Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-231

231. országos ülés 1S93. október 5-é», csütörtökön. 79 volna el, melyekkel szembe kell állítani a kir. szónak egész súlyát, azt a súlyt, melyet ez jalkälommal meg nem éreztek a nemzetiségi izgatók. (Úgy van! bal felöl.) Pedig ha elfogulatlanul vizsgáljuk a nemzet állapotát, valóban nem is találunk olyan jelenségeket, melyek a felséged lelkébe oltott ezen aggodalmakat indokolnák. Hazánk rosszakaróinak, nemzeti önállásunk ellenségeinek suttogásait kell megfigyelnünk, hogy csak sejt hessük, minő abipon és a tényeknek minő elferdítése útján keletkezhettek ezek a felfogások. Ha e forrásokra hallgatunk, a nemzeti érzés megerősödésének természetszerű tünetei volnának a bizalmatlanságnak okai; és a miben Felséged a legnagyobb megnyugvást találhatná: hü magyar nemzetének erkölcsi erogyarapodása, ez volna a magyar király nyugtalauítására alkalmas jelenség. (Úgy van! bal felől.) És hogy ennek a képtelen tételnek némi hihetőséget kölcsönözzenek, azok, a kik e hangulatokat vagy előidézni iparkodnak, vagy azokhoz alkalmazkodni készek, Felséged fejedelmi önérzetét megsértettnek, és hűségünket gyanúsnak mondják, mert a nemzetnek hálás kegyelete annak a múltnak dieső emlékeire is kiterjed, melybe a nemzet és a korona közti meghasonlásnak szomorúsága belevegyült. Továbbá azt állítják, hogy a megerősödött nemzeti szellem követelményei veszélyeztetik első sorban az 1867. évi kiegyezési műnek szilárdságát, következőleg a pragmatica sanctio által Felséged többi oszágaival elválaszthatlanúl megállapított kapcsolatot; hogy tehát Felségednek azon fejedelmi kötelességébe ütköznek, mely szerint birodalmait oszthatlamíl és teljesen kel] utódaira átörökítenie. Felséges urunk! Rég tapasztaljuk azt a befolyást, melyet e felfogások közéletünkre gyakorolnak: megragadjuk tehát ezt az alkalmat, hogy hódoló tisztelettel tárjuk fel Felséged előtt a magyar nemzet valódi érzelmét; és először is szólunk a Felséged többi országaival fennálló kapcsolatról és a kiegyezésről. (Halljuk! Halljuk,!) Való-e az, hogy a megerősödött nemzeti szellemnek törekvései ezt a kapcsolatot veszélyeztetik í Ép ellenkezőleg. Soha évszázadok óta, e fontos szempont a magyar nemzet érzületével annyira össze nem forrt soha e tekintetben, a nemzet közérzííletében oly teljes egyhangúság nem uralkodott, mint most. Azok a politikai áramlatok is, melyek az ország közjogi helyzete tekintetében a legszélsőbb álláspontot foglalják el, a melyek az 1867. évi kiegyezésnek elvi ellenzői, visszautasítanak minden elszakadási gondolatot és — habár más alakban — de fentartani és biztosítani kívánják a pragmatica sanctio által teremtett kapcsolatot. (Úgy van! bal felől.) A nemzeti szellem fejlődési iránya tehát nem hogy aggodalmas, hanem inkább teljes megnyugvást idézhet elő Felséged szivében. De Felségeddel együtt mi is nagy snlyt fektetünk az 1867. évi közjogi alap fentartására; mi is azt tartjuk, hogy annek megingatása »az ország és a monarchia valódi érdekeivel ellenkeznék«. És épen e megegyezésünk folytán nem is akarunk ama közjogi félreértéseknek taglalásába bocsátkozni, melyeket a kőszegi legmagasabb nyilatkozatnak a kiegyezésre vonatkozó részei előidézhetnek. Midőn Felséged azt ^kétoldalú megállapodásnak« nevezi, föltételezzük, hogy ezzel nem akar az 1867 : XII. törvényczikknek olyan nemzetközi szerződéses jelleget tulajdonítani, a melylyel az jogilag nem bir, hanem csupán arra a körül menyre akar figyelmeztetni, hogy a dolog természete és a politikai józanság követelményei szerint csak közös egyetértéssel állapíthatók meg és módosíthatók olyan intézkedések, melyek a monarchia két állama közt fennálló közös ügyeket szabályozzák — és hogy ez a törvény, valamint a monarchia szilárdságát külső formáiban biztosító azon megállapodások, melyek e törvényen alapúinak, az állandóságnak nagyobb mértékével ruházandók fel, mint más — bárminő fontos olyan törvények, melyek kizáróleg Magyarország belügyeit érintik. És midőn Felséged azt mondja, hogy a kiegyezés megingatása uralkodói kötelmeivel ellenkeznék, ezt akkép magyarázzuk, hogy Felséged erre a stabilitásra velünk együtt nagy súlyt fektet és hogy a kiegyezés elleni minden törvénytelen fondorlatnak — akár e hazában, akár Felséged másik államában, — fejedelmi hatalmával ellentállana, nsai pedig úgy, hogy abban az esetben, ha a nemzet többsége a mi álláspontunktól eltérve, az 1867 : XII. tcz. módosítását kívánná, a kérdésnek alkotmányos megoldása lehetetlenné volna téve. (Úgy van! bal felöl.) Ily értelemben egyetértünk Felségeddel és készek vagyunk megtenni mindazt, a mi a közjogi alap megingatásának veszélyét elhárítja. De mi ezt a veszélyt leginkább azon politikában látjuk, melyet Felséged tanácsosai több év óta követnek és melynek követését Felségednek most is ajánlják. (Úgy van! bal felől.) Ez a politika az 1867. évi XII. tcz. életbeléptetését a közvetlenül utána történt alkotások által befejezettnek állítja, és nem tudván a kiegyezési mű szellemének felfogásáig emelkedni (Halljuk! Halljuk!) nem birván elég önálló államférfiúi felfogással és önbizalommal, hogy közjogunknak e szellemben való kiegészítését folytassa, az 1867. utáni első évek intézkedé-