Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-243

1? 248. nrsüágos Illés 1898. november 9-én, eittörtSkön. nehéz, hogy ne mondjam, majdnem lehetetlen, a tisztán adminisztratív költségeket az üzemi költségektől megkülönböztetni, hogy exakt számításokat lehessen tenni. De igyekezetem folytán mégis arra az eredményre jutottam, hogy kerek számban bátran 100 millióra tehetem az összes adminisztratív költségeket. És megmondom, mikép jutottam ezen eredményhez, hogy ha esetleg tévednék, akár a 1 pénzügyinmister űr, akár a t. előadó ár állításaimat rektifikálhassa. Alapnak vettem mindenekelőtt azon tárczákat, a melyek nincsenek összekötve üzemekkel, tehát oly költségek, a melyektől többé nem térül vissza semmi, vagy legfeljebb valami csekélység. Ott van mindjárt a jnszticzia 15 millió frttal, a honvédelmi minisztérium kerek számban 14 millió frttal, a közoktatásügyi minisztérium 18 millió frttal, a földművelésügyi minisztériumot nem számítom, mert az körülbelül fedezi magát saját jövedelmeivel. Ott van még a belügyminisztérium 13 és 1

/% millióval, melyhez képest a jövedelem vajmi csekély: marad tehát a számítás alapjául, a hol bizonytalan a bázis, a pénzügyminisztérium és kereskedelmi minisztérium költségvetése, a mely kettő a legnagyobb. A 1 pénzügyminiszter költsége 67 millió, ebből levontam 40 milliót tisztán üzemi költséírekre; ereskedelmi minisztériumé 70 millió, levontam belőle 50 milliót tisztán üzemi költségekre, a mi megint a jövedelem által kárpótoltatik. Még akkor is kikerül tisztán 110 — 120 millió olyan teher, a melyet minden áron fedezni kell. Hogyan áll tehát a dolog, ha a kiadási és bevételi rovatnak alkatrészeit egymással összevetjük? ! Van 310—-320 milliónyi forint kiadás, a melyet minden áron, akár jó, akár rossz a termés, rossz az aratás, fedeznünk kell, és ezzel szemben van 210 — 220 milliónyi fix jövedelem, a melyre körülbelül biztosan lehet számítani. Ily körülmények között lehetetlen elnyomni azt az aggodalmat, hogy mi történik ez országban, ha szerencsétlenségünkre 1—2 évig a sors és idő nem kedvez és az aratás rossz. Mindebből távolról sem arra a konklúzióra akkarok jutni, hogy tagadjuk meg önmagunktól, a mire okvetlenül szükségünk van, mondjunk le intézményeink fejlesztéséről: az ily megállapodás egyenlő volna a nemzet halálával. Hanem azt a következtetést kell, és akarom is belőle levonnom, hogy a költségvetés ilynemű analízise kell, hogy minket és a kormányt is arra birja, hogy legalább ezentúl óvatos legyen, ha már megtörténtek a múltban a hibák, hogy oly adósságot vállaltunk magunkra, elkezdve a közös adósságokon, a melyek erőnket messze meghaladják. (Úgy van! a szélső baloldalon.) óvakodnunk kell tehát, nehogy a nemzet nyomorúságát nagyobbítsuk és fix kiadásainkat kelletén túl szaporítsuk. (Ais elnöki széket Perczel Dezső foglalja el.) Ez a tekintet az, a melyet különösen két okból ajánlok a t. kormány figyelmébe. Ott, a hol a hadügyi költségekről van szó, a melyek, fájdalom, n multak tapasztalatai szerint évrőlévre szaporodnak, és azért ezeket csakugyan fix kiadásoknak lehet tekinteni, mert nincs rá példa, hogy a hadügyi kiadásokat csak egy fillérrel is leszállították volna, és mikor a közigazgatásnak mindnyájunk által óhajtott és szükségesnek tartott reformjáról lesz szó, figyelmébe ajánlom a kormánynak, méltóztassék tizszer-százszor megfontolni, mielőtt arra határozná magát, hogy egy új nagy hivatalnoksereget teremtsen, a mely a fix kiadásokat csak emelné. Ls épen, mert ez a felfogásom, csak elismerésemet nyilváníthatom a pénzügyi bizottság t. előadója iránt, azért, hogy jelentésében o maga szükségesnek tartotta figyelmeztetni a kormányt és a t. házat arra, hogy az állam háztartásunkban elért egyenstily senkit se tegyen elbizakodottá, és fontoljuk meg jövőre a kiadásokat, a miket tenni akarunk. Én a magam részéről hozzáteszem: a fix-kiadásokat, mert beruházásokra, a mik a nemzet jólétét előmozdítják, és az ellenértéket rövid idő múlva vagy erkölcsi, vagy anyagi érdekben látjuk, szívesen adom szavazatomat; de az oly meddő költségektől, a melyeknek egy fillérét se látom többé visszatérülni, irtózom, és ezektől óvakodnia kell magának a kormánynak is. A pénzügyi bizottság jelentésében, és mostani felszólalásában igen röviden a t. előadó úr is reámutat egy fontos kérdésre, a mely meglehetősen izgatottságban tartja a pénzvilágot, és mindazokat, a kik az ország anyagi érdekei iránt érdeklődnek, értem a valuta kérdését. (Halljuk! Halljuk!) Én sem szándékozom e kérdéssel most tüzetesen foglalkozni, sőt röviden jelzem, hogy a milyen készséggel hozzájárultam annak idején ahhoz, hogy a valutarendezés műve megindítassék, ép oly erős bizalommal vagyok ma is az iránt, hogy a felmerült akadályok daczára, ez a nagy müvelet végre fog hajtatni. Nem hunyhatok szemet azon általánosan elismert tény előtt, hogy a késedelem, mely beállott, és az akadályok, melyek már oly sokakat visszariasztanak, nem belviszonyainkban, hanem az általános nemzetközi pénzpiacz viszonyaiban rejlenek. Nem tehet senki sem arról, mi történt Amerikában, mi történt Indiában, és mi történik Olaszországban; csak egyet jegyzek meg, és ez az, a miről valaki mégis tehet, hogy a mi ked ves szövetségesünk, Berlin, legalább annak tőzsdéje, és itt megkülönböztetem a berlini haute-