Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-248
142 248. országos ülés 1893. november 15 én, szerdán. köpenyege alatt oly birtokosokra rovatik, a kiknek soha nem volt és soha nem is lesz abból a munkálatból, melynek költségeihez hozzá kell járúlniok, egy krajezár ára hasznuk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A mig tehát, mint már említem, elismeréssel vagyok a t. miniszter úr iránt a tekintetben, hogy gondoskodik arról, hogy a vizeknek szabályozásai nem ötletszerűen s egyik-másik hatalmasnak vizi csillagzata szerint eszközöltessék, hanem rendszeres munka állal igyekszik a fékezhetetlennek bizonyult elemet végre-valahára a maga medrébe szoríttatni, s a vizek átkát Magyarországon is áldásossá tenni, addig másrészről, a mig a tizenkettedik óra be nem állott, mig a harmadik csengetéshez nem értünk, szükséges, hogy az ártér fejlesztés által immár nyilvánvalóvá lett óriási igazságtalanságokat mennél hamarább reparáltassa, ha keli: törvényhozási utón, ha kell: rendelet utján. (Éllnk helyeslés a szélső baloldalon) Ez annyival inkább volna a miniszter úrnak feladata és szerintem elodázhatatlan teendője, mert ha azt a miniszteri rendeletet, mely a műszaki ártérfejlesztés mikénti keresztülvitelére vonatkozólag kiadatott, összehasonlítjuk azzal a törvénynyel, melynek alapján az kibocsáttatott, rögtön be fogjuk látni, hogy egymással ellenkező elveket találunk. A törvény nem engedi meg, hogy csak egy fillérrel is terheltessék meg oly érdekeltség, a mely hasznot abból a vizi munkálatból nem húz, a miniszteri rendelet pedig szabad kezet ad a csődbejutásig eladósodott pazarló vízszabályozási társvilatoknak, hogy azon földeket is megterheltessék, a mire azt mondta volna még a török basa is, ki pedig attól is félt, hogy a Szt.-Gellérthegy viz alá merül, hogy »no, ide víz soha nem fog jönni«. Az eszmék forrongása tehát, mint mondám, meg van a minisztériumban, némely eszmék igyekeznek is a megvalósítás stádiumáig eljutni, részint nagyon fogyatékosan, részint pedig oly torzalakbam, a minő a műszaki ártérfejlesztés. Azonban, t. ház, nem akarok a vízügyi kérdésekkel ezúttal f hosszabban foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk!) Úgy is fog alkalmat szolgáltatni a részletesebb fejtegetésekre a t. miniszter úr azon munkálatának beterjesztésével, mely a vízjogi törvények revízióját, az ármentesítő társulatok adininisztrácziójának az átalakítását czélozza. De egy nagyfontosságú kérdésre mindazonáltal már most bátor vagyok felhívni a t. miniszter urnak a figyelmét. Ez az árvédelmi kérdés. (Halljuk! Halljuk!). Ez legalább is van oly fontos, mint a gátépítés; mert én már láttam nagyon sok jó gátat'elpusztulni azért, mivel a védelem nem szakszerűen, nem helyesen s nem a viszonyoknak megfeleloleg történt. Megfordítva, találkoztam szakférfiakkal, kik a legselejtesebb, az úgyszólván kovászszá vált, átázott gátakat, képesek voltak fentartani és az árnak útját állani, mert az árvédelmet egészen korrekt teljesítették. Tudjuk, hogy jelenleg az árvédelem az egyes társulatok hatáskörébe tartozik egészben és nagyban. Én azt tapasztalom, hogy a társulatok, részint azért, mert nincsen elég anyaguk arra, hogy az árvédelmet kellőleg keresztül vihessék, részint azért, mert nincs közlekedési eszközük arra, hogy az anyagot az egyik pontról a másik veszélyesebb pontra szállíthassák, s végre azért, mert veszély esetén az árvédelemre múlhatlanúl szükséges közerő kiállítása körül valóságos bábeli zavar áll be; tudniillik azt a községet a mely érdekelve van, a közigazgatási hatóság elrendeli oly vidékre, a hol egyáltalán nincs érdekelve s ennek az eredménye az, hogy a gát tetejére felfeküsznek a napszámosok, a mérnökök pedig ott sétálnak mindaddig, mig az ár he nem tör. Az ürgelyukon először betör oly vastag víz, mint a karom, később mint a derekam és egy pár óra múlva egész szakaszt szakít ki a gátból és százezer holdakra menő felületeket önt el, tesz tönkre. E kérdéseket azért hozom fel, mert most már november második felébe lépünk, tavaszszal a vízi kalamítások be fognak következni. Tehát most a nyugodt időben volna szükség és mód arra, hogy a miniszter úr az árvédelmi intézkedéseket kellő körültekintéssel megtétesse. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Szerintem először is arra volna szükség, hogy a folyamokon, különösen a Tiszán,Kőrösön, Maroson az állam gőzbárkázatot állítana fel, melyeken az anyagokat innen és amonnan minden körülmények közt szállítani lehet. Másodszor szükséges volna, — és ez volna a legszükségesebb, — hogy gondoskodás tétetnék arra, hogy gátszakadás esetén a folyamból kitörő víz lokalizáltassék. T. ház, 1888-ban történt, hogy Dadánál a viz a magaslaton kijött, ós pedig azért, mivel gróf Andrássynak a vadaskertje 80 czentiméter duzzadást idézett elő a hullámtéren s a magaslatra nyomta fel a vizet és fájdalom, 188 ezer katasztrális hold területet borított el a magaslaton kijött víz, melyet a vadaskert, szorított ki medréből. Holott, ha keresztgátak lettek volna építve, az által a víz lokalizálható lett volna és sokkal kisebb területen tett volna kárt a kiöntött árvíz, mely 5-ször - íO-szer annyi terűletet borított el és milliókra menő károkat okozott, a keresztgátak nem létezése miatt. Szükséges volna tehát az, hogy a t. miniszter úr intézkednék arról, hogy oly keresztgátak építtessenek egyes öblözetekben és medenczékben, melyek segélyével vízveszély alkalmával a gátakon kiömlő vizek lokalizálhatok lennének.
