Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-208

108. országos Illés HB*. április 28-án, pántokra. g§ tassanak fukarkodni ebben az ügyben, mert nem ismerek törvényt, nem ismerek égető szükséget, egyetlen egyet sem véve ki, a melyért fel lehetne áldozni a népnevelés ügyét. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Sőt tovább megyek, t. ház, és azt mondom, hogy kisebb szerencsétlenségnek tartanám, ha egy időre az állam egyensúlya ezen okból egy kicsit fel is billenne, mint hogy mi a miatt elhanyagoljuk a népnevelést. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mert az állami egyensuly ügyesség és jó szerencse által helyre lehet pótolni, de az elvesztett időt soha. A 25 év elvesztését nem fogjuk soha helyrehozhatni. (Élénk tetszés bal felől.) Érzem azt, t. ház, ha valaki nincs eltelve ezen ügy magasztosságától, ha nincs az a benső meggyőződése, hogy e nélkül Magyarországon semmi üdvöset és nagyot a jövendőben tenni nem lehet: akkor hiába minden argumentum, hiába minden szó, és én ezért nem is folytatom tovább felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) Csak még egyetlen egy dologra akarok reflektálni és itt kérem t. barátomnak, Schvarcz Gyulának figyelmét. Igenis ő volt az, a ki 1872. január 10-én indítványozta, hogy az egyetemi tanárok fizetése emeltessék; a mi keresztül is ment, mert volt egy nagy pártfogója, s ez Deák Ferencz volt. Igaza van, és én most azt akarom elmondani, hogy mit mondott Deák Feren z 1872. január 10-én, a midőn Schvarcz Gyula indítványa tárgy altatott: »Higyjék el a képviselő urak, — mondja Deák Ferencz, — hogy a mit ma a nevelés és oktatás terén meggazdálkodunk, annak még drága árát adjuk meg. Oly árát, melyet nem lehet összegekben kifejezni, és melyet századok múlva is meg fog a nemzet érezni.* (igaz! Úgy van! bal felöl.) Ezt mondta Deák Ferencz, és erre Schvarcz Gyula indítványa egyhangúlag elfogadtatott. Igen kérem a t. képviselő urakat, szállja meg önöket is Deák Ferencz szelleme, és ha beadjuk a 400 forint minimumra vonatkozó módosítványunkat, méltóztassék azt egyhangúlag megszavazni. (Élénk helyeslés és tetszés bal felől.) Elnök: Schvarcz Gyula képviselő úr kíván szólani, télremagyarázott szavai helyreigazítása végett. (Halljuk! Halljuk!) Schvarcz Gyula: T. ház ! Félremagyarázott szavaim valódi értelmének helyreigazítása végett kérek alázattal szót. Többen kegyeskedtek beszédemmel foglalkozni, de nem kegyeskedtek egyúttal tartózkodni áltól, hogy félre ne magyarázzák szavaimat. Első sorban mindjárt az én igen t. képviselőtársam, és ha megengedi, kedves, régi, jó barátom Bánó József reflektált azon absurdumra, — mert mindenesetre az volna, ha mondtam volna, — hogy 300 frt több, mint 400 frt. Rút hálátlanság volna tőlem, ha holmi rectificatiokba bocsátkoznám vele szemben, a ki oly jót tett velem és azt hiszem, másokkal is, midőn az ősi kedélyességnek oly megbecsülhetetlen exemplifieatioját nyújtotta ezen, különben nem egészen kedélyes vitában. (Halljuk! Halljuk!) Sokkal inkább tisztelem az ő valóban nagy érdemeit a népnevelés körül, és általában az ő jelentős politikai múltját, sem hogy ezt egyébnek venném ártatlan tréfánál, rethorikai figuránál, és apróra bonczolgatnám. Különben igen sok tekintetben egyetértek vele. (Halljuk! Halljuk!) Egészen másként kell nyilatkoznom azokra, a miket Hock János t. képviselőtársam velem szemben tegnap elmondott. A mit mondtam, — s ezt a ház kegyes engedelmével fel fogom olvasni, — tulajdonképen annyit tett, hogy igen is, én proponáltam 1868-ban a 400 forintos minimnmot. Thaly Kálmán : Akkor ide tartozott a függetlenségi párthoz! Schvarcz Gyula: Igenis, közjogi ellenzék voltam. (Derültség a szélsőbalon.) Madarász József: Volt ő már mindenütt! (Derültség a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: Körforgó utazó. (Derültség a szélsőbalon.) Schvarcz Gyula: Ha a t. képviselő uraknak van valami kifogásuk, méltóztassanak azt más alkalommal érvényesíteni, az idő most sokkal rövidebb, semhogy ebbe belebocsátkozhatnánk (Halljuk! Halljuk!) Annak értelme, a mit mondott ím, az volt, hogy az az állapot, melyet a kormány ezen javaslata teremt a tanítók számára, daczára annak, hogy 300 forintos minimum van alapúi véve, mindent egybevetve jobb és előnyösebb, mint lett volna azon 400 forint 1868-ban, melyet akkor proponáltam. (Zaj a bal- és szélsőbalon.) Erre vonatkozólag fel fogok mindent olvasni, s kérem a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak ezen rövid felszólalásomat közbeszólásokkal nyújtani. Hoek János képviselő úr az országgyűlési gyorsírói feljegyzések szerint a következőket mondotta: »Engem nem győzött meg Schvarcz Gyula képviselőtársam, amikor azzal érvelt, hogy ma több 300 frt, mint volt ezelőtt 25 évvel 400 forint. Csak reá nézve több, mert más a szempont, a miből azt képviselőtársam megítélte. Mikor ő 25 évvel ezelőtt 400 forint minimumot kívánt a tanítóknak, itt ült, most mikor 25 óv múlva 300 forintot elégnek tart, ott ül. Az a magyarázat, a mit ehhez fűzött, hogy 5 évenkint 30 forint korpótlékkal 300 forint több, mint volt hajdan a 400, egyetlenegy számítani tudó embert sem elégíthet ki. Azt hiszem a classicus korban nem csupán filozófiai kép8*