Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-248
2á8 országos ölés 189S. november 15-én, gierdáu. 155 deném, engedje meg a t. ház ismételten kinyilatkoztatnom, hogy meggyőződésem szerint a kultur-állam czéljai csakis a kultur-állam eszközeivel érhetők el. Kultur állam kifejlődött ipar, kereskedelem és mezőgazdaság nélkül nem létezhetik. Ha iparunk külön vámterületen védelemben nem részesülhet, akkor az soha sem fejlődik ki. Továbbá meggyőződésem az is, hogy kizárólag csak mezőgazdasággal és nyersterménynyel foglalkozó állam a kultúra vívmányaiból nem is követelhet magának akkora részt, mint a kor minden követelményeinek megfelelő állam. Kezdetleges iparunk a kifejlődött közlekedésügyi és hitelügyi viszonyoknál fogva mind szűkebb térre szoríttatik. Mert ma már a távolság kézműiparunk védelmére nem szolgálhat, mert az ország bármely végére sokkal olcsóbban lehet szállítani az iparczikket, mint a mily áron azt a mi kezdetleges és semmi védelemben nem részesülő iparunk előállítani képes. Tisztelettel kell megemlékeznem az igen t. kereskedelmi miniszter urnak jó szándékáról, a melylyel különösen az utóbbi időben nagy gondot fordít arra, hogy a székelyföldi ipart nagyobb mértékben fejleszsze. E czélból iparfejlesztő bizottságok is neveztettek ki, a melyek egyikének én is szerencsés vagyok tagja lehetni. (Éljenzés) De valahányszor valamely kérdéssel tüzetesen foglalkoztunk, mindannyiszor fennakadt hajónk a közös vámterűlet zátonyán. Ép ezért egy alkalommal a bizottság előtt azt az óhsjomat fejeztem ki, hogy ne okoskodjunk tovább, hanem adjuk egyenesen tudtára a kereskedelmi miniszter urnak, hogy közös vámterület mellett nem lehet ipart fejlesztenünk, mert a miénknél sokkal erősebb és impozánsaim osztrák ipar minden törekvésünket meghiúsítja. Az egész bizottság rám nézett és abban állapodott meg, hogy nem akarnak e kérdésben politikai állást foglalni, amiért ők ezen őszinte nyilatkozatot nem tehetik, tehát folytassuk csak a kör négyszögűsítésének megfejtését tovább. Látjuk, t. ház, hogy nemcsak a Székelyföldről, hanem az ország minden részéből tömegesen vándorolnak ki az emberek munkát keresni abból a Magyarországból, a hová évenként, mint egy alkalommal már bátor voltam felemlíteni, több mint 200 millió értékű idegen munka szállíttatik be. Oly sajátságos állapot ez, t. ház, melynek aligha van párja a világon. A kivándorlás által nemcsak mezőgazdaságunk, hanem állami védekezési képességünk is kárt vall. Intenzív földmívelést csak akkor folytathatnánk, ha Magyarország népessége nagyobb volna, ha nyers terményeink egy nagyobb KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XIV. KÖTET. része az ország határán belííl használtatnék föl, de ezt meggátolja a közös vámterűlet. Ezek után legyen szabad igéretemet beváltanom, é a 25 év alatt elért eredményekből egynémelyekset elősorolnom. (Halijuk!) Hihetetlenuek látszik, de igaz, hogy a közös vámterűlet nyűge alatt vergődő Magyarországon megtörtént az is, hogy évek hosszú során fennállott egy szeszadó-törvény, a mely szerint a szesz után 11 kr. fogyasztási adó lett volna fizetendő. Valahányszor a gyáros a szeszt az ország határán kívül vitte, a szesz foka után 11 krajezár csakugyan visszatérőit a gyárosnak holott ő alig fizetett többet W-\z—S 1 !* krajezár, fogyasztási adónál. A szeszadó más része épen az állampénztár megkárosíthatása ezéljából veszett el. A fogyasztó közönség tehát nem juthatott olcsóbb szeszhez, a gyárosok visszaélései folytán, az állam fogyasztó közönsége épen úgy fizette a szesz után járó adót, mintha az a 11 kr. adó az állampénztárba a legpontosabban befolyt volna. Ennek is a közös vámterűlet volt az oka, mert úgy Ausztriának, mint Magyarországnak az állott érdekében, hogy gyárosaik mennél többet termeljenek. S talán ezért elnézték azt a káros általányozäsi rendszert, abban a reményben, hogy a magyar gyárosok képesek lesznek az osztrákokat lefőzni és viszont. Mialatt, t. ház, ezen hallatlan és hihetetlen gazdálkodási művelet éveken keresztül folyt, ki tudhatná ma megmondani, hogy vájjon hány száz millióra rúghatnak azon adósságok, a melyek egyedül és kizárólag csak a fogyasztási adóknak ezen túlságosan oktalan kezelése mellett jöttek létre, a mely adósságoknak kamatjait ma ép oly könyörtelenül hajtják be rajtunk, mint a mily könyörtelenül fogják behajtani majd unokáinkon is. Egy másik sérelem a kérdéses számlában az, hogy — a mint tudjuk — az ilyen oktalan fogyasztási adó és más gazdálkodások után csakhamar abba a helyzetbe jutott a magyar állam, hogy rendes adóit emelni kellett, mert, az ország eddigi bevételei egyáltalában nem voltak képesek fedezni a szükségleteket. A deficzit hovatovább növekedett. Ennek meggátlása érdekében keresték az utat-módot arra, hogyan tudnának segíteni ezen a végveszélylyel fenyegető állapoton. így történt meg, hogy már a Tisza Kálmán pénzügyminiszterségének ideje alatt a kormány figyelme a fogyasztási adók emelhetése felé fordult. Igen, de tudvalevőleg mi Ausztriával közös fogyasztási területet képezvén, nekünk érdekünkben áll, nehogy valami módon a fogyasztási ezikkek drágábakká legyenek nálunk, mint a Lajthán túl, mert, ha ezeket megdrágítjuk, beáll az a természetes következmény, hogy nagyobb mértékben fog20
