Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-248
248. országos ftlés 1893, november 15-én, szerdán. 141 denesetre ferde, fogyatékos és a nemzet jól felfogott érdekével össze nem egyeztethető, — intézménynek megszüntetését sürgetnünk legfőbb feladatunknak tekintjük. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Megszüntetését kell sürgetnünk azért a közös-ügyes állapotoknak, mivel nemzetünk élni akar; ha a magyar állam fenn akarja magát tartani, és ha a magunk ügyeiről és dolgairól szabadon akarunk rendelkezni, s ha nem akarjuk továbbra is az idegen érdekeknek oda vetni jól felfogott érdekeinket, s nem akarunk elsorvadni idegen érdekek vontató kötelén, akkor első sorban is a kiegyezést éa annak káros következményeit kell a mi munkálkodásunk útjából elhárítani. (Igás! Úgy van! a szélső haloldalon.) En azt hiszem, hogy arról csakugyan meg lehetünk győződve, ko^y a mi kultúránk addig felvirágozni, addig felemelkedni nem fog, mig a 67-iki intézmények fentartatnak. Egy másik nagy igazságnak tekintem én azt, hogy Magyarországon a magyar gasdaközönségnek az állam érdekében nincs biztosítva az a súly, az a befolyás, s nem jut számára oly szerep, mely "őt ily agrikol-állambán méltán megilleti. Ígérve volt, hogy a megyékben, a vidéken szervezetet fognak alkottatni, hogy a magyar gazdaközönség a maga jól felfogott érdekét istápolhassa, előmozdíthassa, kon vént ikulumokat tarthasson, úgyszólván irányeszmékkel szolgálhasson, hogy mit és hogyan kell cselekedni az államhatalomnak. Azonban mindez ígéret a mai napig csak írott malaszt maradt, s komoly lépések nem tétettek még csak arra nézve sem, hogy az államhatalom és földmíveléssel foglalkozó különböző osztályok köztazegyensúly létre jöjjön. Ezt én mind annak tulajdonítom, hogy a gazdaközönség bizonyos zsibbadtsággal, bizonyos közönynyel, bizonyos megadással, — hogy ne mondjam, — kétségbeeséssel néz a jövő elébe és tűri az állapotokat, kivetve érzületéből, felfogásából, a jobb jövő iránt való reményt is. Nem általánosságban és általános hangzatos szavaknak hirdetésével kell tehát a magas kormánynak, a magyar gazdaközönségnek és a magyar mezei ipar érdekében előállani, de tényekkel! S a tettek mezején oly alkotásokat teremteni, a melyek a mezei iparral foglalkozó nagy tömeget bevonják azon keretbe, a mely keretben, ha öntudatosan fog foglalkozni és munkálkodni a millió apró ember, kiket most lenézünk: akkor talán életre ébreszthetjük és felvirágoztathatjuk a magyar földmívelés ügyét. Hogy ezen általam felsorolt akadályok mi módon volnának elháríthatok,, arra nézve a gazdaközönség, a mely annyi sokféle bajjal, ínséggel kell, hogy megküzdjön, ma még konkrét javaslatokkal alig állhat elő, de azt mindenesetre, mint szembeötlő visszásságot kell konstatálnom, hogy a magyar gazdaközönség, a magyar földmívelés és ipar ügye, csaknem minden osztály érdekével szemben háttérbe szoríttatik. Mi nem kívánjuk azt, hogy a magyar gazdaközönség és a magyar földmívelők érdeke különös kedvezmények és kiváltságokban részesüljön, de azt igen is megköveteljük, hogy az állam megvédje azokat, a kiknek van valamijök, és elhárítsa a szerzés útjában álló akadályokat azok elől, kik birni akarnak. Azt hiszem, t. ház, nem csalódom, ha harmadik nagy igazság gyanánt tüntetem fel azt, hogy a földmívelési minisztérium munkaüííykörébe méír nagyon sok általános kérdés és érdek nincs bevonva, a mely mélyen érinti a társadalmat, a törvényhozást, sőt sok tekintetben a szoczialis kérdéseket is, s a mezőgazdasággal foglalkozóknak általános érdekét képezik. Nagyon csodálatos, hogy a magyar felelős minisztérium kebelében egy önálló földmívelési politika meghonosodni, meggyökeresedni, nem képes; nagyon elszomorító, hogy minden közgazdasági kérdés a minisztérium és azon tényezők által, kik a mi közgazdasági viszonyainkkal első' sorbzn vannak hivatva foglalkozni mindig csak a kereskedelem és ipar szempontjából biráltatnak meg ; úgy tekintik a magyar földmívelési kérdést, mintha a magyar földmívelési én magyar mezei ipar parazita gyanánt élősködnék a kereskedelem és ip.iron, pedig, ha szemrehányást akarnának tenni, talán megfordítva hamarább érik el az igazságot. Nem akarok nagy részletességgel kiterjeszkedni mindazokra a kérdésekre, melyek ezen meggyőződésre vezetnek. De például felhozom első sorban is a vízügyi kérdést. Ennek megoldására kétségbevonhatlan tény, hogy különösen a jelenlegi miniszter úr határozott lépéseket tett, melyek talán egy emberöltővel vitték az ügyet előbbre, de mégis bizonyos félszegséget, vagy talán a hatalmasok érdekének féltését látom én az ő eljárásában is, mert hisz leheletlen, hogy az a gondolkozó fő, az a lelkiismeret, mely a t. miniszter urat minden lépésében vezérli, rá ne vezette volna már figyelmét arra az elszomorító körülményre, hogy mig Magyarországon a technikai téren meglehetősen előrehaladnak a vízügyi dolgok és munkálatok, illetőleg az ármentesítési kérdésekkel foglalkozó szakférfiaink, és e nagy kérdést többé mm felületesen és ötletszerűleg, hanem tervszerűen igyekeznek megoldani, addig másrészről az úgynevezett műszaki ártér-fejlesztéssel agyon nyomják a nagy közönséget. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és a legigazságtalanabb konzequencziákat állítják elő, melyek eredménye ' előbb utóbb az fog Ienni, hogy az alföldi nép és birtokosság ezrei és százezrei fognak fellázadni azon igazságtalan megadóztatás ellen, mely a műszaki ártérfej lesztek