Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-231

-' 231. országos ülés 1898. október 5-éu, csütörtökön. seivel betűbálványozást ííz, a kiegyezés megingatásának nevez minden további nemzeti követelést, bármiJy világosan legyen is az az 1867-iki XII. tcz. általános rendelkezéseivel vagy szellemével indokolható és ez által a kiegyezést éppen azon részeiben nem hajtja végre, melyek a magyar állami önállóságnak és a magyar nemzeti érdekeknek biztosítékait tartalmazzák, (Úgy van! hal felöl.) mert az 1867. évi kiegyezés nem mág, mint a pragmatica sanctio azon kettős alapgondolatának formákba öntése, hogy egyfelől a Felséges uralkodóháznak összes országai elválhatatlanúl együtt birtokolandók és egymásnak védelemmel tartoznak; de másfelől Magyarország önálló királyság, m lynek tulajdon nemzeti léte és alkotmánya van és mely semmiféle birodalomnak alárendelve nincs. (Úgy van! bal felöl.) A kiegyezés ezen általános feladatából, de sőt annak egyes intézkedéseiből foly az, hogy Felségednek magyar királyi trónját magyar udvartartás vegye körűi, hogy a magyar állam önállósága úgy a külképviseletnél, mint egyáltalában a közös intézményeknél használt ezímerekhen és jelvényekben kifejezésre jusson. A magyar nemzeti egység megszilárdításának, sőt biztosításának egyik nélkülözhetetlen előfeltétele atj hogy a magyar intelligentiánuk azon fontos és nagy befolyású alkotó eleme, mely a véderőben szolgál, a magyar nemzeti szellemet fentartó magyar nevelésben részesüljön (Úgy van! bal felől.) és hogy a hadseregben töltött szolgálat ideje minden honpolgárban ne gyengítse, hanem erősítse a magyar állam iránti tiszteletet és ragaszkodást: (Élénk helyeslés bal felöl.) az erre vonatkozó intézkedések pedig megegyeznek az 1867. évi XII. tcz. rendelkezéseivel, sőt helyes magyarázat mellett egyenesen abból folynak és semmikép sem veszélyeztetik a közös hadseregnek katonai egységét, A honvédségnek szigorúan és kizárólag nemzeti jellege az 1867. kiegyezést közvetlenül követő törvényalkotásokban ki van mondva és minden bármily csekélynek látszó csorba, mely ezen ejtetik, visszaesést jelent a nemzeti életjelenségek fejlődésében. (Úgy van! bal felől.) Ezek a követelmények a nemzeti élet integritásához tartoznak, a nemzet azokrój le nem mondhat; (Úgy van! bal felől.) és azoknak teljesítése nem az 1867. évi kiegyezésnek megingatása, hanem ellenkezőleg annak életbeléptetése és biztosítása; megtagadásuk pedig annyi, mint ama kiegyezésnek egyoldalúvá tétele, a pragmatica sanctio azon alapgondolatával ellentétbe hozatala, mely koronánknak, államunknak, nemzeti életünknek önállóságát biztosítja. (Úgy van! bal felöl.) De az évek óta uralkodó politika meg nem elégszik ilyen negativ magatartással; ez a politika az utolsó véderőjavaslat tervezése által kísérletet tett a már életbeléptetett nemzeti jogok csonkítására; tényleg megnehezítette a magyarságnak helyzetét a véderoben és csorbát ejtett a honvédségnek nemzeti jellegén. Csoda-e, hogy ilyen politika nem a kiegyezés híveinek, hanem ellenzőinek számát szaporítja? (Igás! bal felől) Nagyon tévesen értesítették tehát Felségedet az uralkodó politika képviselői, midőn saját politikájuk természetszerű következményeit úgy állították Felséged szemei elé, mint valamely felforgató szellemnek terjedését a magyar nemzet kebelében, és midőn ezzel szemben királyi hatalmi szóval látták szükségesnek megvédeni a fennálló közjogi alapot. Nem erre van szükség, Felséges urunk, hanem arra, hogy a nemzet bizalma erősödjék meg a kiegyezés iránt; ez pedig esak úgy érhető el, ha a nemzet a kiegyezésben foglalt összes jogoknak tényleg élvezetébe lép, és ha így annak keretében megtalálja mindazt, a mi önálló nemzeti életnek, fejlődéséhez mulhatlanúl szükséges. (Úgy van! bal felöl.) De ez a nemzet nem csekélyebb erővel ragaszkodik érzelmeinek, mint jogainak integritásához (Halljuk! Halljuk!) és ebből készül az a másik vád, melylyel azt ellenségei Felséged bizalmától megfosztani iparkodnak, az a vád, hogy a múlt némely emlékének hü megőrzése által ellentétbe jut Felséged önérzetével. (Halljuk! Halljuk!) Felséges urunk! Felségednek fejedelmi önérzete előttünk ép oly szent, mint Felséged előtt; a magyar király minden sérelme a magyar nemzet sérelme. De vájjon e fejedelmi önérzettel úgy juthat-e összhangba ez a nemzet, ha dicsőségének egy részét feledve, vagy megtagadva, saját önérzetét taposná el? Tehet-e ilyet, tett-e valaha életképes nemzet, kivévén a legmélyebb sülyedésnek és elgyengülésnek pillatában? (Úgy van! hal felöl.) Eltagadták-e a franczia legitimisták, a franczia republikánusok, a napóleoni harcxok dicsőségét? És midőn ezt ünneplik, visszavágyódnak-e a császárságra? Hűtlenek-e elveikhez — alkotmányukhoz? És mi czímen, mi módon lehet a magyar nemzettől követelni azt, a mi életképes nemzeteknek változhatlan lélektani törvényeivel ellenkezik? Mi czímen és mi alapon lehet a nemzeti dicíőség mincten tényezője iráuti kegyeletnek épen csak a magyar nemzetnél olyan értelmezést adni, melyet sem a dolog természete, sem más nemzetek példája nem indokol, és melyet ez a nemzet minden alkalommal ünnepélyesen és határozottan viszszaútasít? (Úgy van! bal felöl.) Nem abban az értelemben borítottunk fá-