Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-248
] 44 248. országos ülés 1893, osztály érdekében való fejlesztésére. De ott van továbbá, t. ház, az adóügy, a mely tisztán a pénzügyminiszter reszortjához tartozik, de kérdem, hogy a létező fogyatékos törvényeknek pótlása és az új törvényeknek miként való életbeléptetése, nem legeminensebb feladata volna-e a földművelésügyi miniszternek, hogy ellenőrizze, nem eminens feladata volna-e oda hatni, hogy a törvények olyan módon alkottassanak meg, s oly módon léptettessenek életbe, hogy azok által a földmívelési osztály igazságtalanul megterhelve ne legyen. (Helyeslés a. hal- és szélső baloldalon.) És erre nézve csupán egy kérdést intézek a t. földmívelé.sügyi miniszterhez. Tudniillik, van-e tudomása arról, hogy ha valaki gazdaságában a házilag levágott sertések szalonnájából a mezei szegodvényeseinek kiszolgáltat, azért is megtér keltetik fogyasztási adóval? Ily esetekben, a mikor a szegény földbirtokost igazságtalanul adóztatják meg ; a t. földmívelésügyi miniszternek kellene azon általános rendeletek ellen opponálni és segélyére sietni a szegény birtokos osztálynak. Tudnék nagyon sok esetet felhozni, annak bizonyítására, hogy a földmívelésügyi minisztériumban, nem bírnak kellő érzékkel arra nézve, hogy Magyarországnak par cxellesice földraíves osztálya megmentessék a végenyészettől. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! A múlt költségvetés alkalmával kilátásba helyeztetett az agrár-statisztikának az összeállítása, de nem látjuk ezt ma sem sehol. Kilátásba lett helyezve, hogy a hazai és külföldi konzulok jelentései gyorsan fel fognak dolgoztatni és a jHiblikumnak használatára bocsáttatnak. Ebből sem látunk semmit. Sürgettük, — mert sürgetnünk kell, de mindaddig eredményre nem jutottunk, •— az olcsó marhasó előállítását. Hiszen minden akadémikus értekezletnek — kezdve a miniszter úrétól az utolsó botos ispánéig — az a veleje, hogy nem szabad rablógazdálkodást folytatnunk, s ha nem adjuk vissza a földnek, a mit tőle elveszünk, csak burjánt teiemhet. De hogy adjuk vis za, ha nem tarthatunk tenyészállatot, melynek pedig föltétlenül szüksége van bő sózásra ? A szegény embernél poziczió az, hogy 3 krajczárért, vagy 9-ért, vagy 11 ért kapja-e a marhasót? Lehet-e tűrni, kiválóan földmívelő államban azt, hogy a marhasó ugyanolyan árú legyen, mint az emberi táplálásra szükséges só? A miniszterelnök úr a múltkor azt mondta, hogy ö Ígéreteitől lisztát szokott vezetni. Hát én nem vezetek lisztát kéréseimről, csak utalok arra, hogy ily sokszori sürgetés daczára sem birunk elérni ily kezdetleges dolgokban sem megkívántató intézkedéseket, mintha különbség volna a közt az igavonó jószág közt, melyet az ellenzéki képviselők fognak járomba, november 15-én, szerdán. és azon barmok közt, melyeket a t. kormánypárt. (Derültség.) S mit szóljunk ahhoz, hogy még most is mindennap kapjuk a panaszleveleket gazdasági tanintézeteink tanáraitól, melyben panaszolják, hogy annyi fizetéssel sem bírnak, a mennyit családi és társadalmi állásuk a legszükségesebbek megszerzésére követel. Mindenki, a ki kötelességét teljesíti, jó fizetést érdemel, a ki nem, az a rosszat sem érdemli meg, azt tessék elküldeni. Hogy a népnek mekkora szüksége van a gazdasági ismeretek terjesztésére, mi tudjuk legjobban, kik a vidéken élünk. Megígérte a miniszter úr, hogy vándortanítókat fog alkalmazni, a kik a népközt hívatva lennének a gazdasági ismereteknek népszerűvé tételére s okos módon való terjesztésére; de itt is csak ígéretekkel állunk szemben. Pedig a munkát, a gyakorlati tevékenységet, a, takarékosságot, főleg a földmívelési osztálynál kellene meghonosítani, és ezt nem lehet másképen csak úgy, ha az oktatást helyes irányba tereljük. (Úgy van! bal felől.) Nem félnadrágos és féltudós embereket kell nevelni, a kik szégyenlik megfogni az eke szarvát, a kik szégyenlenek gazdálkodásban előforduló teendőkkel foglalkozni; hanem nevelni kell értelmes, becsületes, szorgalmas és takarékos gazdákat. Ez pedig, mint mondám, nem lehet másképen, csak úgy, ha nevelési rendszerünket egészben véve és különösen a mezei gazdálkodás terén, a gazdasági tanok oktatása mezején egészen más irányba tereljük. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azért tartom én nagyon fontos dolognak ezt a nevelést, a vándortanítókat és jó mezőgazdaság tanítására alkalmas iskolákat, mert hiába állunk elő a parlamentben a legmodernebb eszmékkel, a legdemokratikusabb tanokkal és a szocziális kérdéseknek ilyen vagy amolyan módon való megoldására vonatkozó tervekkel, mind nem ér semmit, a míg odáig nem neveljük a népet, hogy a munkások ezrei ezéltudatosan munkálkodjanak, dolgozzanak és beleilleszkedjenek a nagy társadalom keretébe, és e társadalom mozgató erői necsak eszközül, hanem oly faktorokúi, oly tényezőkíü használják fel a népet, melyek nélkül a mozgó erők a közgazdasági politika terén mind csak stréberségnek bizonyulnak. Egyáltalán, t. ház, oda kell törekednünk és nevelnünk a népet, hogy a földin ívelők ezrei czéltudatos munkásságot fejtsenek ki, s ne maradjanak továbbra is eszközül, mint a minő eszközök ma a közgazdasági politika intézői kezében. (Úgy van! a szélsőbalon.) Ugyanezért, t. ház, nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy népünket öntudatos munkásságra és takarékosságra oktassuk; ezt pedig csak nevelés által lehet elérni.
