Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-231

• 281. országos ülés 18»3.« tyoít a múltra, hogy felséged hű magyar nemzetét szent emlékeinek egy részétől megfoszszuk, és így erkölcsi életének integritásában megcsonkítsuk, a mi, ha sikerűi, a jogok integritása törékeny formának színvonalára sülyed; hanem arra vetettünk fátyolt, hogy viszályban voltunk királyunkkal; ennek az emléknek keserűségét akartuk és akarjuk mi is, épen úgy, mint Felséged, sziveinkből kiirtani; kölcsönösen lemondtunk annak kutatásáról, ki mennyiben hibás ama múlt viszályainak előidézésében, és így ezen múlt el nem felejthető dicsőségét, elválasztottuk annak végleg eltemetett félreértéseitől. (Helyeslés bal felől.) Ehhez ragaszkodik tántoríthatlanúl a nemzet; a fátyolt pedig azok lebbentik föl, a kik akár vádjaikban, (Halljuk! Halljuk!) akár mentegődzéseikben a dicsőség ünneplését ismét összevegyíteni iparkodnak az ellentétek emlékével; és az egyetértést azok zavarják meg, a kik annak fentartását olyan föltételekhez akarnák kötni, melyeket sem ember, sem nemzet erkölcsi öngyilkosság nélkül nem teljesíthet: a hálátlansághoz és a köteles kegyelet megtagadásához. (Úgy van! bal és szélsőbal jelöl.) Felséges uram! Nem tagadjuk azt, hogy az átmenet abból ^a múltból, melyben Felséged ifjúkorát uralkodása kezdetén hazánk iránt ellenséges indulatú tanácsadók környezték, abba a jelenbe, midőn Felséged a tapasztalás kincséből gyarapított bölcseségtől indíttatva hü magyar nemzetével kibékült Gr. Károlyi Gábor: De Kossuth kitagadását mégis megszavazták! (Zaj bal felöl.) Gr. Apponyi Albert: Parancsol ? Linder György: Halljuk fensz óval! (Mos gás bal felől.) Gr. Károlyi Gábor: Azt mondtam, hogy ennek daczára Kossuth Lajos kitagadását még is megszavazták! (Mozgás bal felől.) Horánszky Nándor: Jelentkezik már. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: .... és magyar hazafiak tanácsa szerint nemzeti alkotmánynak értelmében kormányozza ezt az országot, nem történhetett meg minden önmegtagadás nélkül. De semmi sem helyezi magasabbra Felséged dicsőségét mint épen az, hogy ezt az önmegtagadást gyakorolni tudta, és hogy az uralkodói hivatásnak magasztos átérzése mindig diadalmaskodott az emberi érzékenységen. (Úgy van! bal felől.) És ez az uralkodói önérzet, mely Felséged lelkét áthatja, csak akkor szenvedhetne csorbát, ha megtörténnék az, a mit nemzetünk bevádolói követelményként állítanak föl: ha t, i. ez a nemzet hűtlenné válnék hagyományaihoz, megtagadná háláját bármely érdemtől, koszorúját bármely dicsőségtől. Akkor veszthetné el felséged KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XIII. KÖTET. któber S-é», csütörtökön. gj bizalmát e nemzet tántoríthatlan hűségébe is. Mert akkor ez a nemzet elvesztette volna erkölcsi értékét; akkor annak érzülete nem buzdítaná fiait áldozatkész hazafiságra; akkor kivesznének belőle a nagy tettek rugói, meg volna mérgezve szive, megtörve jelleme és a veszély pillanatában épúgy elhagyná Felségedet, a mint megtagadta volna szent emlékeit. (Éljenzés és taps bal felől.) Egy ilyen nemzetnek koronáját nem büszkén és biztosan, de csakis aggódva viselhetné királya. Addig azonban, míg a magyar nemzet minden irányban úgy érez, a mint erkölcsileg ép nemzetnek éreznie kell, és míg öszszes érzelmeit férfiasan nyilvánítja addig Felséged is bizhat e nemzet hűségének erejében hűségének őszinteségében. (Úgy van ! bal felöl.) Felséges urunk! Befejeztük hódolatteljes előterjesztésünket és azzal a reménynyel járulunk Felséged legmagasabb trónja elé, hogy sikerűit a nemzet valódi érzelmeinek, egész lélektani fejlődésének és jogos aspiráczióinak kifejtésével az aggodalomnak minden nyomát Felséged atyai szivében elenyésztetni. A magyar nemzet kebelében nyilvánuló minden nézet és politikai irányzat a Felséged iránti törhetlen hűségnek, a pragmatica sanctiónak, a magyar állam és nemzet felbonthatlan egységének, önállóságának és alkotmányos szabadságának alapján áll. Kivételt e tekintetben csupán a nemzetiségi izgatók áldástalan műve képez; de Felségeddel egyetértőleg a fondorlatokkal biztosan szembe fogunk szállani, mert teljes a bizalmunk nem magyar ajkú polgártársaink óriási többségének hazafiasságában. Ha tehát Felségedet helyesen értesítik a nemzet lelkületéről, Felséged szive atyai örömmel és uralkodói önérzettel telhet el: mert nincs fejedelem e világon, kinek trónja a hűségnek és szeretetnek oly megingathatlan alapján nyugodnék, m;nt a magyar királyé a magyar hazában. (Úgy van! bal felöl.) Kérjük tehát Felségedet, tekintse uralkodói gondjainak közepette hű Magyar-országát lelki megnyugvása alapjának, forduljon e nemzet felé azzal a föltétlen bizalommal, melyet annak hűsége megérdemel és szüntesse meg királyi szavával azokat az aggodalmakat, a melyeket köteles ősziuteséggel Felséged elé terjesztettünk. (Éljenzés bal felöl.) Kik egyébiránt hódoló tisztelettel vagyunk... * Elnök: Kíván még valaki szólni? A ministerelnök úr fog nyilatkozni. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Halljuk a ministerelnököt!) Wekeríe Sándor ministerelnök és pénzügyminister: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Habár nem kétlem, hogy a tárgyalás alatt lévő két kérvény fölött megindult vita 11