Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-225

Jű» 226. országos ülés 1898. szeptember 27-éu, szérián. midőn nem öt év, hanem csak öt negyed év­telt le abból a cziklusból, így állunk az arany beszerzésével, (Élénk éljenzés és taps jobb felöl.) ebből én azt következtetem, hogy a valuta ren­dezését, nálunk csakis egy veszélyeztetheti, és ez az önbizalomnak hiánya. (Élénk helyeslés és tet­szés jobb felől.) Igen sajnálom, t. ház, de én abban a meg­győződésben vagyok, hogy talán ezen körül­ményeknek és adatoknak nem ismerése miatt hangzottak föl egyes olyan hangok, a melyek ágy tüntették fel a kérdést, mintha annak megoldása már veszélyeztetve volna. (Halljuk! Halljuk!) Én csak egy kéréssel vagyok bátor fel­szólalásomat befejezni. (Halljuk! Halljuk!) Oly állást foglalok ugyan el, a melyen a személyes támadásokra, kifogásokra és vádakra el kell készülve lennem, mégis egy kéréssel vagyok bátor a t. ház elé lépni, (Halljuk! Halljuk!) és ez az: ne méltóztassanak ezen valutarendezési ügyet az én személyes ügyemnek tekinteni; ne e miatt emeljenek kifogást ellenem, hanem ke­ressenek más okokat, hiszen újabban méltóz­tattak is találni, (Derültség a jobboldalon.) hanem méltóztassanak ezt úgy, mint eddig, mindnyájunk közös ügyének tekinteni. (Élénk helyeslés.) Ké­rem ezt, mert habár engem, sőt merem mondani, az eredményért kizárólag engem terhel is a fele­lősség, azért ez nem az én ügyem, hanem a magyar közgazdaságé. (Élénk tetszés, helyeslés és taps a jobboldalon.) Most pedig engedje meg a t. ház, hogy az 1894. évi költségelőirányzatot, nemkülönben az aldunai Vaskapu-szabályozás költségeinek 1894. évi előirányzatát azon kérelemmel íerjeszszem elő, hogy azokat előleges tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz méltóztassék utasítani. (Hosszantartó taps és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (He­lyeslés.) Ennélfogva határozatképen kimondom, hogy az 1894. évi költségvetés és az aldunai Vas­kapu-szabályozás költségeinek 1894. évi elő­irányzata tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz útasíttassék. (Hosszantartó élénk helyeslés. Felkiáltások: Öt peresre szünetet kérünk!) Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni: a felfüggesztve volt ülést ezennel megnyitom. A belügyminister úr kíván szólani. (Hall­juk! Halljuk!) Hieronymi Károly belügyminister: T. ház! Van szerencsém az ország Í892. évi közegészségügyi viszonyairól szóló jelentést be­mutatni. (Hiyeslés jobb felől.) Minthogy pedig ezen jelentés már ki van nyomatva, kérem, méltóz­tassék azt a budgettel egyidejűleg kiosztatni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Helyes­lés.) A belügyminister úr által benyújtott s a közegészségügyi viszonyokról szóló jelentés a képviselő urak között ki fog osztatni. T. ház! A mai ülés napirendje ki van meiítve, illetőleg napirend szerint következik: intézkedés a további teendők iránt és az inter­pellatiok beadása. Méltóztatnak tehát hozzá­járulni, hogy előbb a következő ülés napirendjét állapítsuk meg s azután hallgassuk meg az interpellatiokat. (Helyeslés.) A ministerelnök úr fog a napirend iránt szólani. Wekerle Sándor ministerelnök és pénz­Ügyminister: T. ház! Azon javaslatot vagyok bátor tenni: méltóztassanak hozzájárulni ahhoz, hogy kész ügyeinket a holnapi naptól kezdve tár­gyalás alá vegyük (Helyeslés.) Jelesül a holnapi ülés napirendjére tűzzük ki: első sorban az ipari és gyári alkalmazottakról, másodszor az ásvány­olaj-vámról és adóról szóló törvényjavaslatot; azután a képviselőház 1890. május 30-ikinaplójá­nak kiigazítását, Mecséry Gusztáv özvegyének kegydíjára vonatkozó előterjesztést, Kis- és Nagy­Borcsány községek egyesítése, a kolera-járvány ide jén való nemzetközi védelemre, az egiptomi ten­geri egészségügyre vonatkozó nemzetközi egyez­mény beczikkelyezésére, hidegkút-tamási, kőrös­belovári, zsitvavölgyi s szepes-béla-podolini helyi érdekű vasutakra vonatkozó jelentéseket. (He­lyeslés.) E szerint holnap, és a meunyiheu ezek el nem végeztetnék, holnapután folytatólag tar­tatnék üléwi; a mennyiben pedig ezen a héten ezek a tárgyak letärgyaltatnának, a jövő hétfői ülés napirendjére a Tisza-szabályozási javaslat füzetnek ki és tárgyaltatnék addig, míg az el i.em végeztetik. Ezt követőleg a kérvények egy, vagy két sorjegyzéke veendő tárgyalás alá, s ha ez is letárgyaltatott, akkor tekintettel arra, hogy nem­csak a pénzügyi bizottságnak, hanem úgyszól­ván a ház valamennyi bizottságának oly fontos tárgyai vannak, a melyek kívánatossá teszik, hogy a bizottsági tagok az országos üléseken kívtíl egész nyugodtan tanácskozhassanak, addig ülést ne tartsunk, kivéve a bejelentések elfoga­dását, a míg a pénzügyi bizottság jelentését a budgetre vonatkozólag be nem adja. (Élénk helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni ? (Helyes­lés.) Ennélfogva már most határozatképen ki­mondom, hogy holnap reggel 10 órakor tartunk ülést, a melynek napirendjén leaz az ipari és gyári alkalmazottakról és a gyári felügyeletről, to­vábbá az ásványolaj-vámról és adóról szóló tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom