Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-241

3^6 241. országos ülés 1898. november 4-én, szombaton. böző hatósági közegek, mérnökök, orvosok s más közegek vannak, kiknek intézkedési körébe tartozik a közegészségügyi, épitkezési, vagy más tárgy, az a szakközeg, mint hatósági közeg végezzen és intézkedjék s ne csak szakvéleménynyel szolgáljon az elöljárónak, minthogy ezek a szakközegek ép oly felesketett tisztviselők s rendszeres hivatalnokok, mint a nem szakközegek, s hogy ne hozzuk be az eltussolásokat a felelősségnek s teendőknek áthárítását a közigazgatásba, hanem mindig az illető szaktisztviselőt, mint hatósági közeget tegyük felelőssé, de egyúttal intézkedési jogot is adjunk neki. Azt mondja a t. minister úr, hogy valamennyi közigazgatási funetiot egy kézben kell összpontosítani. Ez régi, antiquált álláspont, mert a régi álláspont az volt, hogy összpontosítani kell minden funkcziót, a bírói, a rendőri, a közigazgatási és minden funkcziót, mert a nélkül nem lesz egyöntetű az eljárás az összes köztevékenységben ; a dikaszteriális rendszernek is az volt az álláspontja, hogy nem szakok szerint csoportosították az ágakat, hanem mindegy kézben, a dikasztériumban volt összesítve. Bátor vagyok kijelenteni, hogy ez már antikvált álláspont a közigazgatás terén is, mert a közigazgatás elválasztotta a funkcziók nagy részét s a bírósági teendőket átadta a bírósági közegeknek, a rendőri teendőket a rendőri közegeknek, a pénztári és műszaki teendőket átadta a pénzügyi és műszaki közegeknek s arra nem térünk többé vissza, hogy valamennyi köztevékenységet egy kézbe összesítsúnk, mert ez megölése a szaktudománynak, a szakértelemnek, a felelősségnek, a közönség érdekeinek és a közügyek fejlődésének. Ebben méltóztatott tévedni a t. minister úrnak, és épen azért nagyon is fentartom azt, a mit mondottam, és a mit a közigazgatási bizottságban is bátorkodtam kifejezni, s a mik nem abból erednek, hogy én a fővárosi viszonyokat kevésbbé ismerent, fagy nem ismerem; hisz végre húsz év óta én is csaknem állandóan a fővárosban lakom, ha nem is veszek részt a fővárosi közügyek intézésében; ezek nem a helyi ismeretekből, de a közigazgatás elveiből folynak, a melyeket a fővárosban csak úgy kell alkalmazni, mint a vidéken, vagy bármely más városban, mert ezek a tudománynak és gyakorlatnak, nézetem szerint, megszűrt elvei, a melyeket a hatósági teendőkben megvalósítani a fővárosban is kell. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hieronymi Károly belügyminister: T. képviselőház! Az előttem szólott t. képviselő ár azt mondja, hogy én vagy félreértettem, vagy félremagyaráztam szavait. Félremagyarázni nem volt szándékom ; (Helyeslés.) ha tehát nem értek egyet valamely kifejezésével, az csak félreértés lehet. A mi egyébiránt a félreértést illeti, azt hiszem, az kölcsönös, mert azt mondja a t. képviselő úr, hogy a midőn a közigazgatási bizottságban erről a kérdésről vitáztunk, akkor én elfogadtam az ő álláspontját, hogy czélszerűbb volna a kerületi elöljáróságoknál is a közigazgatás különböző szakaszaira külön szakelőadókat szervezni. Már pedig én ágy emlékezem, hogy akkor így fejeztük ki magunkat mindketten — vagyis az elöljáróságoknál a közigazgatást szintén szakszerűen elválasztani. Ha azonban jól jegyeztem föl, ma nem ez volt felszólalásának a főiránya, hanem az, hogy a szakközegek véleményét nem szakközegek bírálják felül, el kell ezeknek a szakközegeknek menni a jogászhoz, a ki felülbírálja az ő nézetüket és ez mondja ki a határozatot. Ezzel kapcsolatosan említette ezután a hatáskörök felosztását. A mit én mondottam a szakértők és nemszakértÖk viszonyáról, az vonatkozott ezen, jegyzetemből felolvasott nézetére, nem pedig arra, hogy ha volna elég pénzünk rendelkezésre, ne volna czélszertí maguknál az elöljáróságoknál is épen oly szakszerű beosztást szervezni, mint a milyen van például ma a tanácsnál. Akkor is azon nézetben voltam, hogy ez kívánatos lenne, ma is abban a vélekedésben vagyok. A félreértés tehát közöttünk kölcsönös. (Helyeslés.) Azt egyébiránt, a mit a szakközegekről s azoknak a nem-szakértőkhöz való viszonyairól mondottam, méltóztassék elhinni, tapasztalásból tudom. Ugy áll ez az életben többnyire, a mint én voltam bátor előadni, indokolatlan féltékenység uralkodik ugyanis szakkörökben az iránt, hogy az ő intézkedéseikbe vagy bármiféle véleményeikbe nem szakértőnek is beleszólása legyen. A mi végre a t. képviselő urnak azt az állítását illeti, hogy abbeli álláspontom, hogy a közigazgatást össze kell vonni, antikvált, hogy ma már nem kumuláljuk a bírósági funkcziót a pénztári íünkczioval és a közigazgatási funkcziokkal, hanem ezeket elválasztjuk, talán kissé elragadta őt a nagyon erősen bizonyítani vágyás. Ebben a törvényjavaslatban arról, hogy bírói funkcziók kumuláltassanak közigazgatási funetiokkal, vagy pénztári és adóhivatali funkcziók kumuláltassanak, nincsen szó, ebben csak arról van szó, hogy a szorosan vett közigazgatásnak különböző ágai hozassanak egymással kapcsolatba, ez pedig felfogásom szerint helyes és nem antikvált álláspont. (Elérik helyeslés jobb felöl.) Elnök: Felírva szólásra senki sincs már. Kíván valaki szólani? Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. A kérdés az, t. ház, méltóztatnak-e általa-