Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-247
Ig-g 247. országos Illés 1893. november 14-én, kedden. minden felmondás nélkül fizessék ki, de nem helyeslem, hogy ezen rendeletének vis<zakató erőt tulajdonított, mert az árvaszékek aligha voltak abban a helyzetben, hogy azon összegek után, a melyek eddig az adóhivatalokban voltak elhelyezve, és a melyek után ők január 1-től csak 4°/o-ot húznak, szintén január 1-től kezdődőleg leszállított kamatot fizettek volna. Különben az általános jogelvvel ellenkezőnek tartom, hogy ily kamatleszállítás visszaható erővel ruház tátik fel, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) mert az egész világon, különösen a kereskedelmi világban látjuk, hogy, ha bármely intézet leszállítja a kamatlábat, az mindig csak a jövőre szól, tehát visszaható erővel az ily leszállítás soha sem bír. Ezért akartam az igen t. belügyminiszter urat kérdezni, mi indította őt arra, hogy a pénzügyminiszter rendeletéhez hozzájárult és miért nem érvényesítette befolyását az árvák érdekében akkép, hogy a pénzügyminiszter e rendelete csak a kihirdetés napján lépjen életbe. Sajnálattal kell kijelentenem, hogy a t. belügyminiszter úr eljárását nem tudom helyeselni. (Úgy van! bal felől.) Elnök: Kíván-e még valaki a tételhez szólani? Ha nem, akkor a vitát bezárom. Hieronymi Károly belügyminiszter: T. ház! A mi az előttem szólott képviselő úrnak amaz óhaját illeti, hogy a, belügyminisztérium minden alapot és minden alapítványt ellenőrizzen, azok számadását bekövetelje és revideálja, annak már csak azért sem felelhetek meg, mert igen sok alap és alapítvány ellenőrzése nem tartozik a belügyminisztérium hatáskörébe, hanem részint a vallás- és közoktatásügyi, részint a honvédelmi minisztérium körébe. De a dolog természete ezerint is a belügyminisztérium csak azokat az alapítványokat kezelheti, a melyekről tudomása vau. Nem ismerek oly törvényt vagy törvényes jogszokást, a melynél fogva minden alapítvány tevő alapítványát a belügyminisztériumnak bejelenteni és az alapítólevelet bemutatni tartoznék. Valahányszor az alapítványtevő a kormány felügyelete alá kívánja helyezni közczélra szolgáló alapítványát s ez iránt a beHigyminiszteriumhoz fordul, a belügyminisztérium megfelel kötelességének; de olyan alapitványokat, a melyek be nem jelentetnek, a melyekről tehát a belügyminisztériumnak tudomása sincs, sem nem ellenőrizhet, sem számadásait nem revideálhatja. A mi a képviselő úr másik kérdését illeti, hogy t. i. az adópénztárak utasíttattak, mikép 1893. január 1-étol csak 4°/o-kal kamatoztassák az árvntári betéteket, ennek a rendelkezésnek indoka abban áll, hogy az állam ma sokkal alacsonyabb kamatláb mellett sem képes elhelyezni pénzeit, s ennélfogva a pénzügyi helyzet megkövetelte, hogy az árvapénztári betéteket az adóhivatalok is csak 4°/o-el kamatoztassák. A képviselő úrnak ama kérdésére, hogy miért lépett e rendelet január hó lén életbe, most nem felelhetek, mert e rendeletet nem én, hanem a pénzügyminiszter úr adta ki. Reitter János: Egyetértőleg! Hieronymi Károly belügyminiszter: Az egyetértés csak a 4°/o-ra vonatkozott. Tán lesz alkalmam közelebb e kérdésről nyilatkozni, most kérem a t. házat, méltóztassék a tételt elfogadni. Elnöki Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház a tételt elfogadja. Molnár Antal jegyző (olvassa): Zárdák segélyezése a betegek ápolásáért: A budapesti »Erzsébet« zárdának 1550 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): A pozsonyi »Erzsébet« zárdának 113 8 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): A temesvári irgalmasok zárdájának 4168 frt. Elnök: Elfogadtatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Budapesti gyermekkórház-egyesület segélyezésére 5000 frt. Elnök: Elfogadtatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): A budapesti önkéntes tűzoltó-egylet segélyezésére 5000 forint. Elnök .* Elfogadtatik, Molnár Antal jegyző (olvassa): Az orsz. tűzoltó-szövetkezet segélyezésére s a kiküídendő biztosok költségeinek fedezésére 2000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa) : A budapesti első gyermekmenhely-egylet segélyezésére 1000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): A budapesti önkéntes mentő - egyesület segélyezésére 3000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): A fehérkereszt-egyesület segélyezésére 2000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Altalános közigazgatási kiadások és bevételek. Rendes kiadások: XV. fejezet, 9. czím. Rendes bevételek: III. fejezet. 5. czím. Kiadás. Hivatalos lap költsége 7800 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Országos törvények és rendeletek tárainak költsége 35.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Távirati kiadások 17.600 frt.