Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-243
243. országos ülés 1893, november 9-én, csütörtökön. Ü dolog meritumába. Készséggel beismerem azt, t. képviselőház, hogy ha mi e költségvetési előirányzatot a számtételek szerint ítéljük meg és csak maguknak a számtételeknek a természetét, a realitását vizsgáljak, konstatálnunk kell igenis, hogy ez a költségvetési előirányzat igen korrektül, helyesen lett összeállítva és a mérleg is hihetőleg a végeredményben meg fog felelni az előirányzatnak. E tekintetben tehát csak örömmel kell konstatálnunk legalább azt, hogy a nemzet óriási erőfeszítéseivel elérte azon czélt, hogy az egyensúly helyre lett állítva. Midőn azt mondom, hogy a nemzet erőfeszítéseinek köszönhető ez, egyáltalán nem akarok semmit sem levonni a t. pénzügyminister urnak érdemeiből, mert hisz az is érdem, ha egy kormány vagy kormányférfi a nemzet által hozott áldozatokat okosan, tapintatosan, a czélnak megfelelően tudja felhasználni. De tény mégis az, hogy a nemzet erőfeszítéseinek köszönhető ez az arithmetikai eredmény. Másként áll a dolog, ha nemcsak a számtételeket önmagukban, és nemcsak azok realitását vizsgáljuk, hanem, ha egyfelől a kiadási, másfelől a bevételi rovatokat a maguk alkatrészeire bontjuk fel és így vizsgáljuk meg azok természetét, és egymással összehasonlítjuk. Akkor nem lehet tagadni, hogy még most is komoly aggodalmakra van ok. Oly országokban, melyeknek főjövedelini forrásait a polgárok tevékenysége, vagyis az ipar és kereskedelem képe zik, bátran lehet megnyugodni, a mely perczben az egyensúly helyre van állítva j több-kevesebb probabilitással lehet számítani arra, hogy hosszú éveken át egyforma lesz a jövedelem, mert hisz a polgárok tevékenysége szintén kevés eltéréssel egyforma. Nem így áll ez, t. báz, oly országban, mely eminenter mezőgazdasággal foglalkozik, melynek jövedelmei nem a polgárok tevékenységétől főkép, hanem leginkább az elemek ked vezésétől vagy nem kedvezésétől függnek. Ott nagyon fontos az a kérdés, hogy mily arányban állnak a kiadások a bevételekhez, vagyis mennyi a fis állandó kiadás, melyen semmi körülmények közt változtatni nem lehet; miként viszonylanak, mondom, ezek a fix bevételekhez, melyekre minden körülmények közt számítani lehet. Engedje meg a t. ház, hogy ezen szempontból vizsgáljam a jelenlegi előirányzatot. Hogyan állnak e tekintetben Magyarországnak fix jövedelmei, először is az egyenes adók? Tegyük azokat kerekszámban 100 millióra, habár az egyenes adók közt is, melyekre aránylag még legbiztosabban számíthatunk, vau néhány rovat, mint pl. a kereseti adó, a tőke-kamatadó/^ vasúti és gőzhajózási szállítási adó, melyekj mondhatók oly jövedelmi forrásoknak, mel; egyaránt minden évben lehessen számítani. De miután a múlt zárszámadási eredmények kedvezőbbeknek mutatkoznak, mint a mennyit az előirányzat felvesz, tehát koncedálom, hogy az egyenes adóktól való jövedelmet kerek számban 100 millióra lehet tenni, és hogy ezt fix, állandó jövedelemnek lehet hosszú évek során át tekinteni. Azután következnek a fogyasztási- és italmérési adók. Ezek, mint méltóztatnak tudni, — maga a t. előadó úr is jelezte már, — oly fix, egészen biztos jövedelemnek nem tekinthetők; de mégis, mint igen valósziníí, a fogyasztási adőjövedelem 67 millió forintot tesz. Ehhez hozzáveszem még, mint szintén probábilis jövedelmet, a bélyegadót, a jogilletékeket és díjakat, melyek 31 millió forintot tesznek Tehát mondjuk, ez másik 100 millió kerekszámban, melyet a fogyasztási és közvetett adókból bevehetünk. Ez 200 millió forint, a mire számíthatunk, a többi véletlentől függ; mert méltóztassék megfontolni, hogy egyetlenegy évben, ha az aratás nagyon rossz, ha nincs kivétel, mindjárt maguknál a vasútaknái beállhat 15 — 20 milliónyi hiány. Most lássuk ezekkel szemben fix terheinket. Ott vannak mindenekelőtt az államadósságok után járó kamatok, évenként kerek számban 127 millió forint. Ha hozzáteszem a id 1 /^ milliót, a mely az államosított vasutak után jár, a mely egészében .most szintén oly állandóságot képvisel, mint a többi, mert nagyrészben konvertálva van járadékokra, már itt van 140 millió forint, a melyet minden körülmények közt fizetnünk kell, akár van pénz, akár nincs. Aztán ott van más 40 millió forint, a mely onnan rezultál, ha összeállítjuk az udvartartási költséget a kabinet-irodával együtt, az országgyűlési költséget, a közösügyi költségeket, a melyek magukban megközelítik a 27 millió forintot és a nyugdíjakat, a melyek szintén 8 millió forintot tesznek, az együttvéve kerekszámban megint 40 millió forint, úgy hogy 180 millió forintot rezultál már itt, melyet oly fis kiadásnak kell tekintenünk, melyet minden áron, minden körülmények közt ki kell fizetni. Méltóztassék ehhez hozzátenni a rendkívülinek czímzett, de, fájdalom, nagyon is rendesnek tapasztalt 6*/2 millió forint rendkívüli közösügyi kiadást; méltóztassék hozzátenni a szintén törvényhozäsilag megállapított fix 7 millió és néhány százezer forint kiadást a horvát-szlavonországi közigazgatásra : és látni fogják, hogy itt már jóval túlhaladjuk a 200 millió fix kiadást, a mely a magyar államot terheli. Most méltóztassék ehhez hozzávenni az adminisztracziót. Sajnos, hogy költségvetégy van összeállítva, hogy az egyes képnek legnagyobb szorgalom mellett is igen
