Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-248

£48, »razá?t»> ülés 185)3. november 15-é;i, szerdán. 151 ott, hol az emberek nem földraívelésből élnek, hanem az országnak azon a vidékén, a mely par excelience földraívelésből él, s a hol az ipar és kereskedelem teljesen mellékes foglalkozás, a kormány hozzájárulásával, de a nélkül is, talán egyetlenegy városban van kezdetleges földmíves iskola, holott pedig azon községek és városoktól, a melyek a már általam említett százperczentes házi kirovással küzdenek, azt kívánni és várni, mire áldozatkészségük bármily magasra fokozásával sem lennének képesek, hogy helyhatósági erő alapján ily, az egész magyar állami élet érdekéből kívánatos intézetet felállít sanak. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon) De a mai napság én sem e költségvetés ben, sem valamiféle kormánynyilatkozatban, semmi nyomot sem látok. (Közbekiáltás jobbról: Van a jelentésben a szándék jelezve!) T. ház! jelentésekkel a magyar alföld földmívelési kultúráját emelni, fokozni és fentartani nem lehet. (Igaz ! Úgy van! a szélsőbalon.) Legyen ott a magyar földmívelésügyi miniszter keze, a mely alkot teremt mindig épen azon nép érdekében, a mely Magyarország államkincstára számára a legnagyobb áldozatot hozza, ha kell a legnagyobb erőfeszítéssel. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Azt méltóztatnak gondolni, hogy ha már nincs czéltudatos politikája, nincs egészséges rendszere a magyar földmívelésügyi kormányzatnak, közoktatásügyi szempontból talán más téren, ezen kormányzati ág jobban istápolja azon osztály érdekét, a melynek istápolására, fentartására, gondozására hívatva, sőt rendelve van? Talán a társadalmi élet terén megnyilatkozó mozgalmaknál megtaláljuk a t. kormány támogató kezét, s a társadalom önként megnyilatkozó, s önfentartási ösztön szempontjából, szintén elkerül hetién erőnyilvánulásokat, a kormány istápolja? Erről szó sincs. Legalább azon a vidéken, pedig nagy vidék, a melyen lakom, és melynek viszonyait lehetőleg alaposan vélem ismerni, abszolúte semmiben nem látom azt, hogy a kormány társadalmi téren valamit tenne. Annyit megtesz, hogy kinevez egy-egy közgazdasági előadót a közigazgatási bizottságokba, de nem tudom, hogy ezeknek jelentéseit el szokta-e a miniszter úr olvasni, vagy valakivel elolvastatni, mert én legalább évek hosszú során át ülök egy közigazgatási bizottságban, egy par excelience földmíves megye közigazgatási bizottságban, de abban az a közgazdasági előadó minden ülésen azt jelenti, hogy az ő részérői nincs semmi, abszolúte semmi tudnivaló és semmiféle tájékoztató. (Derültség a szélső baloldalon.) Nem is várunk tőle semmit sem, mert e tekintetben is rendkívül gondos a kormány, hogy : kiválaszszon oly embereket, kiknek mindenről lehet fogalmuk, kik mindenre vannak hívatva, csak arra nem, hogy a kormány ezen közgazdasági expoziturája tényezőt képezhessen társadalmi téren. Ez is egy tartha,tatlan,egészségtelen helyzet. Mert a kinevezéseknél már nem kellene a politikai szempontoknak irányt adni, hanem oly mezőgazdákat kellene kiválasztani egy egy megyében, a kik szívvel-lélekkel csüggnek azon, hogy azon megyének mezőgazdasági sorsa javíttassák, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és nem azon, hogy a főispánnak a közigazgatási bizottságban egy biztos szavazója legyen, mert a közgazdasági előadói rendszer is ma ez erkölcsi szálakon függ. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De talán a mezőgazdisági egyletek istápolása érdekében fejt ki valami tevékenységet a kormány? E kérdésnél nagyon sajátságos helyzetben vagyok. Ep tegnap olvastam az új osztrák minisztérium kinevezett tagjainak listáját és azok biográfiáját, melyben Plener Ede új pénzügyminiszterről az van írva, hogy az egy oly exczentrikus államférfiú, a ki megtartja szavát. Én ugyan a magyar államkormányzat szempontjából nagyon óhajtanám, hogy ily exczentrikus államférfiak kerüljenek a kormányra, de nagyon sajnos, hogy földmívelésügyi kormányzatunk terén még a szótartással sem találkozunk, (Halljuk! Halljuk!) mely szótartás kérdése pedig már nem államkormányzati kérdés, hanem ennél vagy sokkal kisebb, vagy sokkal nagyobb. Nem disztingválom a vonalat, hanem a miniszter úrra bízom ennek megítélését. Méltóztatik rá emlékezni, hogy én a múlt évben egy mezőgazdaságilag elhanyagolt vármegyének gazdasági egyesülete érdekében interpelláeziót intéztem a miniszter úrhoz s abban elmondtam azt, hogy abban a megyében egy főispán gondatlansága folytán a gazdasági egyesület egész vagyonát nemcsak teljesen elsikkasztották, hanem még az egyletet egyes gyárakkal szemben adósságba is sodorták. A t. miniszter úr akkor, mikor ez interpeíláeziómra válaszolt, a t. ház színe előtt, ép ezelőtt egy évvel, azt jelentette ki, hogy erről a dologról van tudomása s hozzátette, hogy az ő tudomása szerint a helyi kormányzat intézkedést tett az iránt, hogy az egylet anyagi kára megtéríttessék s ezzel együtt a morális szempontok is kielégítést nyerjenek, és ezen morális szempontok kielégítésével legalább bizonyos buzdítást nyerhet földmíves, az a mezőgazda, a ki ennek az egyletnek tagja volt. Hát azt gondolja a t. miniszter úr, hogy beváltotta a szavát? Akkor nem szokott listát vezetni az ígéreteiről, mint egy másik miniszter úr, hogy azért, mert e listát nem vezeti, el is feledkezhessek arról a mit ígért, pedig