Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-243

243, országos Ülés 1898. november 9-éu, csütörtökön., \ g finance-ot a tőzsdétől, mert a berlini hautefinanee ebben a kérdésben jóakaratot tanúsít irántunk, úgy bánik velünk, mintha ellenséggel állana szemben, (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem fojthatom el azt a megjegyzésemet sem, hogy mégis csak különös dolog az, hogy a mi hármas szövetségünk az anyagi téren eddig milyen előnyöket nyújtott nekünk. A meddig a Bismarck-éra tartott, ádáz és olyan vámháborút viseltek ellenünk, a minőt csak ellenség viselhet ellenséggel szemben. Mióta Bismarck helyébe az imperatornak akarata lépett, azóta a vámháború megszűnt, de annak helyébe lépett, — igaz, hogy nem hivatalosan, — a pénzháború, és nyakra-főre küldik vissza nekünk papírjainkat. Es ha ezzel szembeállítom azt a kettős szövetséget, vagy mondjuk, cutente cordiale-t, mely Orosz- és Francziaország között fennáll, akkor az előny feltétlenül Oroszország mellett szól, mert az orosz Kronstadt után legalább kapott egy jó nagy kölcsönt. Nem kétlem, hogy Toulon után is egy jó nagy kölcsön fog következni. Anyagi tekintetben tehát van valami igaz abban a szellemes mondatban, melyet azokra a párizsi medäillonokra írtak, a melyeket az orosz hajóraj távozásakor emlékűi verettek, hogy egy plus egyenlő hárommal (Derültség a baloldalon.) Midőn azonban egyfelől elismerem azt, hogy az a fennakadás, mely ez idő szerint a valutarendezésben beállott, nem belviszonyainkban, — mert hiszen gazdaságilag ma egészségesek ezek a viszonyok, — hanem a nemzetközi viszonyokban rejlenek, másfelől lehetetlenség nem konstatálnom azt a ínegczáfolhatatlan tényt, hogy azt a körülményt, hogy valutarendezésünk ma még befejezett tényként nem áll előttünk, szintén azon viszonynak köszönhetjük, a melyben mi Ausztriával vagyunk. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Nem fogja megczáfolni semmiféle pénzügyi kapacitás e földön azt a tényt, hogy ha mi abban a helyzetben lehettünk volna, hogy önállólag rendezzük a magunk valutáját, ma már felvettük volna a készpénzfizetéseket. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Feltéve, ha egy önálló magyar bank állt volna rendelkezésünkre. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Rendeztük volna valutánkat, t. ház, több oknál fogva. Először, mert hiszen köztudomású dolog, hogy a szükséges arany mennyiséggel körülbelül igen csekély hijjával, már ma is rendelkezünk. Tény az is, hogy a mi árúforgalmi mérlegünk, különválasztva az osztráktól, a világgal szemben kedvező és aktiv; reánk nézve legalább sokkal inkább kedvező, mint az osztrák különvált árúforgalmi mérleg. Én ezeket bátor voltam a minap a pénzügyi bizottságban elmondani. Igen természetes, hogy ennek ellent mondtak. Véghetetlen megelégedésemre szolgál tehát, hogy akadt azóta egy kiváló osztrák nemzetgazdász, a ki egy, a napokban megjelent munkájában világosan kimutatja, nemcsak azt, hogy önálló magyar nemzeti bank mellett már rendelkezhettük volna valutánkat, de kimutat még többet is, — és szerintem ebben is tökéletesen igaza van, — hogy végleg rendezni és a rendezett valutát fentartani esakis önálló bank mellett lesz lehetséges. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mondom, hogy ha nehézség van, nem itt, hanem odaát Ausztriában van az ma is, és ezt én nem szemrehányásképen hozom fel az osz trákokkal szemben, mert hiszen az ő helyzetük sokkal nehezebb, nekik sokkal nagyobb az adósságuk, sokkal több az ezüstjük, a melyet értékesíteniök kell, mint nekünk. E mellett ott van még az államjegyek bevonása, a mire nézve az ő feladatuk sokkal nehezebb, mint a mienk. Bonyolítja még a dolgot a sóbányái jegyek kapcsolatos volta is az államjegyekkel. És habár a t. pénzügyminiszter úr még ez iránt nem nyilatkozott is, a hírlapokból és különböző tárgyalásokból, a melyek e részben már másfél év óta folynak Bécslen, kiszivárgott az, hogy az akadály ott, azon az oldalon van, a hol nem birnak megállapodásra jutni arra nézve, hogy legyen-e az új valutarendezésnél államjegy, vagy sem? Legyen-e ezüst eourans, vagy nem, s ha igen: mennyi? Már pedig az ilyen nagy műveletet gyors alkotással és erélyes kitartással lehet csak keresztülvinni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ilyen lassúsággal, ilyen huzavonával csakugyan veszélyeztetni fogjuk magát a műveletet. Én tehát arra kérem a t. pénzügyminiszter urat, hogy ezen a téren ne riadjon vissza a felmerülő akadályoktól, hanem fejtse ki azt az erőt, a melyet bizonyít itt, odaát az osztrák kormänynyal szemben. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ennyi az, t. ház, a mit magára a budgetre és a számokra nézve bátor voltam röviden jelezni, Nem oldanám azonban meg helyesen legalább csekély tehetségemhez képest, feladatomat, ha nem térnék ki hasonló rövidséggel az általános politikai helyzetre. (Halljuk! Halljuk!) Többször lett már az e házban konstatálva a nélkül, hogy bárki csak igyekezett is volna megczáfolni, hogy, fájdalom, az utolsó években a közállapotok bizonyos sivárságot öltöttek magukra ; hogy az eszményiség lassan-lassan kivész, kipusztul az emberekből; hogy mindenki saját apró érdekei után jár ; az egyik hivatalt és czímet hajhász, a másik gazdagságot, a harmadik mindent inkább, mint a közérdeket tartja szem előtt; hogy a közélet, a közhangúlat általában részint tespedésbe esett, részint hanyatlik