Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-207
80l orstágss Illés 1898. április t7-én, eatttCrtoTtín. 4g fegyverkeznek, a2i alatt viszont a kulturnemzetek mindent elkövetnek, hogy nemzetiségöket fejleszszék, s hogy a művelődés, iskolázás által a kulturversenyben méltó helyet küzdjenek ki maguknak. (Úgy van! bal felöl.) Nem szükséges nekünk a művelt nyugatra hivatkoznunk, hiszen hivatkozhatunk Horvátországra, a hol nagyobb a tanítók javadalmazása, mint nálunk. Ámde tekintsünk csak Oláh országra, a mely a geográfiai összefüggés által veszedelmes szomszé dunk, mert Erdélyben több millióra menő proselitája van, a kik az államellenes visszaéléseket ellenünk nyíltan íízik, a melyeket nem akadályozhatnak meg az igazságügyminister úr ügyészei, és igy minden té en insultusnak van kitéve a magyar állameszme, A leghatályosabb megakadályozója ennek az iskola, s a tanító, a kinek a magyar népoktatás van kezébe letéve (Úgy van! bal felöl.) Nálunk a t. kultuszminister úr hat millió forinttal rendelkezik, liogy 16 millió lakosságnak kulturális szükségleteit fedezze; ellenben Románia közoktatásügyministere 15 millió frankot kap évenkint ugyanerre a czélra, liolott Romániának esak fél annyi a lakossága. Meszlény Lajos: Hat millió! Bartók Lajos: Ha ez így van, akkor nekünk nem elég itt a képviselőházban csak arra rámutatni, b. ügy a tanítók minimuma csekély, hanem arra is rá kell mutatnunk, hogy a legjelentékenyebb tárczát, a közoktatásügyit, fokozott javadalmazással kell ellátnunk, hogy a tárcza helyes kezelése lehető legyen, hogy megszűnjék az az anyagi nyomor, a mely kezdve a nép iskolától, föl az egyetemekig minden fórumon megvan. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélsőbalon.) A nemzetnek be kell látnia, hogy utolsó fillérét is ide kell adnia, mert ez képezi igazi hadere jét. nem pedig az az idegen nyelvű és szellemű nem is a mi rendelkezésünkre álló hadsere»\ (Tetszés a bal- és s;élsőbalon.) Nem szándékozom a t. ház türelmével visszaélni, (Halljuk! Halljuk!) mert igazán örömömre elmondhatom, hogy Hoek János t. képviselőtársam igen sok, szép eszmét pendített meg, melyet én is gondoltam, s a melyet el is mondtam volna, bár nem olv szépen, de ismételni feleslegesnek tartok. Ámde ráutalok még egy nagy indokára annak, hogy a magyar ministeriumok eddig mellőzött hamupipőkéje, a kultuszministerium az első sorba léptessék elő: s ez, hogy jöjjünk végre tisztába azzal, minő hát nemzetünk assimiláló képessége, melyre oly sokat építettünk? Ha van a magyar nemzetnek assimiláló ereje, ez a nemzet derékségét matatja; de az eredmények a kormánynak mulasztásait mutatják. Mert 1867. óta vajmi csekély eredményt értünk el a magyarosodás terén épen ott, KEPTH. NAPLÓ. 1892—97. XII. KÖTET. hol az államellenes eszmék legjobban fejlődnek: a nemzetiségek között. Semmi sem jellemzi jobban a magyar nemzetnek a magyar kormányokkal közös hibáját: a, Pató Pál-féle »Ej rá érünk arra még«-féle indolentiát, de egyúttal nemzetünk végtelen szabadságszeretetét és türelmét is, mint az, hogy a nemzetiségek ma is, egy ezred év után integre állnak itt minden lázongásuk daczára és bár hányszor emelték a magyar nemzetre fegyverüket. Nem részesűl-e a szász nemzet, mely közénk vándorolt és itt polgárjogot nyert, ma is privilégiumokban, noha családi rendszerüknél fogva alig vannak egy-kettőnél többeu, mint mikor ide bejöttek s nem rágalmazzák e systematice a külföld előtt nemzetünket, zsarnok elnyumónak mondva a magyart és kihíva ellene, mint rabszolgatartó ellen a német nemzet gyűlöletét? Másrészt az oláhság, nemcsak fentartotta magát vallásában, szokásaiban, nemcsak gyarapodott, de sőt egész vármegyéket birt eloláhosítani! Ezer számra vannak a haza ellenségei közt olyanok, a kiknek ereiben tiszta magyar vér buzog! Ha mindeze ket figyelembe veszszük, akkor, ha el is ismerjük a magyar nemzet assimiláló képességét: lehe tétlen be nem látnunk mennyi mulasztás terhel bennünket ezen a téren, és hogy mily nagy feladat vár itt a népnevelésre, és mennyire kötelessége a parlamentnek megadni e legfontosabb tárcza részére a szükséges eszközöket! Hiszen, ha el akarjuk választani a közoktatástól a magyar nemzeti szellem fejlődését, ha azt hiszszük, hogy ezt az iskolán kívül szuronyokkal érhetjük el: csukjuk be a népiskolákat és sorozzuk be a tanítókat a hadseregbe. (Halljuk! Halljuk!) De assiruilálta-e magyar nemzet a hadsereget? Assimilälta-e a magyar nemzet az udvart? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Assimiláltuk-e a magyar királyi kormányt, (Élénk derültség a bal és szélsőbalon.) a melynek delejtűje folyvást Bécs felé mutat elhajlást? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon) Úgy hiszem, hogy ezt elég csupán érinteni, mert nem is tartoznak e részletek a tárgy keretéhez, de hogy siralmasan bátra van Magyarország s rendkívül elmara r lt nemcsak a magyar eredeti szellem felfejtésében, de még a magyar nyelv, a magyar érzület istápolásában is, azt érezzük folyton és évről-évre mindjobban fogjuk érezni, mert mindinkább óriásibb arányokban fogja a magyar állam hajójának bizton haladása ellen fölvetni a nemzetiségek viszálya azokat a hullámokat, megyek Erdély hegyeit már elbontással fenyegetik, s már a magyar alfödre, a magyar síkra zúdulnak le. (Igaz! Úgy van! a bah és szélsőbálon.) A múlt évi budget tárgyalása alkalmával I voltam bátor a t. ház figyelmét felhívni csekély 1
