Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-251

£36 S51. orsisftees ülés 189&. november 18 án, szombatot!. vitték, hogy jelentékeny hátralékuk nincs, akkor majd nekik is lesz elég; s így néhány év alatt legfölebb annyit érünk el, hogy, míg a kúriánál a 11.000 restancziä helyett valamivel ke vesebb lesz, két-három annyi lesz a királyi tábláknál. A miniszter úr niárczius végére, tehát április elsejére tervezi a sommás eljárás életbeléptetését. Azt hiszem, ez elkorázott. A jogász, a bíró közönség, az ügyvédi kar hónapokat kíván ahhoz, hogy ez eljárást áttanulmányozhassa, hogy annak az életbe való átmenetelét, a mennyire tőle telik, elkészíthesse. Ma, november közepén túl egyet sem ismerünk a sok eljárási rendeletből A királyi tábláknál pedig még csak alakilag sincs semmi gondoskodás arról, hogy a szóbeli tárgyalások hol és hogyan fognak keresztül vitetni? Ha tehát ezen rövid határidő múlva az eljárás tényleg életbe lép, mindenütt oly zavar fog keletkezni, a melynek leküzdése bizonyosan hónapokba fog kertílni. Ezért nézetem szerint, a mint én gyakorlatomból állítani merem, czélszertíbb lenne a törvényt egy pár hónappal később léptetni életbe és a rendeleteket jóval előbb ismertetni meg, a mi az ügyek gyorsabb és rendszeresebb keresztülvitelére szolgálna. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az új hetes tanácsnak felállításától a miniszter úr azt várja, hogy az a hetes tanács 2000 darabot fog elreferálni. Én ezt is annak bizonyságául veszem, hogy a miniszter úr megelégszik a toldozás-foldozással. Hát csak annyit érdemel meg a magyar igazságügy, a melyből a, pénzügyminiszter úr is jelentékeny hasznot húz, hogy 2000 ügydarabnak feldolgozásával már elértnek mondjuk azt a tökélyt, a mely felé törekszünk 1 Hiszen, ha egy éven át 1Í.000 darab a hátralék s ebből 2000-et fogaz új tanács feldolgozni, ez már magában véve öt esztendőt jelent, a melyen belííl nem lehetne egészen folyóvá tenni az elintézést. Én sokkal szivesebben vettem volna, ha a t. miniszter úr nem tekint arra a néhány ezer forintra, a melybe az bele került volna és inkább rögtön találta volna meg a gyógyszert, hogy a hátralék egy, legfelébb két év alatt dolgoztassék fel, semhogy ily hosszú időre halasztja az ügyködő feleknek, az igazságszolgáltatás szellemi értékének hátrányára, hogy ne mondjam, gunyjára; mert az, hogy egy nagyobb per legalább egy esztendeig várja az elintézést, (Félkiáltások a szélsőbalon: Másfél évig!) ezt nem mondhatja senki az igazságszolgáltatás érdekében levőnek. (Úgy van! bal felől.) Az sem elégíthet ki, a mit a t. miniszter úr a kisebb büntető ügyeknél a felebbezésék visszautasítására nézve említett, és a magam részéről az ügyrendre czélzó vádját tökéletesen alkalmatlannak vagyok kénytelen kijelenteni, mert az ügyvédi kar, mikor a nem felebbezhető ügyekben mégis felebbezést ad- be, nem hamis reményeket terjeszt és gerjeszt, hanem eléri azt a czélt, hogy az a büntetés, a mely az ügyfélre ki vau szabva, végre nem hajtatik. Ez nem hamis remény, hanem az ügyfélre nézve oly eredmény, a melyért ő hálával tartozik minden egyes esetben. A hiba másutt van, és máskép orvosolható. A dolog, igaz, úgy történik, a mint a t. miniszter úr előadta, hogy a kúria csak az ügynek áttanúlmányozá?a után tudja meg és mondja ki, hogy hiszen ez az ügy nem is volt felebbezhető, tehát a felebbezés hivatalból utasítandó vissza. Ámde nézetem szerint, ennek az lenne egyszerű és biztos gyógymódja, hogy az olyan felebbezés, a mely úgyis hivatalból volt visszautasítandó, ne terjesztessék fel, hanem még az alsóbb bíróságok utasítják következetesen vissza. Ha pedig azon mentséget hoznák fel ezzel szemben, hogy az alsóbb bíróság köteles az ilyen felebbezéseket felterjeszteni, akkor ezen a tényen egyetlen egy szakaszszal lehetne segíteni, mert annak a novellának törvényerőre emelkedése, hogy az ily fölebbezés már ott utasítandó vissza, és ez az ítélet végrehajtását nem akadályozza, ezen felebbezéseket bizonyára 90°/o-kal leszállítaná. Nézetem szerint nem kielégítő igazságügyi szempontból azon megnyugtatni akaró felvilágosítás sem, miszerint közigazgatási ügyekben az ügyvédek mellőztetésük miatt forduljanak az illető közigazgatási hatóságok fölebbvalóihoz. Ez, t. miniszter úr, tulaj donképen félreértés mert az ügyvédi kar nem azt várja, óhajtja és kéri a t. igazságügyminiszter úrtól, hogy minden egyes konkrét esetben mindjárt ő segítsen az ügyvéden, vagy védje meg sérelmét, hanem elvileg méltóztassék oda hatni, hogy a közigazgatási hatóságoknak épen főnökei, talán maga a belügyminisztérium is, a hova sok ügy kerül fölebbezés folytán, az ügyvédi kar törvényesen biztosított jogait respektálják, de az ügyvédi állással és a legtöbb ügyvéd önérzetével ellenkezik, hogy azért, mert rajta egy kisebb ügyben sérelem ejtetett, mindjárt az igazságügyminiszterhez, esetleg az alispánhoz vagy a főispánhoz fusson. Ez nem méltó az ügyvéd azon állásához, a melyet mint védő és mint az ügyfelek képviselője elfoglal, és azzal, hogy az igazságügyminiszter úr egyes konkrét esetben segítene, nincs még megvédve az az elv, a melynek megvédését mi tőle kérjük és várjuk, hogy az ügyvédi kar általában, mint ilyen, a közigazgatási hatóságoknál is azon elismerésben és tekintélyben részesüljön, melyben azt- a bíróság részesíti, az a bíróság, mely bizonyosan