Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-248

152 24S országos fllés 1898. »»?eml>er 11-én, aerdán. erről megfeledkezni, t. képviselőház, nem szabad, mert mi azért ülünk itt, hogy az igen t. miniszter urat ígéreteinek beváltására serkentsük, és azt hiszem, hogy kötelessége az ígéretek beváltása. Mondom, t. képviselőház, itt egy mező­gazdasági egyesület erkölcsileg elzüllött a miatt, mert annak vagyonát, még az alapítványi pén­zeket is, melyeket egyes nagylelkű főurak adtak, elsikkasztották, a miniszter úr pedig abszolúte semmi intézkedést nem tett a kár megtérítésére, mert az egylet élén egy főispán állott. Ha ott állott volna egy másik szerény polgár, akkor azzal a befolyással, melylyel a t. miniszter úr bir, teremtett volna olyan helyzetet, hogy ma ezt én nem volnék kénytelen felpanaszolni. De az egylet, t. ház, az én indítványomra elment odáig, hogy azt mondta ; »mi, a kik az egylet tagjai vagyunk, megtérítjük a kár kétharmad részét, egyharmad részét térítse meg a főispán, a ki elnöke volt az egyletnek, s a kinek hatá­rozott gondatlansága okozta a kárt.« Megtettük ezt az ajánlatot; csak annak az illusztrálására hozom fel a kérdést itt, hogy az államnak milyen képviselője van némely főispánjában. A tisztelt úr azt mondotta, hogy nem bánja, ha bepöröljük is, nem fog fizetni: pedig a t. mi­niszter úr azt mondotta, hogy annak az egylet­nek kárt szenvedni nem szabad, és gondoskodni fog arról, hogy a kár a legrövidebb idő alatt megtéríttessék. T. képviselőház! Mi még várunk, mert egy miniszter ígért, s reméljük, hiszszük és hízunk benne, hogy habár későn is," de majd beváltja szavát, hogy az egylet kára, ha más­ként nem, exekuczióval megtéríttessék. És így, t. ház, e kérdéssel nem foglalkozom bővebben, annál kevésbbé, mert ágy is lesz erre módom a költségvetés megfelelő tételénél. T. képviselőház! Beszédem fonalán meg­érintettem, hogy a mai földmívelésügyi kormány­zat összes ténykedése arra a szűk adminisztráczio­nális hivatás terére szorítkozik, a mely a keze­lése alatt álló birtokokra nézve merül fel; rá­mutattam arra, hogy nincsen a földmívelésügyi minisztérium részéről semmiféle irányban egész­séges, helyes ténykedés. A mezőgazdák érdekében például az állam ménlóistállókat tart fenn óriási költséggel; azt méltóztatik talán gondolni, hogy ennek megfelelő, helyes, egészséges eredménye van? Javul a ló­anyag a magyar alföldön óriási mértékben két­ségtelenül és nem tagadom, sőt konstatálom, hogy magának az államkormányzatnak azon intézkedése folytán, hogy értékes ménlovakat ad az egyes vidékekre; de valamennyi ló, mind más fajhoz tartozik, úgy, hogy az alföldön két egyforma, egy faj lovat nem lehet kapni. Miért, t ház ? Azért, mert e tekintetben szintén gondozás nélkül áll a közönség, és nem az egyes vidék lóanyagának megfelelő mének szolgál tattatnak ki, hanem az isteni gondvise­lésre van bízva és az illető kiküldöttnek pasz­sziójára, hogy ha neki egy ló megtetszik, azt viszi el az illető vidékre. A ménbikák kérdésénél, mely a marha­tenyésztés szempontjából kétségtelenül fontos kér­dés, sincs a kormánynak egyáltalán semmi gondja arra, hogy az illető vidék érdeke kellő istápo­lást nyerjen, mert olyan apaállatot, melyet ott a vidéken a helyi mezőgazdától 200 vagy Í50 forintért megvehetni, az államtól 7—8 száz forinton kell megvásárolni és az illető miniszteri tauácsos úr nagylelkűen ajánlja, hogy ime, mily atyai jóindulattal van a kormány az egyes vidé­kek mezőgazdasági érdeke iránt, mert hisz az állattenyésztés fejlesztése érdekében tartja fenn ezen intézményt és azért adja ily olcsón a szük­séges eszközöket. Szóval, t. ház, nincs egyetlen egy meg­nyilvánulás a földmívelési kormányzatnál, mely­ben egészséges életnek tünete, egészséges poli­tikai rendszernek látképe, egy czélt képviselő öntudatos politika iránya volna látható. En nem azt várom a t. kormánytól, hogy ő tartson fenn minden állami intézményt és a gyermek böl­csőjétől kezdve virraszszon az állampolgár sírjáig, hogy az exisztálhasson. Egyáltalán az államhatalomnak ilyen mindent abszorbeáló meg­nyilatkozását nemcsak nem helyeslem, de annak feltétlen ellene vagyok. De az államnak és az államot képviselő kormányzatnak hivatása az, hogy a közéletben a társadalmi és egyéni élet­ben megnyilatkozó, de külső támasz nélkül ér­vényre jutni nem képes erőt istápolja és a czél­hoz vezesse. E tekintetben nem látok a földmívelésügyi kormányzat részéről ab r i:olute semmit, és épen azért a magam részéről még általánosságban sem szavazom meg a földmívelési táreza költség­vetését. (Helyeslés a szélsőbalon.) Perczel Béni jegyző: Molnár Józsiás! Molnár Józsiás: T. ház! Miután az ide­gen búza az osztrák fogyasztó közönség érde­kében és a magyar termelők nagy kárára még folytonosan özönlik be hazánkba és nálunk az árakat lenyomja, daczára annak, hogy a múlt évben e tekintetben többen felszólaltunk, és daczára annak, hogy az annyi veszedelmet ma­gában rejtő' közös vámterület, mely a 67-es ki­egyezésnek sem feltétlen követelménye, csakis azzal indokoltatik fentarthatónak, hogy az által a magyar gazaaközönség érdeke van védel­mezve, arra kérem az igen t. házat, hogy a közös vámterület 26 évi eredményének mérlegét úgy, a mint azt tapasztalataim után összeállít­hatom, elmondhassam. (Halljuk! Halljuk!) De mielőtt a mérleg bemutatását megkez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom