Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-234
| 46 234 ' országos ülés 1898. tesse meg ezeket ? Én másképen fogom fel e chauvinistikus mozgalmat, mert annak a chauvinistikus mozgalomnak mély gyökerei és érthető törvényei vannak, annak nem az a tulajdonképeni hatása, mi a felszínen mutatkozik. Azok a nagyváradi és tordai események szakasztott olyanok, mint mikor a vihar megmozgatja a fákat, de felkavarja a szemetet is; annak a viharnak erejét nem a szemét után, hanem a benne lakozó törvények után kell megítélni, megbecsülni és ahhoz képest kell vele foglalkoznunk is. (Úgy van! a bal- és szélsőhalon.) En nyíltan és határozottan megmondom, hogy igen is chauvinisfa vagyok, valahányszor magyar ügy propagálásáról van szó. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Nem sokat tartok egy férfiúról, különösen ha a közéletben szere pet kíván, ha nem chauvinista, a mikor arról van szó, hogy ennek az államalkotó nemzetnek, mely e hazában való létjogát egy ezredév küzdelmével vívta ki magának, ügyeit propagálni kell. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.) Ez az én ehauvinizmusom, és ebben alkudozásról semmi szín alatt sem szabad beszélni. De hát erre könnyen azt lehet mondani, hogy ezek hazafiasán csengő frázisok, holott arra van szükség, hogy a megoldásra is rámutassunk. A t. belügyminisíer úr, mint bevezetőleg mondottam, formális programmot adott a nemzetiségi kérdésben. Én elismerem, hogy azokkal a beszédekkel szemöen, melyek itt a múltban elhangzottak, a belügyminister úr beszéde okvetlenül az okosak közé tartozik. Mert vájjon mit tapasztaltunk a múltban? Felállott az a nagy machinátor, a kinek egész belügyministeri tevékenysége mindössze a választásokra való előkészítés volt, és nagy hévvel belekiáltott az országba: A ki a magyar állam ellen valamit tesz, azt meg fogom semmisíteni, s ezzel jelszót adott s ösztönözte a nemzetiségi agitátorokat, hogy hazaszaladva, még jobban agitálhassanak. Ezzel szemben a t. belügy minister úr szava okvetlenül az okosok közzé tartozik. De ha mi valódi értékére és arranézve bíráljuk a t. belügyminister úr szavait, arra t. i., vájjon meg birja-e szüntetni a bajt; akkor lényegesen más képet kapunk. A t. belügyminisíer úrnak programmbeli tételei a következők: a magyar intézményekben növekedő oláh intelligentiának kenyeret kell adni. Lássuk hát! A magyar intézményekben növekedő és innen kimenő oláh intellegentiának száma évenként száz és egynehány. Hát a belügyminisíer úr mit akar csinálni azzal az ezer egynehány magyar ifjúval, a ki a magyar intézményekből kimegyen, a kinek nem bír kenyeret adni, és a kinek óriási százalékát belelöki abba az irtóztató fertőbe, mely a magyar közviszonyokat október 9>én, hétfőn. már most is tökéletesen megmérgezi: az élet által ki nem próbált, mindenre képes, existentiáért jellemet megtagadók fertőjébe. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) A t. belügyminisíer úr rámutatott arra, hogy ime Romániában ezek az ifjak agitátorokká válnak, azokat vissza kell hozni. Igenis, vissza kell hozni; de hát nem látja, hogy a Szepesség legjobb népe hogyan bomlik részekre, hogyan megy ki Amerikába? Vájjon nem tapasztalta-e, hogy a Dunántúl akadnak helyek, olyan helyek, a hol a magyarságot sem a tatárjárás, sem semmiféle dúlás ki nem birta mozdítani, és ott most ezen helyek lakói útra kelnek Brazília felé? És ekkor jön a t. belügyminisíer úr a maga második gyógyszerével, azt mondja, hogy az oláh alsó papságról, — és tegyük hozzá az oktatókról, — gondoskodni kell, főkép arról, hogy azok a szegénységből kiemeltessenek. Hát én különösen megköszönöm Magyarország belügyministerének, hogy ezt a thémát felhozta, mert ez a leghatározottabb rámutatás arra, hogy legalább az állami jellegű egyházi javak új felosztásához keli nyúlni. Gr. Károlyi Gábor: Már rég megmondtam ! Herman Ottó: Mert az képtelenség, hogy egynehány dús főpap mellett a szegény lelkészeknek és tanítóknak óriási contingense iít senyvedjen, sinlődjék. De azután kérem, majdan reánk fogja, hogy mi hoztuk fel a thémát. Azután jön, t. ház, a közigazgatás javítása. Erre már Horváth Gyula í. képviselőtársam is tetí czélzást. Mindenesetre rendkívül jellemző, hogy a kiegyezés 25 -ik évében, mikor ez a megbonthatlanság színében akar ragyogni, a belügyminisíer most konstatálja, hogy a közigazgatás rossz, és ennek nyomán irtóztató baj keletkezik a nemzet testében. Legyünk, í. ház, teljesen őszinték. Nekünk ezen az oldalon nem kell magyarázni, hogy mi Magyarországnak volt és jelenlegi közigazgatása, mi azt igen közelről és nagyon jól ismerjük, és váltig hangoztattuk azt hosszú éveken keresztül, a mit Magyarország belügyministere most bevallott. A közigazgatás csakugyan rossz, de az olyan bajjal szemben, a minő különösen az eloláhosodás kérdése, a közigazgatási apparátusnak javítása, mint panacea már elkésett dolog. Az egész társadalomnak, az állami szervezetnek más alapokra való fektetése, szóval az erőnek fundamentumából való kiemelése és funkcziónálása az egyedüli, a mi talán még segít. Hát kérdem, t. ház, vájjon azok a férlak, a kik a magyar parlamentet s a magyar közéletnek legközelebbi múltját jól megfigyelték, milyen képet nyernek arról a mozgalomról, mely itt a köz-
