Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-248

'150 248. orsaágos Ölés 1883. november Ifi-én, szerdák. fensíkon lévő birtokok is, és így azok is viselik az ármentesítés kö tségét, és azok is tönkre mennek. Persze a miniszter úr a vízszabályozásban csak technikai kérdést lát, mert az a fő, hogy veszély ne érje többé a földet. De történt-e valami intézkedés arra nézve, hogy a gazda meg is maradhasson és boldogulhasson is azon a földön ? Azt méltóztatik talán felelni: hogyne történt volna, mikor kataszteri visszatérítés czímén az állam oly nagy jótékonyságágában répzesfíltek a vízmenti vidékek, hogy annál többet várni nem lehet! Ámde ezt a visszatérítést a társulat kapja, abból az ártérbirtokosnak semmi haszna. Azon a vidéken, a hol én lakom, s a melyen az államtitkár úr végig utazott, épen a vízszabályozási költség miaít, egy katasztrális holdat véve, a közadóteher helyenként egészen 14 frt 80 krig felemelkedik, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hallatlan !) Tessék számolni a magyar alföldi vízmenti földbirtokos sorsával, kinek földjét közadó czimén 14 frt 80 kr. terheli. A magyar alföldi városok és vidékek helyzete épen azért, mert a nagy latifundiumok ki vannak vonva a közteherviselés alól, olyan, hogy a községek 100%-tes közpénztári kirovással küzdenek, sőt épen egy ily tiszavidéki nagyközségnek 160°/o közpénztári kirovása van. Ha a miniszter úr azon földbirtokos Borsán, ki ezt viselni kénytelen, mosolyogni valót talál, akkor én gratulálok a magyar Alföldnek az ily politikához, de gratulálok ahhoz a kormányhoz is, mely ily politikát jó szemmel néz, és ahhoz a párthoz is, melynek nincs elég erkölcsi ereje s politikai bátorsága, hogy ezt a politikát megkorrigálja. Három frt a földadó, 3 frt a községi adó, 5 frt 80 kr. a vízszabályozási adó, tehát kétszerese a földadónak; ehhez jön 10°/o közmunkaadó, 10—13 — 15°/o-ig menő egyházi adó, 5°/o megyei jótékonysági adó, közmívelődéai adó. Mindezeknek összevonása azt eredményezi, hogy akkor, mikor az állam a maga adóját elveszti s azon intézmények is, a melyek fentartása arra a földbirtokra nehezül, a földbirtokosnak nem marad abszolúte annyi jövedelme sem, hogy tisztességesen exisztálhasson. Nem arra nem marad jövedelem, hogy saját birtokának gyarapítása és javítása érdekében a kellő mezőgazdasági berendezéseket megtehesse, hanem arra sem marad neki ereje és jövedelme, hogy tisztességesen exisztálhasson. Ez az út az, ez a földmívelési politika az, mely Magyarország államfentartó elemének legjava részét, a magyar Alföld egészséges népét maholnap a koldusbothoz vezeti. (Igás! Úgy van! a szélsőbal felől.) A részleteknél még lesz módunk egyes fontosabb kérdéseket egész tárgyilagosan, a helyzet minién túlzása nélkül, minden Potemkin-képek nélkül, mint festette egész boldog kormánypárti megelégedéssel egyik t. képviselőtársam, a színek sötét rajza nélkül épen a földmívelésügyi kormányzat terén, megvilágítani egyes vonalakat, egyes képeket, a melyek jogos aggályt támaszthatnak minden elfogulatlan ember szemében, vájjon fentartható-e ez a helyzet, vájjon fentartható-e az a földmívelésiigyi politika és kormányzat, a mely ezzel a helyzettel szemben 1867-től a mai napig abszolúte nem számolt. Talán azt méltóztatnak gondolni, hogy földmívelésügyi kormányzatunk legalább a mezőgazdaság közoktatása szempontjából valami programm, valami gazdasági rendszer, valami határozott irány által vezettetik, a melyben mindenki megtalálja a maga tükrét, a maga képét s mindenki megtalálja az általa táplált várakozásnak fonalait? Én, t. ház, nagyon ajánlom e kérdésnél a következőket a t. miniszter úr figyelmébe; mert itt már oly állapottal állunk szemben, melyet pasztán az ő jóakarata minden kincstári érdekek érintkezése nélkül is rendezhet, és ez által nagy bajt, helytelenséget és czélszerütlenséget is fog a magyar földmívelésügyi kormányzat listájáról letörölhetni. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbal felől.) Méltóztassék beletekinteni, t. ház, a költségvetésbe; ott félmillió forintot látunk, a mely összeget a földmívelésügyi kormányzat gazdasági intézetek fentartására fordít. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ezt sokailom ; én ezt keveslem, mert ha itt azt hirdetjük, ä minthogy igaz is, hogy a magyar mezőgazda képezi a magyar állam életfentartó elemét: akkor annak értelmisége fejlesztése szempontjából nem is szabad az államkormányzatnak fukarkodni, de meg kell hoznia minden áldozatot, melynek segítségével világot lehet vetni abba a földbe, melynek tükrénél a közterhek viselhetése szempontjából a földbirtokos kiveheti a kellő hasznot. Én — ismétlem — nem sokallom ennek a tételnek terhét, de méltóztassék most, t. ház, ránézni Magyarország térképére — a t. miniszter úr bizonyosan ránézett már arra — és méltóztassék csak a Magyar-Ovártől Keszthelyig, Debreczentől Kassáig eső vonalak között figyelembe venni azt, hogy a Magyarország 15,000.000 forintnyi földadóját viselő alföldi nép számára az egy debreczení iskolát kivéve, egyetlenegy államilag gondozott ésfentartott földmíves iskola sem áll fenn. T. ház! Hát nem nagy czélszerütlenség uralkodik-e Magyarországon abban, hogy pl. azon a vidéken is, a hol a nép iparból él, a hol tehát az ipar egyes ágainak istápolása szempontjából áldozatra volna utalva a kormány, ott van földmíves-iskola, tehát van földmíves-iskola