Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-249

249. országos ülés 1898,november 16-äu, csütörtökön. 163 Kérdem már most, ha 15.000 darab sertésállományból a fele már érett, és ezen rendelet szerint három hónapig el nem szállítható, mi történik azzal? A tulajdonosok teljesen tönkrement koldusok, boldogtalanok örökre. És miért ? Egy bürokratikus közegek által körűivett földmívelésügyi kormány ügyetlensége miatt, a mely másnak a tönkrejutásán tanúi. Kérdem, lehet-e, szabad-e egy ilyen hallatlan intézkedést íentartani? Nem jogosan követelhetné-e az annyira megkárosodott fél önöktől a teljes kártérítést? De önként egy más kérdés tolul itt elénk. Midőn 2—3 órányi távolságra levő községben megsántul 1—2 darab marha, az egyszerű természetes felfogás szerint indokolt-e, egy külön helyen elzárva a hízott sertést, a mely rendesen pár száz lépésre van a vasúti rakodótól, a szállítástól visszatartani és sok százezerre menő károkat okozni? Más-e ez, mint a feleket az egész vagyonukkal az állategészségügyi közegek önkényének karjaiba dobni ? Vagy azt várja a t. miniszter úr, hogy, a mint én jöttem könyörögni, hogy uram intézkedjél, mert az a több e?er darab sertés túlérettségében a nagy melegben elpusztul, a felek esetről-esetre kegyelemért folyamodnak, ha már jószáguk fele elpusztult, hogy a miniszter kegyesen megen gedje, hogy másik felét megmentsék, vagy, ha nem ezt várja a t. miniszter úr, akkor azért tartja fenn a rendeletet, hogy a felek kényszerhelyzetükben kénytelenek legyenek a kiküldött közegnek esetről-esetre néhány száz forintot spendirozni, hogy nekik kegyesen megengedje, hogy egészséges helyről egészséges jószágukat elszállíthassák? Mert a vége ez. Hogy szól a rendelet tovább? (vívassa:) »Egyéb községekből sertések Kőbányára csak azon esetben szállíthatók, ha az elszállítandó sertések az illető járványmentes községben legalább 10 napon át voltak.« Ez az intézkedés a vidéki hetivásárokon és a házból kisebb gazdáktól darabonkint összeszedett vágni való sertések ellen irányúi, tehát ismét a kisgazdákat sújtja, a nélkül, hogy Kőbányának használna. Vájjon miként adhat ez túl sertésein ezen rendszabály mellett? A kisgazda hetivásárra hajtja egy-két vágni való sertését és ott adja el a kereskedőnek, a ki az egyes darabokból egész koc*irakoinányokat állít össze. Eddig így tehette, de képtelenség azt várni, hogy ezután 10 napig vesztegeljen és költekezzék azzal a fél vagy egész kocsirakománynyal a hetivásáron, mert nem kötheti le magát 10 napra minden egyes hetivásáron, mert sem helyet, sem megfelelő élelmet ott nem talál. Mi következik ebből? Hogy lehetetlenné tették a szegény embernek már azt is, hogy csak néhány darab sertést is hizlaljon, miután értékesíteni nem bírja. Az utolsó garas szükségletétől is megfosztják. Nem 'elég az, — a mit már itt a házban többször említettem, — hogy egy nyomorult mostoha frázison alapuló közegészségügyi rendelettel lehetetlenné tették, hogy az egyszerű magyar gazda ezen iparággal foglalkozhassak, mert az által, hogy a sertéshizlalási még a faluhelyeken is a községből kitelepíteni elrendelték, ezrek és ezreknek megsértették tulajdon személyi jogát, elvonták tőlük a fő, a kenyérkereseti forrást, megszüntették ez által az ország vidékén ezen élénk és boldog iparágat, ezen egyedüli iparágat, a mely a milliónyi földmívelőknek is értékesítette a terményeit és odaszolgáltatták néhány kőbányai milliomosnak, úííy, hogy, a ki ezelőtt 15—20 évvel 500—1000 darab sertést hizlalt, ma már 10—15 —20.000 darabot hizlal és rakj a a százezernyi forint nyereségei zsebre és ez által az összes foldmívelő népet terményeikkel kiszolgáltatták a kőbányai uzsorásoknak. És az a nyomorult szegény nép ezt türelemmel kell, hogy nézze, csupán azért, hogy néhány rosszindulatú orvos lelkiismeretük és meggyőződésük ellenére kimondja, hogy faluhelyen a sertéshízlalás ártalmas ; 100 — 200 sertés ártalmas a közegészségre, míg Kőbányán 200 ezer egy rakáson nem ártalmas. Nem elég, t. ház, (Halljuk! Hall juh!) hogy e mostoha közgazdasági politika folytán ma a terménybúza alig 6 frt és a tengeri alig 3 frt, azt a szegény földmívelőt még ez utolsó kereseti forrástól is megfosztották, és ez mind e bürokratikus jogászközegektől körűivett ügyetlenföldmívelési kormánynak kifolyása. (Derültség bal felöl.) Van azonban, t. ház, e rendeletnek egy sokkal czifrább intézkedése. (HaUjuk! Halljuk!) És ebben bármennyire kerestem a jóhiszeműséget és számolok a theöriával, vagy a gyakorlati ismeretek hiányával, mindent találok, csak jóakaratot és jóhiszeműséget nem. (Mozgás jobb felöl.) Nem vonom kétségbe a miniszter úrnak jóhiszeműségét ez intézkedésnél is, mert meg* vagyok róla győződve, hogy csak aláírta e rendeletet, de következménj^eivel nem számolhatott. Mit mond e rendelet? (Olvassa): »Kőbányára érkező oly sertésszál,ítmányok, melyekben kirakáskor csak egy darab is száj- és körömfájásban szenvedőnek találtatik, azonnal a származási helyre visszaküldendő*. (Bethlen András gr. főldmívelési miniszter igenlölcg int.) Erre a t. miniszter úr is igenlőleg int. Én a t. miniszter urat arra kérem, hogy bárki legyen az, a kinek agyában ez eszme született, ha jó szolgálatot akar tenni a hazának, minden további megvizsgálás nélkül az illetőt küldje vissza származási helyére. (Nagy derültség a baloldalon.) Mit teszen ez, t. ház? Kérdem a t. miniszter úrtól, mit kivánt elérni ezen hallat21*