Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-246
112 246. országos ülés 1893. uoremoer 13-án, hétfőn. gamra vonni, s ezért hajlandó vagyok ma is beszélni, de nagy hálára kötelez a ház, ha megengedi, hogy holnap beszéljek. Elnök : Méltóztatnak hozzájárulni, hogy a képviselő ár holnap beszéljen? (Felkiáltások: Ma!) Méltóztatik hallani. Herman Ottó: T. ház! Mindenekelőtt kijelentem, hogy nem szenvedek idiószinkráziában a rendőrséggel szemben. Én a magam részéről elismerem, hogy a rendőrségi intézmény fontos intézmény a társadalomban, és ha minálunk sokan idiószinkráziában szenvednek iránta, én azt hajlandó vagyok szomorú korszak maradványának tekiuteni, bizonyos reminiszczencziáknak, a melyektől a közönség szabadulni nem tud. A közönség ma a rendőrben és az egész intézményben nem a maga segítőjét, hanem inkább egy alkalmatlankodót, vagy pedig egyenesen ellenséget lát. De én kénytelen vagyok megvallani, hogy a rendőrség úgy, a mint most szervezve és alkalmazva van, a mint nála nyilatkozik az ö hajlama, a mennyi tapintat van az ő eljárásában, bizonyos mértékben reá is szolgál arra, hogy különösen némely rétegek a leghatározottabb gyűlölettel viseltessenek iránta. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Egészen konkrét alapra akarok helyezkedni. Magyarországon a gyülekezési jog, fájdalom, nincsen kellőleg szabályozva, törvény erre nincs is, és nekem mind e mai napig nem is lett volna bátorságom ezt követelni, mert hiszen annak a veszedelemnek voltunk kitéve, ho*ry a gyülekezési jog, vagyis szabadság szabályozása épen az ellenkezőt fogja eredményezni, t. i. a szabadság korlátozását. De, t. ház, mi nem tagadhatjuk azt, hogy a társadalomban is vannak és keletkeznek folytonosan mozgalmak, meg is nevezem, munkásmozgalmak, a melyeknek egy része internacziónális-szoeziálisztikus, a másik része nem. Mindenkinek, a ki ezzel a jelenséggel ma foglalkozik, a ki azt nem egy szempontból, hanem általános társadalmi szempontból tekinti, tudnia kell azt, hogy ezen jelenségeket rendőrségi intézkedésekkel sem szabályozni, sem megakasztani nem lehet, de igenis, el lehet mérgesíteni. Csak arra utalok, hogy Bismarck herczeg uralkodása idején keresztülment Németországban a szocziálista törvény, a mely a szoeziálista mozgalmat iparkodott nemcsak megakasztani, hanem egyenesen megsemmisíteni. És mi volt az eredmény? Az, hogy azt a mozgalmat, a melyet azelőtt a szocziálisták fényes nappal nyilvánosan folytattak, folytatták összeesküvésszerüen a pinczében, s midőn a helyzet tarthatatlanná lett, annak a vége az volt, hogy a szoeziálista elem a német parlamentben tetemesen felszaporodott. Tehát épen az ellenkezőjét érték el az ily elfojtó rendszabályok által annak, a mit elérni óhajtottak. Én, t. képviselőház, ennek a mozgalomnak a jogosultsága vagy * nem jogosultságára ez alkalommal ki nem terjeszkedhetem, mert az nem tartoznék szorosan a tárgyhoz. Messze vezetne, ha csak a magam eszméit akarnám e tekintetben elmondani. De az egyszer bizonyos, t. ház, hogy, a hol ily jelenségek felmerülnek, a hol ezek kapcsolatban vannak oly elemekkel, a melyek már foglalkozásuknál fogva is aránylag nagy intelligenczával bírnak, ott az elfojtási szabályoknak mindig az ellenkező a következménye. Az államnak magához kell emelni ezeket a rétegeket, különösen a magyar államnak, a mely tudhatja, hogy ha itt a szoeziálista mozgalom gyenge, ez nem azért van, mert a hajlam kevés, hanem, hogy nálunk a munka nincs kifejlődve, hogy iparunk gyenge, és hogy azon elemek még csak kis számmal vannak jelen, de hogy jelen vannak, azt a terjedés mutatja. És terjedni iparkodnak oly rétegekben, a melyek még arra megérve nincsenek, s a melyek ennélfogva szükségképen könnyen tévútra vezethetők. Ezek a munkások tartanak gyűléseket, a melyekben ők a maguk bajaival nyíltan előállanak. A gyűlésekre nézve a bejelentés kötelessége fennáll, még pedig nemcsak a munkásokra, hanem mindenkire nézve. De a preventív czenzura abban a tekintetben, hogy miféle határozatok fognak ott előadatni, ki fogja azokat előadni, mi azoknak a tartalma, lehetséges-e vagy nem? stb. ez, t. ház, a közszabadságnak leghatározottabb korlátozása, azt a gyülekezési jog egyáltalában nem tűrheti el. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ez, t. ház, az egyik igazságtalanság. Az ily preventív czenzura gyakorlására néz ve itt van a fővárosi államrendőrség egy végzése, a melyben az mondatik, hogy a gyűlés alkalmára megbízza ezt és ezt a kapitányt, hogy a gyűlésen teendő^ indítványok felolvasás, illetőleg tárgyalás előtt a gyűlésre kirendelt hatósági biztosnak bemutatandók. Polóliyi Géza: Gyalázat! Még Muszkaországban sem tesznek így! (Zaj a szélső baloldalon.) Hieronymi Károly belügyminiszter:. Ha ez sem elég szabadság, akkor nem tudom, hol van szabadság! Herman Ottó: Ezen preventív ezenzurának következése az, hogy a kedélyek folytonos izgatottságban tartatnak, nem azért, mintha túlságosan meg volnának rendszabályozva, hanem, hogy oly közegek, melyek ily dolgok elbírálására sokszor nem képesek, hívatottak pedig már épen nem, gördítenek akadályt. S ez által épen az ellenkezőt érjük el, mert én megengedem^