Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-209

88 ÉO0. országos fllés 1898. Ap?Ul»2i-én, szombaton. menye iránt kellő érzékkel, tájékozottsággal és jóakarattal nem volnánk. Előrebocsátom, hogy midőn e törvényjavaslathoz hozzászólok, az előttem már azon formájában áll, a melyet el fog érni akkor, midőn a t. minister úr által kilátásba helyezett két módosítás, a mint nem kételkedem, el fog fogadtatni, t. i., hogy a minimum egész 400 forintig felemelhető legyen, és hogy a korpótlék minden tanítóra fizetésébe való beszámítás nélkül érvényesülést nyerjen. T. ház! Én vallásügyi dolgokban feltétlenül autonomista vagyok, a népoktatásügy tekintetében pedig követelem azt, hogy az áilam a íegfeltétlenebbííl felügyeletet, ellenőrzést, befolyást gyakorolhasson. És tovább megyek, t. ház! Polónyi t. képviselőtársammal teljesen egyértelműben vagyok arra nézve, hogy a népoktatatásügy tökéletesen csak akkor volna megoldható, ha az teljesen államosíttatnék. Csakhogy nem vagyok vele egy értelemben abban a részben, hogy az ma már megvalósítható, sőt csak megengedhető is legyen. Az ma egy eszmény, a mely felé tekintenünk és törekednünk kell, de nem szabad azt, a mi létezik, és a minek megerősítése CiéJunk, kitenni annak, hogy netalán tán az eddig elért eredmény is veszélyeztessék. Nagy reformok évek során át gondosan előkészítendők. Mi nem rendelkezünk ma a szükséges erkölcsi és anyagi faktorokkal ennek keresztülvitelére. Az első lépés ez irányban mindenesetre az lenne, hogy maguk a tanítóképezdek államosíttassanak. Az ilyen nagy reformokat csak kettő indokolhatja: a feltétlen szükségesség és annak múlhatatlan volta. Ezek az okok ma még nem forognak fenn, azért én részemről Polónyi Gézát, képviselőtársam határozati javaslatát nem fogadhatom el. T. barátom Hock János, midőn minapi gyönyörű beszédében tanítóink helyzetét ecsetelte, ágy tett, mint a festő, a ki azért, hogy eszménye jobban kidomborodjék, a körzetet sötét színekkel festette, és még sötétebbel a háttért. T. barátom és képviselőtársam Hock János nem volt hü az igazsághoz, mert ő árnyékot vetett oda is, a hol pedig napfény honol. A mi középmagyarországi, alföldi nagy községeink gazdagnépe, az alvidék német népe szánakozva tekint a mi vitatkozásunkra, a mely a fölött folyik, hogy háromszáz, vagy négyszáz forint legyen-e a minimum. Ok, a kiket Isten és a természet jóvoltából azon tehetség érte, hogy ezen minimumon ők már rég túl vannak, valóban csodálkoznak a vita e stádiuma felett, (Felkiáltások a szélsőbalon: Mi is!) de viszont azon felvidéki községek hegyeink között, a melyekben szegény de munkás nép lakik, a hol a tanító osztozik a nép sorsában, azok megfordítva azon csodálkoznak, hogy mikép lehet ezen vitatkozni, hiszen az a minimum, legyen bár 300 vagy 400 forint, hozzávéve a korpótlékokat, a melyekkel 510 — 610 forintra emeíkedhetik a tanítói javadalmazás, több, mint valaha remélették, az aránylagos Krözusokká teszi őket, fizetésük annyi lesz, mint a papjaiké. Igazságuk van ezeknek is, amazoknak is, csak a nézőpont más. T. barátom Hock János azt állította, hogy a közoktatásügy terén 25 évi működésünk meddő volt, de itt fogyatékos emlékező tehetségének készségesen segítségére sietett Berzeviczy Albert képviselőtársam, hiszem, hogy teljes eredménynyel. Azt is állította Hock János t. barátom, hogy a midőn nem áldoztunk kellőleg népoktatásunk értíekébeu, akkor áldoztunk mindenre, a kereskedelem ügyére, a vasát- és földmívelésügyre, sőt marhatenyésztésre. Igenis áldoztunk, és ennek eredménye az, hogy ma ezt a törvényjavaslatot tárgyalhatjuk, és hogy biztosak vagyunk abban, hogy a tanítók fizetése emelhető. És ezt épen ezen ténykedésünk tette lehetővé. (Ügy van! Úgy van! jobb felöl.) Hock János t. barátom egyetért velem abban, hogy azáltal, hogy ezen minimum permissive 400 frtra is felemelhető lesz akkor, midőn ezen permissiv felemelés lehetősége megvan, az egyenlő azzal, mintha declaráltatnék, hogy a 400 frtos minimum a törvénybe iktattatik. Én nem félek attól, hogy a felekezeti féltékenység a felekezeti iskolafentartókat meg fogja akadályozni ebben, mert a felekezetek népe és műveltebb elemei mellettünk vannak, és ha mégis akadna valamely túlbuzgó, vagy nemzetiségi izgató, a ki a felekezeti féltékenység szempontjából ezt megakarná akadályozni, úgy ;i

gyon fogja zúzni azt az a nép, a mely napról napra érintkezik tanítójával, a mely tanítónak érdekében van ezen 400 frtos minimum aeceptálása. De más indokom is van. Az ugyanis, hogy a, felekezetek ezen többletek megadására nem is volnának képesek. Mert a népoktatásügy terén egészen más közeli feladatok is várnak reá A hitfelekezeti iskolák állapota legnagyobbrészt tűrhetetlen, a tantermek kicsinyek, az iskolába járók létszámát nem fogadhatják be, közegészségügyi tekintetben fentarthatlanok, nem rendelkeznek világossággal, levegővel, nincsenek ellátva taneszközökkel, padokkal, asztalokkal. Most a legutóbbi években, midőn a tanfelügyelők utasíttattak, hogy első kötelességüknek tekintsék az iskolák látogatását, egy erélyes tanfelügyelő eléri azt, hogy ott, hol az iskolafentartók nem voltak képesek a felekezeti iskolák rossz állapotán segíteni, ennek teljesítését a felekezeti iskolafentartók és főhatóságok vállalják magukra, ámde ez is oly terheket ró a felekezeti iskolafentartokra, hogy