.) Végre a mit arra a javaslatra méltóztatik a képviselő úrnak mondani, a mely itt tárgyaltatni fog, annak fejtegetésébe én itt nem bocsátkozom; lesz alkalmam akkor eszmét cserélni a képviselő úrral. De annyit mondok, hogy az a föltételezés, melyet a képviselő úr elárulni látszik, — mert határozottan nem tudtam kivenni felszólalásából, hogy mit értett — mintha a kúriához berendelt kisegítő bírák miatt a királyi tábláknál alkalmazott királyi táblai bírák jelenlegi létszáma megesökkentetnék, egészen hamis és ennek egyenesen ellentmond azon javaslat indokolása. Hátha azt a javaslatot méltóztatott volna nagyobb figyelemmel elolvasni, akkor ezt fel nem tételezhette volna, mert egyenesen meg van mondva, hogy azért kívántatik a táblai bírák számának tizennégygyei való szaporítása, mert azon tizennégyből egy rész jön a kúriához, mint kisegítő, egy részszel pedig szaporíttatik a királyi táblánál jelenleg alkalmazott bíráknak létszáma. Tehát ott nemcsak hogy hézagok nem támadnak, hanem igenis a
