Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-234
234. országos iilés 1893. október 9-én, hétfőn. 149 tus. (Igás! Úgy van! a. szélső baloldalon.) Hiába fotografáltatják magukat az első sorban, (Derü ] tség a hal- és szélsőbalon.) tudjuk jól, menynyibe veszik; tudjuk jól, hogy semmiben sem változott azon viszony, mely a híres nagy lakodalom alkalmával Magyarország reputatioját a kakasul őre küldte. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) tlgy van ez még ma is. Én felmentem a jelenlegi kormányt a teljes felelősség súlya alól, mert hiszen még nagyon fiatal, nagyon új, és én vagyok oly igazságos, hogy ne imputáljak neki olyan dolgokat, melyeket mások kezdeményeztek és mások fejlesztettek nagyra, de hogy most rosszalást érdemel, az már egyszer bizonyos. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez az egész eljárás sem a kormány méltóságának, sem a tényleges állapotoknak, sem a nemzet történelmében megszolgált érdemeknek semmikép meg nem felel. És mert ez így van, én nem nyújtok ugyan be külön javaslatot, hanem csatlakozom Bartha Miklós képviselőtársam javaslatához, mint minimumához annak, mit ebben az esetben a törvényhozásnak ki kell mondania. (Élénk helyeslésés és éljenzés a szélső baloldalon.) Hentaller Lajos jegyző: Vállyi Árpád! Vállyi Árpád: T. ház! Nem a parlamentekben szokásos beszéd-bevezetési formula gyanánt, de egészen őszintén mondhatom, nem volt szándékomban ebben a vitában felszólalni, és pedig két okból. Egyfelől, mert a szót szaporítani nem igen szeretem; másfelől pedig, mert előre tudtam, hogy a mi ellenzéki padokról ebben a vitában ezúttal elmondandó, azt nálamnál sokkal kiválóbb szónokok el fogják mondani sokkal ügyesebben, sokkal tapintatosabban, sokkal csinosabban, mint a hogy megtudtam volna tenni én. Meg azután ezt a vitát elnyújtani nem állhat érdekében senkinek, mint a hogy tudtommal nincs is szándékában a ház egyetlen tagjának sem. Egyfelől, mert egy kilátásba helyezett három heti szünet küszöbén pártkülönbség nélkül mindazok, a kik vidéken laknak, minél előbb óhajtanának távozhatni a fővárosból; másfelől, és ez a fontosabb, mert ezen tagadhatatlanul kényes kérdések, melyeknek ügyesen való kezelése, tartozzék valaki bármely párthoz is, szóljon a ház bármely oldaláról is, minden szónoktól igen sok tapintatot, nem kevés politikai jártasságot és nem közönséges parlamenti rutint igényel. Hogy ez így van, azt hiszem a szombati, nem épen kellemes incidens, egészen, evidenssé tette. Én tehát ebben a vitában, a melyről azt lehet mondani, hogy csakis elsőrangú parlamenti szónokoknak és kiváló parlamenti rutinnal bíró parlamenti férfiaknak kezébe való, csekély erőmmel résztvenni nem akartam. Ha mégis részt veszek, ezt csupán azért teszem, mert néhány megjegyzést óhajtok tenni azokra, a miket a vita első napján a t. ministerelnök úr, s azután később a t. belügyminister úr elmondottak. Előre is megnyugtathatom azonban a nyugtalankodó t. házat, hogy becses figyelmökkel visszaélni nem szándékozom, és hogy igyekezni fogok mondanivalóimat tőlem telhető rövidséggel előadni. (Halljuk ! Halljuk!) Annyival inkább megtehetem ezt, mert a nemzetiségi kérdésre a maga egészében kiterjeszkedni nem szándékozom. Igen jól tudom, hogy ez a kérdés rendkívüli fontossággal bír. Fontosabb talán a legközelebbi jövő politikájában minden más kérdésnél. Talán igazuk van azoknak, nem állítom, de nem állítom az ellenkezőt sem, a kik abban a nézetben vannak, hogy ez a meglehetősen krónikus baj, most bizonyos akut jelleget készül ölteni. De épen azért, mivel a kérdésnek ily kiváló, nagy horderőt tulajdonítok, azon nézetben vagyok, hogy jobb lenne e kérdést igen jól megfontolva, magunkat a viszonyokról a lehetőségig még jobban tájékozva, majd a költségvetés tárgyalása alkalmával, vagy talán egy még későbbi idő pontban beszélni meg. Mi képviselők nem vagyunk mindnyájan azon szerenesés helyzetben, a melyben például Bartha Miklós t. barátom van, a ki egyfelől ott lakik, a hol a kérdést legközvetlenebbül és legjobban lehet tanulmányozni; másfelől pedig a kérdéssel évtizedek óta foglalkozik, a kinek tehát — a nélkül, hogy bókot akarnék mondani, a mi férfiakkal szemben sohasem szokásom — az egész kérdés a kis újjában van. A kormány helyzete >s sokkal könnyebb, mint a mienk, a kormány tagjainak minden eszköz rendelkezésére áll, hogy magukat a kérdésről, a situatioról, a situatioban beállott minden változásról informáltathassák; mint gondolom, sőt úgy is tudom, hogy úgy a kormány t. elnöke, mint a kormány egyes tagjai a viszonyokkal egészen alaposan ismerősek, és a dologról egészen alaposan informálva vannak. Természetesen a dolog rendje hozza magával, hogy a mit a kormány tud, azt mi mindannyian nem tudhatjuk. Nem is óhajtanok, hogy azt mindannyian tudjuk. Azonban igénytelen nézetem szerint, még az egyszerű képviselőnek is, ha kellő alapossággal akar hozzászólni a dologhoz, tájékoznia kell magit a^ kérdés részleteiről, annak minden oldaláról. És ez az egyszerű képviselőre nézve nem könnyű feladat, (Halljuk! Halljuk ! bal felől.) Mi csak igen nagy fáradsággal, igen sok utánjárással s igen sok magánbeszélgetéssel, a melyeket igyekszünk a a társadalom minden rétegének tagjaival az; ország különböző részein folytatni, szerezhetünk magunknak némi képet a situatioről. (Úgy van!
