Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-248

154 248.orsiágos 61ésl893. november 15-én, sserdén. ják Magyarországon fogyasztani az osztrák fogyasztási adójövedéknek jövedelmező czikkeket és így a magyar állampolgárok az osztrák állam jövedelmének gyarapítására adóznának. Már magában ezen tény kikerfílhetése is elégséges lehetett volna arra, hogy a kormány meggondolkozzék és lemondjon a közös vámterületről már csak azért is, hogy minden kár nélkül emelhesse fogyasztási adóit. Igen, de a kormány még ekkor sem lépett erre a térre, hanem inkább hajlandó volt a találmányok terére lépni, és csakugyan dicsőségére válik a pénzügyi kormányzatnak, hogy kitalált egy igen hasznos czélszerű módot, a melynek használhatására hogy kizárólagos szabadalmat nem kértek, csak azon múlt, mert tudtommal a mienkéhez hasonló közös vámterület nincs sehol a föld kerekségén. Állott pedig ez a találmány egyszerűen abból, hogy elhatározták, hogy a fogyasztási adót elnevezik, természetesen csak házi használatra, termelési adónak és a magyarországi helybeli fogyasztásra egy külön adót vetnek. Természetes, hogy, midőn már valaki a találmányok terén ily magasra vitte., ott nem állhatott meg. így cselekedett a t. pénzügyminiszter úr is, reáduplázott azzal, hogy kitalált egy harmadik adónemet az Úgynevezett korcsmáltatási, vagyis italmérési adót. G-ondoljuk meg, t. ház, hogy, ha nekünk közös vámterületünk nem lett volna, vájjon lehetett volna e szükségünk ennyi mindenféle fogyasztási adóra? Hiszen, ha mi önálló vámterületet képeztünk volna, az esetben csak egyszerűen kimondtuk volna, hogy jövőre ennyivel több fogyasztási adót kell fizetni, és ezzel punktum, ezt az egész adóemelési müveletet végrehajtotta volna ugyanaz a személyzet, a mely a kevesebb fogyasztási adót behajtotta. Minden további kiadást meg lehetett volna takarítani. De mivel közös fogyasztási területet képeztünk, kényszerítve voltunk ilyen módhoz folyamodni. Hogy pedig ezen mód mennyire káros, annak jellemzésére legyen szabad egy nem rég történt esetet elmondanom. Egy kis társaság nemrég a határszélen átment Romániába, s ott egy előkelő vendéglőben igen jól mulatott. A midőn a számla kiegyenlítésére került a dolog, annyira meglepte őket az olcsóság, hogy elhatározták, miszerint jövőbe valahányszor mulatni akarnak, mindig átmennek Romániába. (Derültség.) Azt nem tudom, hogy járt-e többször a társaság Romániában, de azt merem állítani, hogy mivel Ausztriában sem söritaladó, sem sör helyi fogyasztási adó nem létezik és mivel semmiféle határőrségünk nincs, a mely a fogyasztási czikkeknek Ausztriából való behozatalát kellőleg ellenőrizhesse, feltételezem, hogy a magyar állampolgárok egy jelentékeny része, azon a hosszú vonalon, a hol határaink érintkeznek, jóval több fogyasztási adót fizet Ausztriának, mint a magyar államnak. De azzal, hogy indokolatlanul, s nem is valami okosan felemeltük fogyasztási adóinkat, még nincs megmondva minden, mert ezen felemelt adók ellenőrzésére nagyon sok más produktív munkára is képes egyént kell, hogy hazánkban igénybe vegyünk. Az összes művelt világ nemzetgazdászai sajnálják azt a munkaerőt, a melyet a hadseregek egész Európában abszorbeálnak. A pénzügyminister úr pedig, mintha nem is volna nekünk elég nagy hadseregünk, felállított egy mhden tekintetben nagyobb igényű hadsereget, a különböző pénzügyi közegek személyében, hogy legyen még több, a kiket az ország eltartson. Ezek az emberek, a helyett, hogy segítenének nekünk állami terheink elviselésében, zaklatásaik által még munkásságunk közben akadályul szolgálnak. Ilyen gazdálkodás mellett hovatovább nagyobb mértékben eladósodunk, viszonyaink elviselhetetlenekké válnak, a mit én csak a mi észszerűtlen politikánknak: s legfőképen a közös vámterületnek tulajdonítok. A mérleg rendesen nemcsak a kiadásokkal, hanem a bevétellel is szokott számolni, ezért engedje meg a t. ház, hogy egy pár szóval megemlékezzem azon haszonról, melyet velünk a közös vámterűlet nyűge hordoztat. (Halljuk! Halljuk! a szélső hátoldalon.) T. ház! A mint előre is megjegyezni bátor voltam, a közös vámterület fentartását azzal szokták indokolni, hogy Magyarország földmívelő állam lévén, szükségesnek látszik, hogy Magyarország földmívelő közönsége a lajthántúli területen szabad piaczokra találjon. Azt hiszem, hogy ezzel szemben bevégezhetném állításaimat annak egyszerű kijelentésével, hogy sem Románia, sem Szerbia, sem Muszkaország nem képeznek közös vámterületet Ausztriával és mégis annak búzája épen úgy piaczot talál Ausztriában, mint a közös vámterűlet nyűge alatt sinlődő Magyarországnak nyers terménye. T. ház! A luxus-iparczikkeket aa illetők, ha épen tetszik, vagy pedig módjuk követeli, nélkülözhetik, a mennyiben azok az ember fentartására nem föltétlenül szükségesek; de már a nyers termények olyan czikkeket képeznek, a melyeket egyáltalában nem lehet kikerülni. Az a tény, hogy Amerikában, Indiában, úgyszintén Egyptomban, Ausztráliában, szóval a világ minden irányában az utóbbi években a mezőgazdaság és különösen a búzatermés nagy mértékben kifejlődött, úgy, hogy mind nagyobb mennyiségben szállíttatik az európai piaczra. De az idegen világrészekből ideözőnlő búza azt még nem eredményezte, hogy valamely világrésznek búzaterménye fogyasztó közönségre