Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-207

$0 löt. orssságos ftlés ISfft. április 27-én, BSl1t«4nk»k. szavammal arra, hogy látatlanul mennyire dalnak Erdélyben a nemzetiségek, hogy ott az államéptílet eresze lángokban áll, hozzá tevén, hogy azt a béke napja mellett nem látjuk, de szeles, viharos, sötét conflagratiok éjszakáján az lángra fog borulni, ha nem bírjuk a nemzetiségeket idején megrendszabályozni. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) s nem bírjuk megtörni e visszaéléseket, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) de nem csupán alkalmi rendszabályokkal, hanem gyökeresen és a jövőre gondolva. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Semmi sem annyira szükséges e czélból. mint a népoktatásnak szem előtt tartása, mint az, hogy a minister úr hajtsa meg fejét az iskolák alacsony küszöbén és menjen be, legyen ott legalább jelképileg, és tudja meg, hogy mily irányban nevelik ott a fiatal gyermekeket, hogy egy szóval az állami ellenőrzés teljes hatályával hajtassák végre, nem csupán a tanfelügyelők felületes munkájával. (Helyeslés a szélsőbalon.) A tanfelügyelő nsm is teljesítheti kötelességét kellően; e részben az egy elhibázott intémény. Itt vannak pl. a zsidóiskolák, melyekben a felügyelet a rabbira van bízva, hol a tanórák nem tartatnak meg correete, hanem a végtelenségig nyúlnak, s nem a paedagogia lép előtérbe, és a tudományok helyett majdnem kizárólag a vallás és a talmud oktattatik. Itt nem taníttatnak, nem műveltetnek kellőleg, még a mai korhoz mért felfogású emberekké sem képeztetnek a mellett a gyarló szellemi ellátás mellett. De a tanfelügyelő nem tartja helyén valónak, hogy beavatkozzék, attól tartva, hogy antiszemitának fogják e miatt mondani. Nekem egy zsidó barátom mondta el tegnap részletesen illustrálva s fel kívánva hívni a közfigyelmet arra a kárra és arra a veszélyre, mely ebből a zsidó nép helyes, kulturális nevelésére hárul. Szívesen neveztetem magamat ez alkalomból antiszemitának, ha szolgálatot teszek az emberiség ügyeinek és a zsidó faj művelődésének, és vagyok bátor felhívni a t. minister urat, méltóztassék ezen szintén jelentékeny kulturális tényezőt a zsidó iskolákat a tanfelügyelőknek a Iegtüzetesehb, a legszorgosabb figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a szélsőbalon.) Nem mulaszthatom el azonban, hogy indirecte ne nyilvánítsam a néptanítói törvényre vonatkozó azon óhajtásomat, hogy a 400 forintnyi minimum ne köttessék feltételhez, hanem feltétlenül adassék meg. (Élénk helyeslés a balét szélsőbalon.) A mi igazi hadseregünk, mindenesetre tanítói karunk. És ez nem tréfa! Még ha fizikai erőre kerül is a dolog, 26.000 néptanítóból áli a kultuszminister úr hadserege, s ha ezek jól vannak ellátva, ha meg van a municziójuk, ha jól vannak szervezve, és qualificatiojuk is megvan: meg vagyok győződve, hogy élükön a t. kultuszminister egy léniával a kezében, sokkal fényesebb diadalokat fog aratni a nemzeti állameszmének, s a magyar államnak, mint a közös hadsereg az ő közmondásos, elmaradt egy ideájával, és ósdi fegyvernemeivel. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) De hogy a néptanítók a legutolsó Diätenclassén is alul maradjanak, a hol csak a szolgák és megyei hajdúk szerepelnek, azt, úgy hiszem, már a nemzet kultur-renomméja sem engedi meg, (Igaz! Úgy van! bal felől.) nem is szólva a tanítók társadalmi állásáról, a mely egy dilemmává, egy problémává teszi egész életüket. Es hogy mint gondolkoznak erre vonatkozólag a tanítók, vagyok bátor épen a t. túloldal becses figyelmébe ajánlani, minő nyilatkozatot küldtek egy tanítógyűlésről épen egy kormánypárti képviselőnek. (Halljuk! Halljuk!) így szól az írás: »Onök megmutatták nekünk az utat az ellenzékhez.* Ebben kérem méltó elkeseredés nyilatkozik meg. És a mint a magyar ember is azt mondta a múltban, hogy: »Fleetere, si nequeo superos Acheronta movebo!« Nem lesz csoda, hogyha a néptanító is meggondolja a dolgot, és oly pályát keres, a melyen biztosíthatja életet. Ha már a néptanítókat felhasználják kortes czélokra, jutalmazzuk legalább őket kortesi szolgálataikért. (Zajos derültség a baloldalon ) És ezt azért mondom, mert nem óhajtom azt, hogy magunknak korteseket szerezzünk elégedetlenségök által, hanem azt akarom, hogy valóban teljesíthessék nemes hivatásukat. (É'énk helyeslés a bal- és szélsőbalon) Ugyané tanítók azt is írják, hogy: »Hol marad sokat emlegetett tekintélyünk, honnan merítsünk hivatásunkhoz kellő lelkesedést, ha az országot meghódító, — Jókai, — és ezeket átgyúró, — Szontagh Pál, — munkásainkat 300 forintra becsülik.« Ez igaz, t. ház, és ez nagy szemrehányás a parlamentnek azért az igaztalanságért, hogy mi a népnek atyjáért, a népnek valódi papjaiért, a tanítóért már előbb és többet tenni elmulasztottuk, (Helyeslés bal felöl.) hogy róluk utoljára emlékeztünk meg: akkor, mindenféle rangú s rendű hivatalnoki fokozaton megjártuk már a fizetésjavítást; midőn már gondolkodtunk a képviselőkről is, (Úgy van! bal felől.) a kik megnagyságoltattuk egymást, s a nagyságos czímhez megadtuk, igaz, csak a minimalis tarifához hasonló fizetésjavítást (Tetszés bal felől.) Az én felszólalásom vezéreszméje az, hogy fordítsuk tekintetünket mindig azon szükség létre, a mely a nemzetre nézve a legszükségesebb és legégetőbb; azon érzések istápolására, a melyek a nemzettestben talán a leghiányopabban vannak képviselve. Ez a nemzeti érzés. (Úgy van! bal felől.) A nemzeti érzés az, a mely