Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-247
247. országos fllés 1898* november 14-én, kedden. 137 nemzeti kérdésben igen fontos eredményeket el H érjük. (Helyeslés) Fenyvessy Ferencz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A kolozsvári nemzeti színház részére előirányzott dotácziót megszavazom, de a tételnél vagyok bátor kérni a t. miniszter urat, hogy ha már meg is szavaztunk 20 ezer forint ösztöndíjat énekesnők kiképeztetésére, ezzel még szerintem nem tettünk eleget a czélnak, mert az a baj minálunk, hogy ha vannak is magyar énekesnők, nincsen terük, a hol próbálkozzanak, mert a m. kir. operában nem lehetne helyet adni ilyen kísérletezéseknek. A kolozsvári operánál azonban ezen kiképzett énekesnők felléphetnének, s erre nézve a 20 ezer frt a ezélt nagyon-nagyon könnyebbítené és elérését elősegítené. Én kérem, a mennyire lehetséges volna, a 20.000 forintnak egy részét tessék átutalni a kolozsvári színház operai szakjára. Nagy köszönettel tartozom Bartók Lajos t. barátomnak, hogy megtisztelt azzal, hogy csekélységemet a vitába belevonta, mert hiszen, ha példára szorult, én magam hoztam volna fel magamat példáid. Azt mondta ugyanis Bartók Lajos t. barátom, hogy ime, az nem csőd, ha valaki politikai programmot változtat és jobb programmot vállal, igaza van, de roppant különbség van a formai eljárás közt, mert a mi csekélységemet illeti, először is, tagagom, hogy én programmot változtattam, — és t. barátomat ünnepélyesen felkérem, méltóztassék előállani bármikor, hogy miben változott az én programmom. (Egy liang a szélső baloldalon: Albán, liogy Pulszky Ágost nagy ember! Általános élénk derültség.) Mint ellenzéki, tagadhatlat!, hogy egészen máskép viseltem magamatmint a hogy mint kormánypárti viselkedem; mint ellenzéki személyeskedtem, s nem tagadom, jólesett; de mint kormánypárti, midőn a többséghez tartozom, ez nem lenne illedelmes. Hanem t. barátomat ünnepélyesen felkérem, ha már oly kegyes volt foglalkozni velem, legyen kegyes akár mikor feb állani, én magam szolgálok minden beszédemmel, melyet a házban tartottam, minden beszédemmel, melyet választóim előtt tartottam, és ha bebizonyítja beszédeimből, hogy én változtam: ezennel kitűzök egy történeti vígjátékra ezer koronát, a melyre ő is pályázhatik. De itt a formáról van szó. Nagyon köszönöm, hogy eljárásom formáját itt felhozta, mert épen abban különbözik az Zichy gróf eljárásától, hogy a mikor én — mondjuk önök szerint — megváltoztattam programmomat, ott is hagytam helyemet, de Zichy Géza gróf intendáns programmot, rendszert változtatott, és még is a helyén maradt. Ez a esőd. (Helyeslés jobb felöl.) Hieronymi Károly belügyminiszter: T ház! A szóban forgó tétel, t. i. »a kolozaKÉPVH. NAPLÓ. 1592—97. XIV. KÖ1ET. vári nemzeti színház részére szükséges ruha és díszlettári felszerelés beszerzésére felvett 15 ezer forint nem támadtatott ugyan meg, de Bartók Lajos t. képviselő úr szóba hozta a nemzeti színház újraépítésének kérdését, a mely ügyben a nyáron ankettct tartottam. A mikor az ankéttet öszszehívtam, nem volt tudomásom azon tényről, hogy azon telek, a melyen a nemzeti színház épült, herczeg Grassalkovics 1835. szeptember 22-én kelt ajándékozó levele szerint kizárólag a nemzeti színház czéljaira adatott. Ebben az van mondva: »Ha netán a magyar theátrum felépítése valamely akadályok miatt vagy most nem sikerülhetne, vagy azon fundust jövendőben akármi más czélra, és nem a most általam kívánt magyar színház építésére és fen tartására akarnák fordítani, akkoron azon fundusról további rendelkezésemet és a dologba való beszólásomat magamnak és szukczesszoraimnák fentartom.« Ha tehát akár micsoda indokból a nemzeti színházat onnan el akarnók vinni, először herczeg Grassalkovics szukczesszorainak beleegyezését kell bírnunk, tudniillik ha ilyenek léteznek. Miután tudomásom szerint nem léteznek, másfelől a magyar jogszokás szerint a közalapítványi igazgatóság jár el minden ily alapítványból eredő törvényes kérdésben, most az iránt folynak a tárgyalások, — és remélhetőleg rövid idő múlva be lesznek fejezve, — hogy ez alapítványi levél értelmében a magyar nemzeti színházat el lehet-e onnan vinni, vagy sem? A kérdés tisztázása előtt természetesen könnyelműség volna új nemzeti színház építése iránt bármily lépést tenni. Azt is kérdezte a képviselő úr, szándékozom-e a magyar vígszínház érdekében lépéseket tenni. Megnyugtathatom e tekintetben. A vígszínház létesítésének segélyezése érdekében a tárgyalások most vannak folyamatban, és reménylem eredményre is fognak vezetni. De méltóztassék engem a t ház felmenteni attól, hogy most e kérdés részleteibe bocsátkozzam. Kérem, méltóztassék a tételt, mely különben meg sem táraadtatott, elfogadni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Elnök: E tétel nem támadtatván meg, azt elfogadottnak jelentem ki. Molnár Antal jegyző (olvassa) .• 10. czím. Magyarországi rendeletek tára némely régebbi füzeteinek újra előállításából felmerülendő költségekre 4600 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): 11. czím. A fő- és székvárosi m. kir. államrendőrségnél a IV. és V. ker. rendőrkapitányság szétválasztása folytán egy új kerületi kapitányság, továbbá 5 áj re n d')rszoba felállítása, valamint a 18