Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-251

251. országon Illés 1898. november 18 án, szombaton. 223 ban sem volna czélszerű a kormánynak a kezét megkötni. Mert, t. képviselőház, nem elég egyes pontokat, deszignálni, hogy ott történjék az oltás, nem elég arra költeni, talán a saját pénzét is, mint t. barátom sajnosán legközelebb tapasztalta, hogy igenis, lehet költségesen be­rendezni oltványtelepeket, de elemi csapások, vagy a munkáskezek ügyetlensége folytán ott a kívánt eredmény gyakran el nem éretik. Midőn tehát az inteneziót teljesen helyeslem, — és hogy törekszem is erre, e tekintetben utalok arra, hogy az idén Tapolczán egy oltványtele­pet szándékozom felállítani a dunántúli részek ellátása czéljából, tervbe van véve hasonlóképen egy ily telep felállítása a Hegyalján is, — azért még sem tartanám helyesnek itnperative kimondani azt, hogy évenkint legalább három telep létesíttessék. Ez nagyon megkötné a kor­mány kezét, ha azt veszszük figyelembe, hogy mily nagy befektetéssel jár egy ily telep léte­sítése, s minthogy én azt akarom, ha már a három szám az irányadó, inkább három miniatűr­telepet csinálok, mint egy nagyot és hatalmast. És itt valóban örülök annak, hogy Herman Ottó t. képviselő úr oly férfias bátorsággal lépett íel és utalt, arra a tényezőre, mely kell, hogy a kormány törekvését támogassa, és ez a magántevékeny­ség. Az bizonyos, t. ház, hogy, ha hazánkban az a buzgalom és lelkesedés, a mely néha efe­mer politikai kérdések körűi nyilvánul, egy ily fontos közgazdasági kérdésnél is állandóan meg­volna, akkor nem volna szükség annyiszor igye kezni felrázni a közvéleményt. (Helyeslés jobb felöl.) És azért igen t. képviselőtársam, Péchy Tamás, yalóban túlszigorú volt, midőn még azt sem mondja, a mit Heiman Ottó t. képviselő­társam tegnap a szememre vetett, hogy csak négy lapot olvasott el erről a kérdésről, tehát az érdeklődés hiányát konstatálta e jelentéssel szemben. Pedig itt bizony meglehetős bőven van tárgyalva az, a mit a kormány a szőlő^ regene­rácziója tekintetében tett és tenni fog. És azért, midőn azt mondja, hogy itt semmi sem történt, akkor inkább csak egy költői formát használ, a mit, — azt hiszem, — ő sem ért egészen komo­lyan. Hogy azon a vidéken, a melyre méltóz­tatott utalni, példák ne volnának, a tekintetben a magántevékenységnek csak egy példájára utalok. Ott van Szabó Gyula, a ki magának szép vagyont szerzett, a vidéknek pedig becses példát teremtett az által, hogy volt bátorsága ezen bajjal szembeszállani, és oly oltott szőlőt létesíteni, hogy, ha az ő példáját az a vidék követné, mindenesetre rohamos haladásnak in­dulna. Azon vádat illetőleg, hogy a kormány által nyújtott példák elijesztők, a mennyiben ott sokkal kevesebb bor termeltetik, kell, hogy iga­zat adjak, de azon vesszőtermelő telepeknek nem is az a czélja, hogy azokon olcsóbb bor ter­meltessék, hanem az, hogy kipróbáltassák, mély vidéken mily szőlőfajok akklimatizálódnak ? A midőn a telepen 20 vagy még több szőlőfaj termeltetik, igen természetes, hogy azokból igen sok veszteséggel termelhető bor. Azonban ez a negatív példa is szükséges az ilgy érde­kében. Különben, hogy nemcsak azon a vidéken vannak olyanok, a kik a nehézségektől nem riadtak vissza, s ágy direkt termelő tőkékkel, mint oltványokkal beültették tönkrement terüle­teiket, utalhatok a bulai részekre. Ott van pl, Luppa Péter t. képviselő úr, a ki ezt tette. De utalhatok Arad vármegyére is, a hol az ország­ban ezen irányban talán a legnagyobb lendület mutatkozik. S abban igazat adok Herman Ottó t. képviselőtársamnak, hogy ott, a hol erre a magántevékenység kellő erővel ráveti magát, ott tud is a bajon segíteni. (Úgy van! a jobb­óldalon.) Még csak azt kell, t. ház, Szederkényi t. képviselőtársam szavaira megjegyeznem,, ki a francziák példájára utal, hogy ott a kormány, mint ilyen, a direkt segélyezésnek sokkal kisebb mérvére szorítkozik, mint mi. Ott is a társadalom volt az, mely életrevaló módon kézbe vette ezen kérdést, és épen ezért csak azt kell ismé­telnem Bernát Béla t. képviselőtársamnak, hogy, midőn választóit mindig azzal biztatja, hogy a kormány mulasztja el a teendőt, ők pedig min­dent megtesznek, egyoldalúau jár el, mert helye­sebb volna, ha ennek az ellenkezőjét állítaná, mert utalhatok a községekre, melyek semmit se tesznek. Vannak ugyanis községek, a hol külön vinczellértanfolyamot nyitottunk, s míg másutt százanként jelentkeztek a tanfolyamra,, ;iddig ott csak nyolcz volt a jelentkezők száma. Pmétlem, hogy a Hegyalja érdekében tekintet­tel arra, hogy az bortermelésünk gyöngye, az állam eddig is többet tett, mint más vidéken. Végre, t. ház, a midőn a határozati javas­lat utolsó passzusa az adómentességet állítja oda, mint egyik főeszközt, akkor legyen szabad arra utalnom, hogy az 1891 : I. tcz. e tekintetben meglehetősen messze ment, a mennyiben hat és tíz évi adómentességet is adott. S a midőn Kiss Albert t. képviselőtársam arról panaszkodik, hogy itt az adómentesség tekintetében visszaélések fordultak elő, azt hiszem, hogy, ha ezeket a pénzügyminiszter úrnak, vagy esetleg alantas kötegeinek egyenként tudomására fogja hozni, az orvosszert mindenesetre meg fogja találni. Ln részemről nem az adómentességben, vagy annak fokozásában látom az egyedüli és főesz­közt. Különben erről majd az adóreform kérdé­sének tárgyalásánál szólhatunk bővebben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom