Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-247

136 217. országos ttléfi 18SJS. november 14-én, kedden. A magyar-román rendezésből kifolyó három határ szögelési munkálatok keresztülvitele alkalmával felmerülő költség 10.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): 9. czím. A kolozsvári nemzetiszíuház részére szükséges ruha és díszlettári felszerelés beszerzésére 15.000 forint. Papp Elek jegyző':' Bartók Lajos! Bartók Lajos: T. ház! Tekintettel az ellenzék vezérférfiai részéről tett azon enuncziáczióra, mely szerint az általános vitában, hogy ne nyjtsuk a vitát, tüzetesen nem veszünk részt, én is mellőzni kívántam azt, hogy a színházi kérdéshez hozzászóljak; mert ennél sokkal érdekesebb látványosságra vagyunk elkészülve majd az egyházi reformjavaslatok tárgyalása alkalmával. Azonbíin, most midőn a részletes tárgyalásnál vagyunk, a kolozsvári nemzeti színház részére szükséges ruha- és díszlettári felszerelés beszerzése czíménél lehetetlen, hogy ismételve fel ne hívjam a t. belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy mennyire kimagaslik kulturális missziójánál fogva a skolozsvári nemzetiszinház, és hogy a most tervbe vett reformok után, a, kolozsvári színháznak a nagy európai színházak sorába emelésére terjeszsze ki ezután is figyelmét, a melyet jóakaratával a nemzeti színházra is kiterjeszt egy új színházépület emelésével. És itt legyen szabad kiterjeszkednem arra, a mit Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam, a nemzeti és operaszínház intendánsának programúival toztatásáról említett, a mely szerint az intendánsnak az a programmváltoztatása, a melylyel eddigi rendszerét úgyszólván megtagadja egyet jelent a esőd bejelentésével. Én a t. képviselő úrnak ebben a felfogásában nem osztozom, mert igaznak tartom azt a közmondást, hogy »sapienti est eonsilium mutare in melius«, hogy mindig helyes a rosszat egy jóval felcserélni. A t. képviselőtársunk is például egy régi, rossz rendszer ellenzéki álláspontját feleserélte a jobb kormánypárti állással. (Élénk, zajos derültség.) És nem hiszem, hogy ez erre nézve bármely tekintetben oly következményekkel járna, amitat.képviselő úr az intendánsra vonatkozólag mondott, hogy tudniillik programmváltoztatása egyenlő volna a csőddel. Remélem, hogy ez sem t. barátom, sem az operaintendánsra nem mondható, de nem különben is történt rendszerváltoztatás az intedans úr programmjában, mert ennek egyik régibb pontja az volt, hogy az operaház egy alkalmas szakigazgatót nyerjen, és erre az állásra talált is az intendáns úr egy magyar eredetű férfiút, a ki nagy műveltségénél, szakértelménél és egyéniségénél fogva is a lehető legalkalmasabb. Hiszen a t. barátomnak lapja is elismerte azt, hogy igen helyes és kitűnő választás volt ez az intendáns úr részéről. Én még csak egyet óhajtanék az intendánstól: azt, hogy ha már ebben a csődben egy lépést előre ment, tegye meg ezt a nemzeti színháznál is, mert ott is óhajtandó, hogy az intendáns teljes mértékben ésvényesítse főfelügyeletét, rendelkezési jogait és kötelességeit. A nemzeti színháznál, bár vezetését sok tekintetben dicséretesnek tartom, mert egyben-másban éreznünk kell egyes hiányokat, épen azért, mert a fövezetesben a vezénylet megragadása és elvállalása hiányzik. Egy oly nagyobb szervezetnél, a hol bárki is az őt megillető munkát mellőzi, beállnak a hiányok és zavarok. De nem szándékozom most szavaimat tovább folytatni, különben sem szükséges, hogy a színházak minden részletes és reformot igénylő belső ügye a képviselőház előtt tárgyaltassék. Hiszen úgyis sokszor megállapítjuk ezt a sajtóban. Csak egy rövid reflekcziót bátorkodom tenni arra nézve, a mi már általános fontosságú dolog. (Halljuk! Halljuk!) Többször hangsúlyoztatott ugyanis a nemzeti színház épületének rozzantsága. Hogy ezen nagy jelentőségű hiány pótlásáról mikép gondoskodjunk, a belügyminiszter úr ankettet hívott össze, a melynek eredménye az a határozat volt, hogy egy új nemzeti színház építendő, és pedig lehetőleg a milleniumra, de nem csupán a milleniumra való tekintettelj mert ha azt akarjuk, hogy a nagyközönség fényes képet alkosson Magyarország fővárosáról: akkor nem szabad hiányozni egy, az európai nagyobb városok színházával egyenértékű nagy színháznak sem. (Úgy van! bal felöl.) Én tehát ismételve bátorkodom a t. belügyminiszter úr figyelmét felhívni és tevékenységét kérni arra nézve, hogy az új nemzeti színház épületének emelése minél előbb foganatosíttassák, hogy ez ne képezzen akadályt arra, hogy a magyar művészetet, a melyet méltán becsülnek egész Európában, s a melyet a külföldön történt előadások után is respektálnak, az őt megillető méltó csarnokban adhassuk az idegen világ élvezetére. (Helyeslés bal felől) Egyszersmind kérem a t. miniszter urat, hogy ezzel kapcsolatosan az új vígszínház ügyét is legyen szíves gondjaiba venni, hogy pedig az ankettek ismétlése fölöslegessé tétessék, kérem ez iránt is hathatós intézkedését. Annál inkább reménylem azt, mert, szívesen elismerem, habár nem is »mutáltuk politikai nézetünket in melius*, bár a belügyminiszter úr a főváros érdekében már is sokat tett és rövid időn nagy eredményt ért el. Ez méltó és sokkal jelentősebb korolláriuma lesz az ő eddigi működésének, és így nem kételkedem abban, hogy a milleniumra ezen kulturális és